a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Meghalt Vera Chytilová

chytilovaNyolcvanöt éves korában tegnap Prágában meghalt Vera Chytilová, a cseh új hullám egyik legismertebb képviselője.

Friss: 2014. március 17-én hétfőn, az Örökmozgó Filmmúzeumban levetítik Věra Chytilová 1929-2014 emlékére a cseh rendezőnő Százszorszépek (Sedmikrásky) című 1966-os alkotását.

Chytilovát a cseh filmművészet „first ladyjeként” tartották számon. A prágai Filmművészeti Főiskola (FAMU) elvégzése után 1966-ban a rendkívüli sikert hozó, Százszorszépekcímű játékfilmjével került első ízben a cseh és a nemzetközi filmszakma látókörébe. Filmjeit a szatirikus, kritikus, humoros látásmód jellemzi, amely éles és könyörtelen tükröt állított a korabeli társadalom és az emberi kapcsolatok elé. Több alkotása széleskörű társadalmi, szakmai vitákat váltott ki. Chytilovát sokan állandóan provokáló, filozofáló alkotónak tartották, akinek filmjei a korábbi szocialista rendszer politikai vezető köreiben nem mindig váltottak ki támogatást.

szaszorszepek
Százszorszépek

Az 1968-as prágai tavasz idején készített, és 1969-ben rövid időre a mozikba került filmje, A paradicsomi fák gyümölcseit esszük című alkotás miatt, amely a férfi-nő viszony szürrealista elemzésén keresztül gyakorlatilag az árulás metaforája, a szocialista rendszer kultúrpolitikusai néhány évre eltiltották a filmezéstől. A kényszerű hallgatás után 1976-ban bemutatott, Játék az almáértcímű filmje szintén hatalmas siker lett, és nemzetközi visszhangot váltott ki. Az újjászületésről szóló keserű komédia főszereplője Jirí Menzel volt.

szaszorszepek
Unatkoznak, unatkoznak, unatkoznak

A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években forgatott filmjei (Panelsztori, 1979, Elakadás, 1981, Egy faun megkésett délutánja, 1983, A bolond és a királynő, 1987, Egyet ide, egyet oda, 1988) szinte kivétel nélkül nagy közönségsikert arattak, és a filmes szakma is nagyra értékelte őket. Az 1989-es rendszerváltás után forgatott filmjei – közülük talán a legismertebb az 1993-ban bemutatott Az örökség volt – a szakma szerint már nem érték el korábbi filmjei színvonalát. Utolsó játékfilmjét, a Szép pillanatokat 2006-ban készítette. Később több dokumentumfilmet is forgatott.    

2010-ben megjelent önéletrajzában azt állította: nagyon zavarja, hogy a világ a rendszerváltás után se igen változott meg. Ha a múltról kérdezték, azt szokta volt mondani: "Nekem nem volt problémám a hatalommal. A hatalomnak velem azonban igen."

A Filmkultúra 1967/3. számában megjelent interjúval búcsúzunk Vera Chytilovától, aki utoljára 2006-ban volt az Örökmozgó vendége. Az 1967-es interjút Bíró Yvette készítette.

