Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A közönségfilm majd minden olyan műfajában kipróbálta magát, amelyet főként az olasz filmes fenegyerekek tettek kultikussá. Nevét ott találjuk spagettiwesternek stáblistáján (a Franco Nero főszereplésével forgatott Djangóban Sergio Corbucci rendező asszisztense, majd maga is készít westernt), rendezőként a hetvenes-nyolcvanas évek rendőrfilmje éppúgy közel áll hozzá, mint a misztikus-erotikus giallo (ezek egyikét, az 1993-as Vortice mortalét hazánkban forgatta) – vagy a horror egy speciális válfaja, az egzotikumban tobzódó kannibálfilm. De a Bud Spencer főszereplésével forgatott akcióvígjátékok egy kései, a kétezres években készült darabját (Atyai pofonosztó) is ő jegyzi, valamint az Őrangyalok című, Bud Spencer tévésorozat is nevéhez fűződik. Filmjeinek egy része itáliai divathullámokat lovagol meg, más művei viszont amerikai sikermozik utánérzései, szinte remake-ek, de oly sok egyedi kameraállással, színnel, humorral és főleg pompás zenével, hogy le sem tagadhatnák mesterüket e hamisítatlanul európai, összetéveszthetetlenül olasz munkák. Alkotójuk, Ruggero Deodato ma 75 éves.
Ruggero Deodato
Filmjeiben kiváló alkotótársakra talált a zeneszerzőkben: Ubaldo Continiello, Riz Ortolani, Claudio Simonetti, Pino Donaggio dallamait nemigen felejtik el azok, akik Deodato filmjeit látták. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának életérzését és félelmeit ragadja meg két, az évtizedfordulón forgatott filmje, a Cannibal Holocaust és a Ház a park szélén (mindkettő zeneszerzője Ortolani), melyek mindmáig legismertebb alkotásai. A Ház a park szélénben a David Hess és Giovanni Lombardo Radice alakította bestiális bűnözőpáros emlékezetes: egymás személyiségét remekül ellenpontozó kettősük, a domináns pszichopata és esetlen segédje őrjöng és riszálja magát a kor filmjeire jellemző, szexista krimi élénk díszletei között, női áldozatokra vadászva. Bűntudatos búcsú ez a férfi-szörnyetegek korától, és lüktető diszkóorgia egyben.
Cannibal Holocaust
Cannibal Holocaust című horrorfilmje máig feltűnik a horrorfanatikusok oldalainak toplistáin és szavazásain, mint minden idők legmegosztóbb, legrémesebb, legundorítóbb mozija. A vérrel és kiontott belsőségekkel valóban nem fukarkodik ez a film. E jellegzetességek, a szexualitás és a horror keverése, a méregzöld dzsungelbe álmodott expedíciók förtelmes meglepetései, az őskort idéző rituálék brutalitása, az egzotikus állatok félelmetes látványa (és – mai erkölcsünk számára viszolyogtató módon – nem ritkán ezen állatok levágása) a korszak több ilyen rémisztő kalandtörténetében elengedhetetlen kellékek. Nemcsak Deodato, de Umberto Lenzi, Sergio Martino, Joe D’Amato is „alámerül” az őserdőbe, mintha az érintetlen természettel és a vadállatian veszélyes kannibálokkal való szembenézés a kor filmkedvelőinek egyszerre vágyott és félt álma lett volna.
Mitől rettegtek, akik az Amazonas víztükrébe néztek, ki elől menekültek, akik a dzsungelt kutatták? Deodato addig keresi a barbárságot, amíg rátalál: a felhőkarcolók között, a szenzációra éhes városi emberek világában. E kettősség teszi érdekessé e „filmben filmként”, kétféle szalagra forgatott, áldokumentum elemekkel kevert mozit, melyből azóta sok horror, köztük a Blair Witch Project is merített. A Francesca Ciardi és Carl Gabriel Yorke remek alakításával hitelessé tett Cannibal Holocaust másik erősségei az ekkor már világhírű filmzeneszerzőnek számító Riz Ortolani bravúros kompozíciói, amelyek végigvonulnak a filmen, s minden lényegesebb részletét átitatják. Hol erősítik, hol légies szépséggel lágyítják a képsorokat, hol ironikusan csilingelnek. Nem ritkán, amikor Deodato a felfoghatatlan borzalmat mutatja, Ortolani egyenesen meghatódik a törékeny és fiatal emberiségen. A Cannibal Holocaust komoly veszélybe sodorta rendezőjét, akit a valósághű botrányfilm miatt megvádoltak azzal, hogy néhányan valóban erőszakos halált haltak a stábból: ez a vád természetesen hamisnak bizonyult.
Deodato Kolumbiában forgat
Ruggero Deodato filmjei néha rémisztőek, néha talán csak megmosolyogtatóak – az 1988-ban forgatott Minaccia d’Amore varázslatosan gyilkoló vezetékes telefonjai láttán akaratlanul elgondolkodunk rajta, hogy milyen hamar, néhány év múltán, a mobiltelefon világában ez a film már elvesztette aktualitását, a telefonzsinórok nem tekerednek rejtélyesen áldozatuk nyaka köré. De az tény, hogy egyike azoknak a rendezőknek a hetvenes, nyolcvanas évek világából, akik miatt az európai szórakoztató filmeknek összetéveszthetetlen atmoszférája van. S akik miatt néha érdemes leporolni a VHS-magnót, és rendelni egy pizzát az esti filmes bűnbeeséshez. Hogy pizzát írok, az nem véletlen: az olasz országimázs alighanem sokat köszönhet az olyan rendezőknek, mint Deodato.
Képes Gábor