a rovat írásai

Online együtt Van Gogh öt napraforgója

Rendhagyó módon, egynapos online kiállítás keretében mutat be Vincent van Gogh napraforgós festményei közül ötöt a londoni nemzeti galéria hétfőn.

Zseniális kismester az ágyneműtartóban

Vannak még csodák, ilyen például hogy előkerült a teljes hagyatéka Stein János Gábornak, Lotz Károly első számú tanítványának. Bizony, 150 festmény, rengeteg vázlat, fénykép, okmányok és még a mester palettája is. Első nekirugaszkodásként a Kieselbach Galériában nézhetjük meg augusztus 20-ig bravúrosan megfestett aktjait

Egy életmű nemezből

Vidák István népművész, textilművész, nemezművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának életmű-kiállítása nyílt meg Noé bárkáján címmel szerdán a Pesti Vigadóban a művész 70. születésnapja alkalmából.

Sanghajban a magyar Caravaggio

Egy magyar festő Párizsban címmel nyílik kiállítás Csernus Tibor festői életművéből pénteken a sanghaji Liu Haiszu Művészeti Múzeumban.

Borromini a szent szenvedély építésze

Háromszázötven éve, 1667. augusztus 3-án halt meg Francesco Borromini, az itáliai barokk építészet meghatározó egyénisége.

80 éves az első fotós Kossuth-díjas

Korniss Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes művész, a Nemzet Művésze, a kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakja augusztus 4-én nyolcvanéves.

Szobrász, aki együtt vadászott Ferenc Józseffel

Minden idők talán legtöbbet foglalkoztatott magyar szobrásza volt, ma is tündérpalotának tűnő villaműtermet épített a Stefánia és az Ajtósi Dürer sor sarkán. Harminc évig vadászott együtt Ferenc Józseffel, akit feleségével együtt többször meg is mintázott. Ami a Hősök terén ma látható, az túlnyomó részt az ő munkája. Aztán fordult a kocka, számos műve nemkívánatos lett, a Döbrentei térre is csak 1986-tól látható a szomszédos híd névadójának szobra.

Eljött a Hejettes Szomlyazók ideje is

Úgy látszik, eljött az idő, hogy megemlékezzünk a Hejettes Szomlyazókról is. És akkor mindjárt két kiállítással is, az Új Budapest Galériában május végétől szeptember elejéig a csapat első három évét, a Ludwig Múzeumban pedig 1987-től a megszűnésükig tartó időszak mától kerül terítékre.

Művész dolgozik a Mexikót elszeparáló falon

Az Egyesült Államok és Mexikó között húzódó, sokat vitatott falra egy mexikói művész festett képet, amely egy pillangók közül kinyúló baráti kezet ábrázol.

A szebeni kőfaragóktól a tihanyi bivalyokig

Szobrokat, grafikákat és festményeket vonultat fel Borsos Miklós szobrászművész gyűjteményes kiállítása, amely péntektől látható Budapesten, a Várkert Bazárban.

Mondrian elbűvöli a babákat?

Kisgyermekes családokat hívott meg tárlatlátogatásra a hágai Gemeentemuseum, amely a világ legnagyobb gyűjteményét mondhatja magáénak Piet Mondrian holland festő alkotásaiból. A geometrikus absztrakció holland mesterének művei elbűvölték a kicsiket.

Művészet összes cikke »

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

48leadMárcius 15-én nem csak a valóságban ünnepelhetünk és emlékezhetünk a '48-as hősökre, hanem a Néprajzi Múzeum honlapján egy impozáns virtuális kiállítást is megnézhetünk.

Az emlékkiállítás 1999. október 6-án, a forradalom bukásának 150. évfordulójára nyílt meg, később anyagát mesteri módon feldolgozva digitalizálták, tanulmányokkal, zenével egészítették ki, és feltették a múzeum honlapjára. Jól tették. Az Éljen a Haza! című virtuális emlékkiállítás átfogó képet ad a forradalom népművészetben és népköltészetben lecsapódott hatásáról, bemutatja a jeles eseménysorhoz kötődő tárgyakat, amelyek közül sok a '48-as hősök vonásait őrzi. A bukás, a világosi fegyverletétel és az aradi megtorlás mély nyomokat hagyott a népemlékezetben, ezek legkülönfélébb megjelenési formáit tanulmányozhatjuk a tárlaton. Rendkívül változatos a hazafias feliratok és jelképek számbavétele a legkülönfélébb eszközökön, miként a katonaábrázolások színes sokfélesége – akár hosszabb időre is a képernyőhöz kötheti az itt ünneplőt.

kossuthkalap
Békés város kalaposüzletének berendezési tárgya - minta a "Kossuth-kalaphoz"

A századunkba vezető párhuzamok sorát a Néprajzi Múzeum kiállításának egy különös, részleteiben igen, de egészében alig ismert fényképgyűjteménnyel kezdjük. A Kolozsvári Országos Történeti Ereklye-Múzeum 1902-ben, Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján felhívást tett közzé, amelyben a fényképészeket arra kérte, hogy a még élő 1848/49-es honvédekről készítsenek portrékat. Plohn József százötven veteránról csinált képet. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban őrzik a Plohn-hagyatékot, az emlékkiállítás öreg honvéd képei innen származnak.