Elfogult, szigorú, kérlelhetetlen művész. A cseh új film egyetlen női rendezője semmiféle par excellence női erénnyel nem kérkedhet. Éppen ellenkezőleg: morális elkötelezettsége, következetessége szokatlanul kemény, határozott stílust érlelt első kisfilmjeitől kezdve. 1929-ben született, volt manöken, laboráns, script-girl, vágó és asszisztens, mielőtt 57-ben a főiskolára került. Vizsgafilmjét, a Mennyezetet (1961), személyes élményeinek mínden részrehajlásával egy manökenről készítette. Nagy témáját: az üres élet vonzásának és kiábrándító sivárságának titkait itt kísérti meg először. 1962-ben Egy zsák bolha címen forgat filmet, egy textilgyár rnunkásszállásán élő leánycsoport életéről. Eszközei a cinéma-vérité nagy befolyásáról tanúskodnak: a tárgyilagos elemzést, a pontos hitelességgel megragadott környezetrajzot morális pátosz hevíti. Első nagyjátékfilmje, az Éva és Vera (1963) még világosabban utal vonzódásának, művészi alkatának kettősségére: a szociológiai megközelítés az apriori mondanivaló szenvedélyes igazolásával jár nála együtt, vállalt szubjektivitással. Filmjében két vonal, két sors fut egymás mellett, a tornászbajnoknőről készült dokumentációs felvételek és egy munka és cél nélkül tengődő csinos fiatalasszony hétköznapjairój szóló történet. A gondolat a két párhuzamos viszonyából, az egymás mellé állított életformák vitázó feszültségéből bomlik ki. Kevésbé sikerült a Hrabal novellák nyomán készült, Gyöngyök a mélyben (1964-65) Chytilová által rendezett epizódja, az Automatavilág, de már érdekesen jelzi. hogya cinéma-vérité hatásai egyre messzibb tűnnek: az objektivitást a szokatlan, a bizarr kezdi felváltani. A legnagyobb érdeklődést s egyben a legtöbb vitát legutóbbi filmje, a Százszorszépek váltotta ki. A játék és hazugság ártalmasságáról szól ez a furcsán szertelen, indulatos film. S nyelvének minden zsúfoltsága, a motívumok olykori túlhalmozása sem fedheti, hogy a játék mögött most is már-már prédikátori megszállottság feszül: ,A művészetben büntetni kellene a hazugságot és a felelőtlenséget – vallja. – Minden szót alá kell írnunk. Csak így érhetjük el, hogy munkánk megőrizze becsületét.”

chytilova_filmkult

Ez az interjú elolvasható a MaNDA adatbázisában, ahol már olvasható a nyomtatott Filmkultúra összes száma

Interjú a Százszorszépekről

Vera Chytilovát a magyar néző hűvösen elemző, tárgyilagos filmjéből, az Éva és Verából ismerte meg. Dokumentarista módszere, tiszta logikája olyan alkotóra vallott, aki a cinéma-vérité iskoláján nevelkedett. Újabb filmje, a Százszorszépek messzi került az első film hangvételétől: szertelen, játékos, már-már bizarrul ironikus.

Prágai találkozásunkkor erről próbáltam faggatni: mi vezette ehhez a fordulathoz, mivel magyarázható a hirtelen váltás?
A két film közötti távolság, azt hiszem, nem is olyan nagy, mint ahogy első percben tűnik. Az Éva és Verára is azt mondották a kritikusok, joggal, hogy „tételfilm” – nem leírás, nem egyszerű dokumentum, hanem vitairat, amelyben a két életforma szembeállítása, megmérése volt a célom. A Százszorszépek tulajdonképpen ugyanezt az utat járja. Nem lélektani vagy realisztikus rajzról van szó, a szavak hagyoményes értelmében. A két fiatal lány szándékosan kiélezett történetén keresztül az élet bizonyos felfogásmódját, bizonyos életformát akartam bemutatni.

Egy életforma kritikáját... a céltalanság és ábrándtalanság természetrajzát.
Nem egészen. Egyáltalán nem volt szándékomban bírálni ezt a két fiatal lányt, akik éppoly szertelenek, mint amilyen kisszerűek, inkább arról van szó, hogy bemutassunk, persze a túlzás eszközeivel, egy életmódot, amelynek elemeit több vagy kevesebb mértékben mindannyiunk életében megtalálhatjuk... Mintegy megmérjük annak az embernek a reménytelenséget, aki még csak kísérletet sem tett arra, hogy megtalálja élete értelmét.

Elbűvölő, bájos hősnőket választott, mégis a néző furcsa idegenkedést érez. Mintha kis állatkák volnának – olyan gátlástalanok, mohók és ugyanakkor arc nélküliek.
Igen, ezeknek a lányoknak, minden bájuk és fiatalságuk ellenére, egy alapvető vonásuk hiányzik: nincs egyéniségük, nincsenek álmaik, céljaik, nem képesek arra, hogy elfoglalják és kialakítsák a saját világukat, s egyszersmind a mások életét és világát. Elősdiek módjára élnek. Nem csupán a mások rovására, hanem – és ez a döntő – a saját rovásukra is. Nincs múltjuk, soha semmit sem próbáltak ki, csak a játékért élnek. De miután még ennek sincsenek pontos tudatában, végül is a játék uralkodik rajtuk: az diktálja nekik a maga szabályait és nem fordítva.

