a rovat írásai

Imrédy Béla

A 20. századi magyar miniszterelnököket is felvonultató sorozatunkban – a történelmi arcképcsarnokban – ezúttal Imrédy Béla nyilvános beszédeiből készítettünk válogatást.

A sztahanovista mozgalom

„A felső határ az égbolt!” – adta ki a jelszót dörgedelmes taps kíséretében Rákosi Mátyás a Magyar Sztahanovisták I. Kongresszusán 1950 márciusában. A most látható kisfilm a mozgalom történetébe enged rövid bepillantást.

Nyomorfilm

Az elveszített első világháború pusztító hazai társadalmi következményeiről ad érzékletes képet a most látható filmritkaság.

A soproni népszavazás

Az 1921. december 14-én Sopronban és a város vonzáskörzetéhez tartozó további nyolc faluban megtartott népszavazás végül Magyarország egyetlen tartós revíziós sikerét hozta.

Károlyi Mihály

A Károlyi Mihályt megörökítő filmfelvételek zöme érdekes módon közvetlenül a két nagy világégést követő időszakból – 1918-1919-ből, illetve 1946-ból – maradt ránk. A történelmi arcképcsarnok aktuális összeállítása ezekből a felvételekből válogatott.

Gömbös Gyula

A magyar történelmi arcképcsarnokban ezúttal Gömbös Gyula miniszterelnöki pályafutásának néhány fontosabb állomását megörökítő tudósításból készítettünk válogatást.

Trianoni békekonferencia

1920. június 4-én budapesti idő szerint délután fél ötkor a versailles-i Nagy-Trianon palotában látta el kézjegyével Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd a trianoni békediktátumot, mellyel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

Kun Béla

A magyar történelem kulcsfiguráit megörökítő filmrészletek között válogatva, történelmi arcképcsarnokunkban elsőként a Kun Béláról készült összeállításunk látható.

Történelem összes cikke »

Károlyi Mihály

karolyi_mihaly_oktatas

A Károlyi Mihályt megörökítő filmfelvételek zöme érdekes módon közvetlenül a két nagy világégést követő időszakból – 1918-1919-ből, illetve 1946-ból – maradt ránk. A történelmi arcképcsarnok aktuális összeállítása ezekből a felvételekből válogatott.

Károlyi Mihály az őszirózsás forradalom eseményeinek sodrában tűnik fel először a magyar filmhíradók tudósításaiban: beszédet mond a Parlament előtt, majd az ünneplő tömeg vállára emeli; szónoklatot intéz a Sándor palota erkélyéről; ellép a székely hadosztály katonái előtt Szatmárnémetiben.
A második világháború utáni hazatéréséről különkiadásban számolt be a Mafirt Krónika, ami Károlyi Mihálynak az országgyűlési képviselők előtt elmondott beszédét is rögzítette. A kisfilmben helyet kapott az a tudósítás is, mely Károlyi egykori földosztásának helyszínén, Kál-kápolnán készült 1946-ban.

video

Károlyi Mihály (8:42 perc)

Felhasznált híradófelvételek:
Schwarzenberg híradó 1. 1918. október: Az új Magyarország forradalmi napjai. Károlyi Mihály a Parlament lépcsőjénél. Eskü, himnusz.
Schwarzenberg híradó 2. 1918. november: A magyar köztársaság proklamálása. Károlyi Mihály beszél.
Pesti Napló 1. 1918. november: Az őszirózsás forradalom budapesti eseményei. Károlyi Mihály beszél a Parlament előtt.
Star Film 1. 1918. november: A magyar köztársaság proklamálása 1918. november 16-án.
Az Est Film 6. 1918. november: Az őszirózsás forradalom fővárosi eseményei. Károlyi a forradalom napján távozik József főherceg palotájából.
Az Est Film 7. 1918. november: Károlyi Mihály érkezése a Nyugati pályaudvarra; Habsburg Lotharingiai József és fia Károlyi és Kunfi társaságában a Nemzeti Tanácshoz indul eskütételre.
Az Est Film 9. 1918. december: Károlyi a miniszterelnöki palota erkélyéről beszél a tömeghez.
Az Est Film 10. 1918. január: A Károlyi párt zászlóbontása a Vigadóban.
Az Est Film 16. 1919. március: A kápolnai földosztás ünnepe.
Az Est Film 17. 1919. március: Károlyi Mihály látogatása Szatmárott, a Kratochwill ezredes parancsnoksága alatt álló székely brigádnál.
Mafirt Krónika 29. 1946. június: Károlyi Mihály Kálkápolnán.
Mafirt Krónika Különkiadás 4. 1946: Károlyi Mihály hazajött.
Zene (Free Music Archive): The Vainglories: The Visitor Part 1.

Nagy Levente

• Publikálva: 2014.04.24. 09:28 • Címke: történelmi arcképcsarnok