a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Tízezer nap DVD-bemutató az Urániában

tizezerA kiadvány bemutatójára csütörtökön kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol 17 órától a kávézóban a Magyar Filmtörténeti Sorozatot szerkesztő Fazekas Eszter beszélget Kósa Ferenc rendezővel és Sára Sándor operatőrrel, majd 18.30-tól a Fábri teremben a Tízezer nap vetítésére kerül sor. Mind a beszélgetés, mind a vetítés ingyenes. A rendezvény ideje alatt a moziban 1500 Ft-os kedvezményes áron kapható a Tízezer nap DVD.

A MaNDA gondozásában megjelent Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje. Az 1965-ben készült, betiltott, majd cenzúrázott alkotás 1967-ben óriási meglepetésre elnyerte a cannes-i filmfesztivál Legjobb Rendezés Díját. A Magyarországon csak a fesztiválsiker után bemutatott filmben hangzott el először nyilvánosan, hogy 1956 forradalom volt. A Tízezer nap forgatókönyvírója a rendező mellett Csoóri Sándor és Gyöngyössy Imre, operatőre Sára Sándor.

A Tízezer nap, Kósa Ferenc első nagyjátékfilmje a Balázs Béla Stúdióban készült, a legendás műhely első korszakának egyik emblematikus alkotása lett. A stúdió szinte teljes tagsága részt vett a forgatás folyamatában a helyszíni motívumgyűjtéstől kezdve egészen az utómunkálatokig. A parasztság életét, az átalakuló társadalmat, az egyéni sorsválasztásokat harminc éves időtávlatban ábrázoló alkotás balladisztikus szerkezetével, újszerű képi megoldásaival, az úgynevezett geometrikus nagytotálokkal vált emlékezetessé.

 

tizezer_dvd
A MaNDA DVD kiadványai itt tekinthetők meg

A filmet elkészülte után nem mutathatták be a mozikban. Az 1956-ot forradalomként ábrázoló alkotás, melyben ez a kijelentés el is hangzik, vörös posztónak számított a kádári konszolidáció korában. A demokratikus normákat és szabályokat bevezető Balázs Béla Stúdió kordában tartása, megfegyelmezése és sikertelen megfélemlítése is szerepet játszott a dobozba zárásban.


Részlet a felújított filmből

A film felkeltette a cannes-i filmfesztivál válogatóinak érdeklődését, akik meghívták az 1967-es versenybe Kósa művét. A Franciaországba érkező, Nyugaton először járó rendezőt a funkcionáriusok felkészítették a kudarcra, ám a Tízezer nap végül a Legjobb Rendezés Díját kapta zsűritől, melyben többek közt Vincente Minelli, Claude Lelouch, Szergej Bondarcsuk és Shirley MacLaine mellett Jancsó Miklós is helyet kapott. (Csak összehasonlításképp: az Arany Pálmát Antonioni Nagyítása nyerte el, a legjobb női alakítás díját Pia Degermark kapta Bo Widerberg Elvira Madiganjának címszerepéért, a mezőnyben szerepelt többek közt Bresson Mouchette című filmje és Francis Ford Coppola korai alkotása, a Te már nagy kisfiú vagy.)

 

A felújított képpel és hanggal megjelenő DVD-lemezen helyet kapott a rendező két korai rövidfilmje, a Fény és a kivételes erejű, kiváló Öngyilkosság, valamint a rendező és Pörös Géza kifejezetten a DVD-hez készített majdnem negyvenperces beszélgetése, melyben Kósa Ferenc pályakezdéséről, a Tízezer nap forgatásáról és a betiltásról, továbbá a szépemlékű cannes-i napokról vall.


Részlet az extrákból

 

A kiadvány bemutatójára 2014. március 13-án kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol 17 órától a kávézóban a Magyar Filmtörténeti Sorozatot szerkesztő Fazekas Eszter beszélget Kósa Ferenc rendezővel és Sára Sándor operatőrrel, majd 18.30-tól a Fábri teremben a Tízezer nap vetítésére kerül sor. Mind a beszélgetés, mind a vetítés ingyenes. A rendezvény ideje alatt a moziban 1500 Ft-os kedvezményes áron kapható a Tízezer nap DVD.

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2014.03.10. 13:38 • Címke: film, manda, hír, dvd