Színészet, magánélet, közélet: Eperjes Károly 60

Eperjes Károly ma 60 éves. Küzdelmes életpályát tudhat maga mögött a napjaikban is aktív színész és színházi szakember.

Sikerekből és elismerésekből jutott neki bőven, mint még kevés művésznek a szakmájában, azonban voltak olyan kezdeményezései is, amelyek nem igazán sikerültek. Töredezettnek mégsem nevezhető az útja, hiszen a szakmai és közéleti közegben felvállalt konfliktusai vagy kisebb kudarcai is az akadálypályát munkaterületnek tekintő, erős személyiségről tesznek tanúbizonyságot. Változatos szerepeit 88 színházi bemutató, 49 játékfilm és 12 tévéfilm fémjelzi. 1980-tól tagja volt olyan jeles színházak társulatainak, mint a kaposvári Csiki Gergely Színház, Budapesten pedig a Nemzeti Színház, Katona József Színház, Radnóti Színpad, Művész Színház, Thália Színház. 1998 óta, majd az 2012-ig tartó, Új Színházhoz való részleges kötődés után szabadúszóként tevékenykedik, emellett a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója. 2011-ben sikertelenül pályázta meg a Győri Nemzeti Színház igazgatói székét. Mindezek mellett megkapta a legfontosabb szakmai díjakat, Jászai Mari-díjat és a Kossuth-díjat, illetve tagságot nyert a Halhatatlanok Társulatában.

Vajon miféle motivációk határozzák meg egy ilyen sikeres és nyugtalan művésznek a karrierjét? Gyakran előfordul, hogy a személyes, családi és a társadalmi-politikai közeg ellentétei. Mint interjúiból és két megjelent könyvéből is kiderül (Thália és teológia, 2003; „Az igazat mondd, ne csak a valódit”, 2004), otthonról meglehetősen erős indíttatást kapott, amivel meg kellett küzdenie. Vallásos szülei katolikus papnak szánták, őt azonban saját bevallása szerint tizenévesen még a foci és a lányok jobban érdekelték. Ettől még nem dobta el a keresztény és katolikus értékrendet, csak fiatalos életfelfogásának akart érvényt szerezni. Színészi pályája előtt dolgozott műszerészként és labdarúgóként is.

A színészet-művészet ars poeticája. Sajek (Eperjes Károly) Lipi bácsi (Feleky Kamill) csodálója (Uramisten, 1984, r: Gárdos Péter)

A színészet amúgy is a nagy küzdelmek, a nagy téttel járó játékok és a jellemfejlődés látványos lehetőségének terepe. Pályája elején, ötödik filmszerepében épp egy nagyon intenzíven kereső színészt alakított. Az Uramisten (1984, r: Gárdos Péter) című filmben egy fiatal artista, aki megsérül egy akrobatikus számban, és unja a kenguruval való bohóckodást is, ezért egy világszámot akar megszerezni az általa tisztelt mestertől, Binder Lipi bácsitól (Feleky Kamill). Sajek Oszkár nem aprózza el, neki a legnagyobb élmény és siker kell, amit a szakma adhat. Mindent elkövet, hogy a szám titkát megszerezze, de Lipi bácsi mindvégig ellenáll neki. Az öreg mester tudja, hogy az igazi szakmai és hivatásbeli csúcsteljesítmény nem választható el a szerzőjétől-megvalósítójától: „A szám én vagyok!”. Mindez annyira igaz, hogy amikor Sajek a világszám titkát valahogy mégis megszerzi/megkapja – hogy miként, az legyen a film alkotóinak és nézőinek közös titka –, azonban a világsiker nem hoz számára megnyugvást. Valami hasonló munkálkodhat a színészekben és általában a küldetéstudatos művészekben a valóságban is, amikor a belső és külső sikerélményt keresik. Eperjes Károly minden szerepe tanúsága szerint az életét, az összes szenvedélyét belevitte az általa megformált karakterekbe. Ezért olyan hatásosak a filmjei, viszont nem lehetett könnyű egy ilyen pálya, hiszen többnyire főszerepeket vagy fontos epizódszerepeket játszott, nagyon különböző jellemeket megidézve.

Úgy tűnt, hogy mindig ki is akart törni a szakma és általában a lehetőségei kereteiből. Ezt jelzik a közéletben való szerepvállalásai és azok kísérletei is. 1994-ben mandátumot szerzett az országgyűlési választásokon a Fidesz színeiben, de tisztéről mindössze egy hónap után lemondott. 1998-as évektől konzervatív és keresztény szemlélete megerősödött, ezt a nyilvánosság előtt is határozottan felvállalta. Azzal gyanúsították, hogy a szintén konzervatív irányt felvállaló pártoknak akart még jobb embere lenni, és hogy meg is kapta érte az addigi legdrágább film, A hídember (2002, r: Bereményi Géza) főszerepét. Azonban mint az életpályája is mutatja: a vallásossága ennél mélyebb gyökerű, főszerepe sem ez volt az első. Számára a vallás, az erkölcs nem magánügy, hanem közügy. Szerinte is van a vallásosságnak lelkiismereti, személyes vonatkozása, de ugyanakkor a közéletre vonatkozó is. Egy közszereplő szerinte nem lehet semleges, meg kell nyilvánulnia a fontos kérdésekben, akárcsak egy politikusnak.