Kokárdatörténet
A Néprajzi Múzeum virtuális kiállításán sok mindent megtudhatunk a kokárda korabeli szerepéről. A hagyományok szerint a pesti forradalom vezérei, Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát. A kokárda kör alakú, fodros szélű nemzeti színű szalagcsillag, mely Franciaországból terjedt el. A magyar forradalmárok azonban a franciáktól eltérően kokárdáikat nem a kalapjukra tűzték, hanem kabátjuk mellére, a szív fölé. 1848. március 15-én a Bánk bán előadásán tartott szónoklatára Jókai Mór így emlékezett vissza: "Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte." (Jókai Mór: Az a nő, aki együtt jön velem)

A történelem, vagy ha úgy tetszik, a fotó- vagy művészettörténet száz évvel a Plohn-képek elkészítése után egy ahhoz kísértetiesen hasonló sorozatról ad számot. Csete Örs 1956 hőseit bemutató arcképcsarnokáról van szó. Mindkét fényképsor egy-egy véres, tragikus végbe torkolló eseménysor szereplőiről készült. A hazájukért, a szabadságukért harcoló férfiak idő barázdálta arca fél évszázaddal az események után sem mondja azt, hogy nem úgy kellett volna, ahogy tették. A győztesek látszólag mindenüket elvették. 1849 után ki börtönbe, ki hosszú évekre idegen földre, kényszerkatonaságba, száműzetésbe került, s persze az idő is megfaragta az arcokat. A keserűség, a bánat barázdái mélyek, de 1848/49 hőseinek szeme tiszta, derűs és azt mondja: szabadok maradtunk. Mindez elmondható a Csete Örs lefényképezte 1956-os túlélőkről is. Az, hogy az utóbbiak fiatalkori fényképei is apróban ott szerepelnek az albumban, a technika fejlődésének köszönhető. Ám a lényeg nem változott. Az ember szabadnak születik. Hiába volt 1956 után az osztrák Haynauénál kegyetlenebb és az áldozatok számát tekintve sokkal nagyobb a kádári megtorlás, a szabadság fényét a szereplők napjainkban készült fényképeiről nem tudták letörölni.

Ünneptörténet
Egyik legidőtállóbb ünnepünk, március 15. 1927-ben vált hivatalosan nemzeti ünneppé. A forradalom bukásának századik évfordulóját 1948-ban a Petőfi Sándort a vörös zászlóra és az új tízforintosra tűző kommunisták a megszálló szovjet csapatokkal és Vorosilov marsallal, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettesével ünnepelték. Rákosi Mátyás 1951-től újra munkanappá tette, és ez így is maradt egészen 1989-ig. 1956 után a hatalom félt, ezért nagyobb ünnepséget ezen a napon sehol nem rendeztek. 1969-re Kádárék már elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy újra utcai tömegünneplést engedjenek: kitalálták a Forradalmi Ifjúsági Napokat (FIN). Ez azt jelentette, hogy március 15-ét, 21-ét, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját és április 4-ét, a "felszabadulás" napját – valójában a szovjet megszállás kezdetét – ünnepelte a Kommunista Ifjúsági Szövetség és egyenruhás alegységeik: az ifjúgárdisták. Azok azonban, akik nem a rendszer elképzelésének megfelelően, azaz a valódi szabadságjogok, az emberi jogok, a sajtó- és véleményszabadság mellett álltak ki ezen a napon, komoly hatósági megtorlásra számíthattak. 1971-től 1988-ig a rendőrség erőszakkal, kardlapozással és gumibotokkal büntette a lázadókat. 1973-ban több száz fiatalt letartóztattak és közülük több tucat börtönbüntetést is kapott. A rendszerváltozást közvetlenül megelőző 1989-es március 15-én végre méltó módon, szabadon és büszkén vonulhatott a többszázezres ünneplő tömeg a Nemzeti Múzeumtól a budai Bem szoborig. Az egy évvel korábban még bőszen gumibotozó rendőrök ekkor már talpig kokárdában, motorjaikon nemzeti szín zászlókkal biztosították a rendezvényeket.

48_

Dippold Pál

• Publikálva: 2012.03.15. 07:00 • Címke: digitalizálás, kiállítás, történelem, évforduló

Kapcsolódó írások