a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Jancsó Miklósra emlékeznek Wiesbadenben

goeastlead

A Csend és kiáltás című alkotással emlékezik a szerdán kezdődő wiesbadeni goEast fesztivál a januárban elhunyt Jancsó Miklós filmrendezőre; a seregszemlén vetítik Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmjét és Kerékgyártó Yvonne Free entry című első játékfilmjét is.

Az április közepéig tartó, a Közép- és Kelet-Európa filmművészetének szentelt wiesbadeni goEast filmfesztivál a nemrég elhunyt Jancsó Miklósra emlékezik és műsorra tűzi a világhírű magyar rendező 1968-ban készült Csend és kiáltás című alkotását. A pécsi játékfilmszemle rendezői díjával és a Magyar Filmkritikusok Szövetsége nagydíjával is kitüntetett film főszerepeiben Kozák András, Drahota Andrea, Latinovits Zoltán és Törőcsik Mari látható – közölte a Magyar Filmunió szerdán az MTI-vel.

A Német Filmintézet (DIF) szervezésben megvalósuló wiesbadeni filmfesztivál versenyprogramját egy új magyar film világpremierje is gazdagítja, a goEast-en lesz először látható Kerékgyártó Yvonne rendező-forgatókönyvíró Free Entry című első játékfilmje. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült 70 perces alkotás két fiatal lány története, akik titokban és pénz nélkül szöknek be a Sziget fesztiválra. Feltűnő párosuk felkelti a fiúk figyelmét is – olvasható a közleményben. A Pusztai Luca és Barta Ágnes főszereplésével forgatott film producere Kastner Judit, gyártója a DDK Produkció volt.


A Free Entry film trailere

A goEast versenyprogramjában indul Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című magyar-német koprodukcióban készült dokumentumfilmje is. A romák ellen elkövetett gyilkosságok bírósági tárgyalásait feldolgozó alkotás márciusban elnyerte a prágai One World emberi jogi nemzetközi filmfesztivál fődíját. Az idén 14. alkalommal megrendezett wiesbadeni goEast nemzetközi zsűrijében, amelynek elnöke Jan Harlan német filmproducer, Forgács Iván filmtörténész is részt vesz.

MTI

• Publikálva: 2014.04.09. 12:22 • Címke: jancsó miklós, fesztivál