Több különös összefüggés van Eperjes Károly szakmai és közéleti, színészi és magánemberként való megnyilatkozásai között. 1998-tól az Új Színházban játszott, de amint Dörner Györgyöt 2012-ben kinevezték a színház élére, váratlanul elhagyta a társulatot. Mintha e két színész és színházi szakember temperamentumáról a film is állítana egy érdekes párhuzamot. A már említett Uramisten című filmben 28 évvel korábban Eperjes Károly és Dörner György egymás partnerei és egyben riválisai voltak. Sajek egy világszámot akart megszerezni bármi áron, Simi viszont megelégedett egy szerényebb, de biztonsággal eladható számmal és egy bokszoló kenguruval, amelynek az idomítását maga végezte.

Eperjes Károly A hídemberben (2002) kapott főszerepét is tágabban értelmezte, minthogy pusztán megjelenítse benne Széchenyi István alakját. A nagy magyar államférfi és író nézeteivel olyan mértékben azonosult, hogy a részben más stratégiát követő Kossuth Lajost nem is tartotta méltónak arra, hogy a szobra ott álljon a Hősök terén lévő Millenniumi emlékművön Magyarország nagy királyai és államférfiai sorában. 2001-ben az országgyűlés elnökéhez fordult, hogy távolítsák el a Millenniumi emlékműről Kossuth szobrát, mert szerinte a forradalmár kormányzó-elnök eszméi vezettek az ország 1920-ban történt széteséséhez, szétdarabolásához.

Megjelent DVD-n

Eperjes Károly talán közéleti megnyilatkozásai miatt is szorult részben kissé háttérbe 2002 után, bár azóta is dolgozik, fő(bb) szerepeket is kapott, nem csak színházban, hanem filmekben is. Volt viszont egy másfél-két évtizednyi időszak, még a pályája elején, amikor kicsit el is használódott a filmek által az arca, a karaktere. Ha nem is túl sok, de nagyon különböző filmekben kapott fő- vagy főbb szerepet. Volt olyan filmje is, amelyikbe mintha kevésbé illett volna, mint a korábbiakba. Ilyen volt például a Meteo (1990, r: Monory Mész András), amely underground kultuszfilm lett. A Hippolytban (1999, r: Kabay Barna) ő volt a címszereplő, a lakáj. Az 1931-es vígjáték újrafeldolgozása nem a színészek miatt lett kevésbé sikerült.

Hogy kevesebb, mint egy évtized alatt, már pályája elején ikonná vált, az is mutatja, hogy Jancsó Miklós rábízta az egyik főszerepet az Isten hátrafelé megy című filmjében (1990). Ez a film, mint a rendező legtöbb munkája, különösen 1990 után, nem adott hozzá a színészek karakterének gyarapításához, viszont használta őket, Eperjest is. Voltak testhezálló szerepei is: ő volt Tutti, a focirajongó, a szemetesautón dolgozó kisember a 6:3-ból. A futball szeretetét nem a film kedvéért kellett elképzelnie. Nyugtalan, mozgékony, esetlenül is táncos koreográfiára emlékezető mozgása elválaszthatatlanul hozzátartozik a 6:3, avagy játszd újra Tutti (1998, r: Tímár Péter) című filmhez.

Az a hír viszont nem fikció, ami szerint Eperjes Károly visszautasított néhány szerepet. Egyik televíziós interjújában kifejtette, hogy neki nem azzal kapcsoltban van kifogása, ha egy negatív szereplőnek a bőrébe kell bújnia. A színészet mesterség is, tehát a rosszfiút is el lehet és el kell játszani. A darabnak, a műnek kell „jónak” lennie, vagyis az összességében képviseljen értékeket, illetve hozzon megtisztulást. Ettől még ő vagy bármelyik színész a szerepe szerint lehet akár maga Lucifer is. Mindezt a gyakorlatban is igazolta, hiszen játszott ő már övéiért küzdő családapát (Glamour, 2000, r: Gödrös Frigyes), ÁHV-s tisztet (A másik ember, 1987, r: Kósa Ferenc), rendőrnyomozót (Nincs kegyelem, 2006, r: Kardos Ferenc); illetve Kádár Jánost (Liberté ’56, 2006, r: Vidnyánszky Attila).

Egyik legemlékezetesebb szerepét kétségtelenül az Eldorádóban (1988, r: Bereményi Géza) alakította. 34 évesen koránál idősebb férfit, apát, nagyapát játszik, aki az évek során, a történelmi helyzet változásával új és új kihívásokkal szembesül. Monori Sándor a családjáért küzdő ember, aki az erőben, a pénzben hisz. A felesége, a lánya és egyéb családtagjai más beállítottságúak, ők már az arany hatalmával nem tudnak élni. A kommunista időszakban egyébként is a kapcsolatok számítanak (el is hangzik a filmben); az 1956-os forradalom után pedig Monori külföldre szeretné menekíteni a családját.

Monori Sándor szenvedélyesen kiáll családtagjaiért, unokájáért a hívő feleségével és még Istennel is vitatkozik (Eldorádó, 1988, r: Bereményi Géza)

Ha van filmrészlet, amelyik érzékletesen megmutatja Eperjes Károly színészi kvalitásait, temperamentumát, látszólag ellentmondásos nézeteit, az épp az Eldorádónak az a jelenete, amelyikben diftériás fiúunokáját igyekszik megmenteni. Bármilyen eszközzel, minden eszközzel. Erre is mondhatná, hogy a szerep lehet negatív (bár itt az sem vegytisztán egyértelmű), a film egésze viszont mutat valami érvényeset és értékeset az életről.

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2014.02.16. 07:00 • Címke: évforduló, színház, filmtörténet