„A világ várja Önt, Suzanne”

Moziajánló: Az apáca

Az akarata ellenére kolostorba zárt Suzanne története a regényben befejezetlenül marad. Az 1966-os új hullámos, Jacques Rivette-rendezte változatban a szökött apáca megöli magát. Milyen sorsot szánt neki a 21. századi adaptáció?

„A felvilágosodás az európai szellem fényességes tavasza volt. Az értelem, az emberhez méltó érzelem, a gondolkodás és a kifejezések világossága, vagyis a reneszánsz óta érvényesülést igénylő humanizmus időszaka kultúrában és politikában” – írja Hegedűs Géza Diderot-portréjában.

Rendezett, feldolgozható világot tételez. Denis Diderot (1713–1784)

A francia felvilágosodás máig legnagyobb hatású alakjai közül Voltaire az értelem, a gúnyos kritika embere, Rousseau az érzelmeké. Denis Diderot ezek kiegyensúlyozott ötvözetét képviseli: filozófiai elvek szerint rendezett, feldolgozható világot tételez, amelyet a Nagy Enciklopédiában akkurátus pontossággal kívánt rögzíteni. Az ő polgári világában olyannyira egyenlő jelentősége volt filozófiának és kétkezi mesterségnek, hogy amikor nem talált igényesen írni tudó kézművest, akkor az anekdota szerint  maga látott neki megtanulni 17 szakmát, köztük az asztalosságot és a cipészetet, s írta meg a címszavakat az Enciklopédia részére.

Magára veszi anyja félrelépésének erkölcsi és anyagi következményeit (plakát: Mozinet)

Értelem és érzelem összhangját, méltányosságot középpontba helyező becsületességgel fogott hozzá 1760-ban egy longchamp-i apáca, Marguerite Delamarre két évvel korábban társaságszerte elhíresült történetének feldolgozásához is. A fiatal nő az igazságszolgáltatáshoz fordult, s azt kérte, szabadítsák ki a kolostorból, ahova szülei törvénytelen származása miatt zárták. Diderot az egyes szám első személyben megírt visszaemlékezés-regénybe beleszőtte nővére történetének egyes szálait is, aki megőrült, majd meghalt a zárdában. A kéziratot 1780-ban vette újra elő, ekkor néhány rész meg is jelent belőle, a teljes mű azonban csak 1796-ban, a szerző halála után nyolc évvel látott napvilágot. Az már egy másik Franciaország volt: a forradalom győzött, zajlottak az Első Direktórium belharcai, a regényre nemigen figyeltek. A restaurációt követően megerősödő katolikus egyház érthető módon nem szívlelte a regényt, annak dacára, hogy pap-szereplői mind, apácafőnöknői közül is ketten pozitív hősök, igaz, a felvilágosodás értékrendje szerint.

Az ellene indított kampány vitte sikerre. Az 1966-os adaptáció plakátja

Az apácának könyvtárnyi irodalma van, legismertebb filmes adaptációja Jacques Rivette 1966-os változata, amelyben a címszerepet a francia új hullám emblematikus színésznője, Anna Karina játszotta. A katolikus egyház azonnal kampányba kezdett a film betiltásáért, álláspontjuk szerint a film súlyosan sértette a katolikus vallásúak érzéseit. Az 1966-os cannes-i filmfesztivál zártkörű nyitófilmjeként levetített alkotást alighanem éppen az ellene indított kampány vitte sikerre.

„Az elzártság megront” (Diderot)

Sajnálatos módon a magyar és angol változatok mindjárt a címükkel értelmezés-szűkítést hajtanak végre, mert a franciában mind a regény, mind a filmadaptációk címe ’vallásos nő’ jelentéssel is bír. A főhős, Suzanne Simonin konfliktusa pedig nem szűkíthető le az apáca-léttel való viaskodásra. Tizenhat évesen, életre szomjasan, mélyen vallásosan zárják kolostorba. A deista Diderot Suzanne szabadságharcába egy olyan egyházi intézményrendszer kritikáját fogalmazta bele, amely a leginkább arra alkalmas, hogy megfossza hitétől azt, akit szerencsétlenségére a gépezet fogaskerekei közé löknek. Nem csupán a kolostorok léte, a bennük uralkodó természetellenes állapotok a felvilágosodás bírálatának tárgyai. Az intézményesült vallás megkövesült, kegyetlen társadalomkonzerváló szerepét minden direkt kritikánál jobban mutatja az a vita nélküli belenyugvás, amellyel Suzanne magára veszi anyja félrelépésének erkölcsi és anyagi következményeit. A kolostor ellen tiltakozik, ám odakerülésének okát: társadalmilag tilalmas származásának szégyenletes titkát, annak igazságát, hogy „fattyúként” nem illetik meg ugyanazok a jogok, mint törvényes testvéreit, eszébe sem jut felülbírálni.

