a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Vonzások és lemondások – Moziajánló: A titokzatos szerető

titokzatos_lead

Egy tilos szerelmi viszonyt nem könnyű eldugni a világ szeme elől, egy szupersztárnak sem. A Szerelmes Shakespeare után most itt van a szerelmes Dickens.

1857-ben a fiatal színésznő, Nelly Ternan (Felicity Jones) beugró szerepet kap a londoni Haymarket színházban. Itt figyel fel rá Charles Dickens (Ralph Fiennes). Ő a korszak szupersztárja, a kalauz is felismeri, könyveit elkapkodják, felolvasóestjei termeket töltenek meg. A siker árnyoldala, hogy az életét kénytelen a nyilvánosság előtt élni, mindig megfelelve az elvárásoknak, a róla kialakított képnek. Márpedig ő egy nős, megállapodott ember, bár fiatalos, de mégis 45 éves, seregnyi gyerekkel.

titokzatos

Amikor beleszeret a 17 éves lányba, a helyzetnek igazából senki számára nincs kielégítő megoldása. A válás nem jön számításba, a viszonynak titokban kell maradnia. A korban a színésznők számítottak emancipált nőknek. A lány anyja és testvérei is színésznők, mégis óvják és féltik Nellyt ettől a kapcsolattól. A szerelem azonban, mint tudjuk, minden akadályt legyőz, legalábbis egy ideig. Nelly habozva és kétségektől gyötörve bár, de jó hírét és a színpadot is képes feláldozni, hogy ideálja mellett lehessen. A viszony azonban mindenkitől nagy áldozatot követel és már csak a nagy korkülönbség miatt sem tarthat örökké.

titokzatos
A film Claire Tomalin regényéből készült. Az írónő korábban Jane Austin és  Thomas Hardy életét is megírta

A film az ifjúkori emléket feldolgozni képtelen fiatalasszony perspektívájából mutatja a múltat, két idősík váltogatásával. A felirat szerint 1883-ból tekint vissza az ötvenes évekre, ami kissé túlzásnak tűnik, hiszen a mai Nelly szinte semmit sem változik az egykorihoz képest. A kezdő képsorban a szeles kenti tengerpartot rója, a semmiből tart a semmibe, állig begombolt fekete gyászruhában. A film valójában nem a híres ember, hanem  az ő története, az ő nehéz útja a múlt lezárásáig. Nemcsak életrajzi film, hanem legalább annyira „női” film is, amennyiben egy jellegzetes női sorsot mutat az erkölcseire kényes viktoriánus korszakból. Körüljárja, jobban mondva felvillantja a bejárható lehetőségeket is, amelyeket a kor kínál a „bukott nőtől” a vadházasságban élő párig (Dickens legjobb barátja, a Tom Hollander alakította író választotta ezt az utat).

titokzatos
„Az én titkom maga: Ellen Lawless Ternan”

A Nellyt alakító színésznő, Felicity Jones hitelesen adja vissza az ártatlan lány vívódását a vágyai és a „becsülete” között. Az irodalomrajongó Ralph Fiennes második rendezésében maga játssza a karizmatikus férfit, aki próbál jó ember maradni, de számára sincs megoldás, megcsalt feleségével például érzéketlenül, kegyetlenül bánik. Látható élvezettel merül bele az életvidám, rokonszenves író ábrázolásába, de a korabeli színház világának felelevenítésébe is. Egy színész életének szövevényeit jelzi, hogy Felicity Jones és Ralph Fiennes korábban már játszott együtt, akkor apát és lányát (Kisvárosi Rock 'n'Roll), míg Az angol betegben Ralph Fiennes a most anyaszerepben látható Kristin Scott Thomasba szeretett bele.

titokzatos
A viktoriánus színház világa is benne van

Maga a történet inkább szomorú, mint drámai, már csak azért is, mert a lány környezete nem rigid elutasítással, kirekesztéssel, hanem megértéssel és segítő szándékkal reagál a történtekre, úgy a múltban (az anya), mind a jelenben (a férj, a pap). Bár vannak drámai pillanatai, igazából nem felkavaró. Finom jelenetekben, visszafogott, intim képekben mutatja meg a szerelem ébredését és lassú kibontakozását. Marad egy jól felépített történet, igényes kiállítással, szépen fényképezve. Külön ki kell emelni a látványos jelmezeket, a film ebben a kategóriában az Oscar-díjért is versenyben van. Nem hiszem, hogy Dickens magánélete Magyarországon lázba hozná az embereket, de egy kellemes és tartalmas estét mindenképpen megér a moziban.



Ajánljuk mindazoknak, akik:
• szeretik Dickenst
• szerették a Francia hadnagy szeretőjét vagy A skarlát betűt
• értékelik a szép jelmezeket
• szívesen hallgatják, amint Ralph Fiennes irodalmi szöveget citál


A titokzatos szerető
The Invisible Woman
színes, feliratos, angol életrajzi dráma, 111 perc, 2013
rendező: Ralph Fiennes, író: Claire Tomalin, forgatókönyvíró: Abi Morgan, zeneszerző: Ilan Eshkeri, operatőr: Rob Hardy, vágó: Nicolas Gaster, jelmez: Michael O'Connor, szereplők: Ralph Fiennes (Charles Dickens), Felicity Jones (Nelly Ternan), Kristin Scott Thomas (Frances Ternan), Michelle Fairley (Caroline Graves), Tom Hollander (Wilkie Collins), Tom Burke (Mr. George Wharton Robinson), Perdita Weeks (Maria Ternan)

Bemutató: 2014. február 20.
Forgalmazó: Vertigo Média

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.02.20. 09:04 • Címke: moziajánló