A film a játék rombolásáról szól – hogyan lehetséges, hogy mégis annyi vidámság, könnyedség, friss száguldás kíséri a hősök útját?
Mert a játéknak is megvan a maga varázsa. Sőt, a pusztításnak is boszorkányos, veszedelmes varázsa van – ezt próbáltam a harsogó színekkel érzékeltetni. Éppen ennek az íze, fűszere ragadja el a lányokat, sodorja magával, azt a látszatot keltve, hogy igazi életről, igazi mozgásról van szó. Pedig ez a hazugság valósága, mellyel az ürességet, az unalmat próbálják elleplezni, maguk elől is eltakarni.

Elképesztő vitalitás feszül ezekben a lányokban: soha ennyit torkoskodni, enni, falni talán még nem láttunk, mint ez a két Mária, állandóan jönnek-mennek, újabb csínyeken törik a fejüket, pusztító unalmuk különleges aktivitásra ösztönzi őket.
Éppen e semmitől való irtózás hajtja szüntelenül tovább őket – a sok ismétlessel ezt akartam érzékeltetni. Nem sok a variáció a tetteikben: megtréfálják az öregurakat, jókat esznek, potyán, majd unatkoznak, unatkoznak, unatkoznak. És kezdődik az egész elölről.

Hogy lehet, hogy a szerelemnek, a szexualitásnak olyan csekély szerepe van az életünkben?
Mert úgy éreztem, minden a játéknak van alárendelve. A szerelem is, a fiúk is. Egyetlen dolog „halálosan” fontos számukra: a kettejük összetartozása, mert egymás nélkül nem lehetnek meg: nincs tükör, melyben a játékot, a játék hatását megnézhetnék. Miután munkában, tettekben, érzelmekben nem valósulnak meg, minden pillanatban szükségük van valamiféle önigazolásra. Ezt szolgálja a játék, az a „mintha”, aminek segítségével látszólag ők is olyanok lehetnek, mint a többiek. És ennek kézzelfogható bizonyítéka a másik, aki lám ugyanazt teszi, mint ő, ugyanúgy nevet, táncol, bámészkodik, szenved és unja a világot...

Végül is a játék észvesztő dúlásba fordul, mindent szétrontanak maguk körül, olyan élvezettel, amit addig sosem éreztek.
Ezt neveztem a pusztítás részegségének, mámorának, amikor már nincs közben megállás, hiába érzik, hogy túlmentek minden megengedett mértéken. És ezért jutnak el ahhoz, hogy valamiféle megbánást is érezzenek, de ez nem szabad, hogy a nézőt félrevezesse: meg akarnak javulni, de gyerekes vágy ez csupán.Megpróbálják összeszedni a széttört edénycserepeket, a szétdúlt húsos és gyümölcsös tálakat, a csodálatos lakomára terített, összezilált asztalokat, de igazán „jóvátenni” persze a dolgokat sosem lehet. A „helyreállítás” , amikor a lányok lázasan rendet csinálnak, talán még rosszabb, károsabb, mint maga a pusztítás volt.

A „tanulságot" a film szóban is megfogalmazta: „intés azoknak, akiket csak az zavar, hogy a salátástálat szétrontották" – mire utal ez a moralitás?
Arra, hogy az ember önigazolási igénye veszedelmeket rejt magában, ha igazi célok nélkül tartja fogva; és ha a munka, az értelmes cselekvés nem boldogítja, eljut a pózhoz, a hazug látszatokhoz, amelyek végzetesek lehetnek, mert pusztítanak. Mint ahogy ezek a hősök is pusztítanak – mindent, ami útjukba kerül. De mindenekelőtt magukat, a saját életüket, énjüket.

Miért választott ilyen humoros, groteszk formát ehhez a súlyos moralizáló témához? 
Mert a pszichológiai elemzés itt semmit sem mondott volna. Csak a kiélezés, a bizarr és groteszk halmozása vezethet ahhoz, hogy kritikai reagálást váltsunk ki a nézőből. A jelentés, a mondanivaló tételszerű világosságához, egyszóval a filozófia felé akartuk vezetni a filmet. Ha úgy tetszik, a Százszorszépek groteszk filozófiai dokumentum.

B. Y.

MTI/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2014.03.13. 09:01 • Címke: MaNDA adatbázis, film, hír

Magyar játékfilmek