Suzanne abban reménykedik, fölébresztheti anyja részvétét (fotó: Mozinet)

Guillaume Nicloux (1966) eddigi rendezői életművének koronája Az apáca versenybe kerülése volt a tavalyi Berlinalén. (Idei Berlinálés megjelenésével pedig karrierje újabb fordulatához érkezett: Michel Houellebecq-ről forgatott áldokumentumfilmet.) A többnyire film noirokat, rendőrfilmeket forgató Niclux-ra általában jellemző, hogy kitűnő színészekkel dolgozik, nincs ez másképp most sem: a címszerepet játszó Pauline Etienne remek választás, ahogyan Martina Gedeck (Suzanne édesanyja) is. A regény szövegének szabad felhasználását mutatja, hogy Saint-Eutrope zárdafőnöknő szerepét Isabelle Huppert-re osztotta, akit Diderot alacsony, kövérkés, izgő-mozgó, neurotikus személyként ír le. Reklámkampány-melléfogás, hogy a produkcióból legismertebbként vele hirdetik a filmet, az azonban a filmet minősíti, hogy a csaknem kétórás, a mai néző számára lassacskán építkező alkotásnak körülbelül a negyedénél már türelmetlenül várjuk, mikor tűnik már föl. A regény leggyengébben, a tabuk miatt legóvatosabban kidolgozott szálát, a homoerotikus vonalat gondolta a rendező a színésznő tehetségével megerősíteni. Nem tudta azonban a vásznon látható, szépen cizellált képek, remek kellékeket használó jelenetek mögé tenni sem a forgatókönyv, sem a rendezés a zárt közösségeknek azt az ismeretét, amit Diderot így fogalmazott meg 250 évvel korábban:

„Kinn a világban belefáradnak az emberek abba, hogy ártsanak egymásnak, hogy egymást kínozzák: a zárdákban soha. (…) Mindez a magány következménye. Az ember társas lénynek született, és ha elszigetelik, gondolatai összezavarodnak, jelleme megváltozik, ezer nevetséges hajlam csírázik ki szívében; különc eszmék támadnak lelkében, mint gaz a műveletlen földön. Ha erdőbe száműzik az embert, vaddá lesz, de ha kolostorba, még rosszabb, mert itt a kényszer vegyül a szolgasággal. Az ember kimehet az erdőből, de nem mehet ki a kolostorból, az ember szabad a vadonban, de rabszolga a kolostorban. Talán még nagyobb lelkierő kell ahhoz, hogy ellenálljunk a magánynak, mint a nyomornak. A nyomor lealjasít, de az elzártság megront. Mi jobb: elvetemülten vagy őrültként élni? Efelől nem mernék dönteni. De el kellene kerülni mind a kettőt.”

A Nicloux-adaptáció a nyitott végű regénnyel és a súlyosan lezárt Rivette-adaptációval szemben enigmatikusan fejeződik be: Suzanne egy lovagias ifjúval beszélget. A jelenet beállítása, látványvilága a szereplők arcát is ideértve a 2005-ös Büszkeség és balítéletet idézi, ami optimista filmen kívüli forgatókönyvet sejtet.

Ajánljuk:
• a 18. század szerelmeseinek
• a szép díszletek, jelmezek rajongóinak
• adaptáció-kutatóknak
• vallásszociológusoknak

Nem ajánljuk:
• klip-esztétáknak
• türelmetleneknek
• a zárt közösségek kegyetlenségeitől viszolygóknak

Az apáca
La Religieuse / The Nun
francia-német-belga filmdráma, szí, feliratos, 112 perc, 2013
rendezte: Guillaume Nicloux, forgatókönyv: Denis Diderot regényéből Guillaume Nicloux, operatőr: Yves Cape, szereplők: Pauline Etienne (Suzanne Simonin), Marc Barbé (Castella atya), Agathe Bonitzer (Thérèse nővér), Louise Bourgoin (Christine zárdafőnöknő), Gilles Cohen (Suzanne apja), Martina Gedeck (Suzanne anyja), Alice de Lencquesaing (Ursule nővér), Isabelle Huppert (Saint-Eutrope zárdafőnöknő)

Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 2014. március 13.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2014.03.16. 09:44 • Címke: irodalom, film, moziajánló