a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Újra szinkronos közönségtalálkozó

szinkron lead

2014. március 1-jén, szombaton 13.30-tól az Egyesület a Magyar Szinkronért közönségtalálkozót tart a Platánus Hotel Madrid termében, melyen a közönség a szinkronkészítésben közreműködő szakmabeliekkel (színészekkel és stábtagokkal) is találkozhat.


Az elmúlt években olyan szakmabeliek tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt, mint Aprics László, Bognár Gyula, Borbíró András, Boros Karina, Dallos Szilvia, Földi Gabriella, Földi Tamás, Fülöp Zsigmond, Gellén Attila, Hadfi Dezső, Helyey László, Kassai Ilona, Kemendi Balázs, Kiss Beáta, Liszkay Szilvia, Marton Bernadett, Molnár Ilona, Molnár Levente, Moser Károly, Nemes Takách Kata, Pap Krisztián, Seszták Szabolcs, Szersén Gyula, Varga Gábor.

Ugyanezen napon és helyszínen tartja meg az Egyesület a Magyar Szinkronért éves Közgyűlését is 10 órától, amely szintén nyilvános.

emsz 
Az Egyesület a Magyar Szinkronért egy szakmától független, a magyar szinkront kedvelő embereket tömörítő szervezet. Azért jött létre, hogy a magyar szinkront népszerűsítse, a szakmát támogassa, illetve, hogy bizonyos ügyekben hivatalosabban lehessen eljárni, ezáltal javítani lehessen a mai szinkron helyzetén. Az Egyesület célja a magyar szinkronizálás kultúrájának népszerűsítése, a szakmában dolgozó szakemberek, művészek munkájának és személyének bemutatása, illetve elismerése, ezzel a szakmabeliek minőségi munkára ösztönzése. Az Egyesület 2007-ben alakult. 2008-ban vásárolt egy saját szervergépet, melyre a beüzemelés és telepítés után az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDb, iszdb.hu) weboldal átköltözött, annak érdekében, hogy ne legyen lassú és hogy bármit korlátlanul lehessen fejleszteni. 2009 szeptemberétől működik az ISzDb az Egyesület szerveréről. Az Egyesület 2009 óta minden év tavaszán szervez egy Szinkronos Közönségtalálkozót, melyre a szinkronban dolgozó szakmabelieket (színészeket és stábtagokat) hív meg és velük tart egy beszélgetést.

iszdb
Az első adatok 2006. március 27-én kerültek feltöltésre az adatbázisba, így ezt a napot nevezzük az Internetes Szinkron Adatbázis születésnapjának. Az évek folyamán a módosítások, fejlesztések közepette folyamatosan bővült a megjelenített adatok mennyisége is. Még az első év vége előtt, 2006 decemberében sikeresen elindítottuk a látogatók számára a regisztrációs lehetőséget, valamint az ehhez kapcsolódó funkciókat (visszajelzés nyomon követése, szinkronok értékelése stb.), melyek azóta is működnek. Mivel az oldal lassan kinőtte az ingyenes tárhelyszolgáltató által nyújtott kereteket, az adatbázist új helyre kellett költöztetni. Az Egyesület 2007-ben alakult. 2008-ban vásárolt egy saját szervergépet, melyre a beüzemelés és telepítés után az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDb, iszdb.hu) weboldal átköltözött, annak érdekében, hogy ne legyen lassú és hogy bármit korlátlanul lehessen fejleszteni. 2011 októberében megkezdődött az oldal átalakítása annak érdekében, hogy minél pontosabban tudjuk kezelni és megjeleníteni a szinkronok adatait. Az oldal megújítása után 2013 októberétől kezdve folyamatosan bővül az adatbázis. A háttérben továbbra is folynak az átalakítások, újítások, de ez már nem befolyásolja az új adatok bevitelét.

Helyszín: Hunguest Hotel Platánus – Madrid terem (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 44.)
A belépés ingyenes.

Az esemény facebook oldala itt található.

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2014.02.25. 13:42 • Címke: hír

Magyar játékfilmek