​Tárgyminták: A design múzeumi reprezentációja Magyarországon

Fontos találkozásra került sor május 9-én, pénteken a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM). Az állandó kiállítás egyik helyiségében berendezett előadótérben, egy fogorvosi szék és számos porcelán orvosi tégely társaságában a design és a múzeumok kutatói tartottak közös konferenciát Tárgyminták címmel.

A konferencia tárgya a (mű)tárgy volt maga, és az, ahogy a múzeum a tárgyakról alkotott képünket formálja. A SOM, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Néprajzi Múzeum MaDok-programja által szervezett esemény két, azonosan igaz állítás (a magyarországi múzeumokban nincs helye a designnak – a magyarországi múzeumokban van helye a designnak) paradoxonát kutatta, ismert szakemberek húszperces előadásaival és az azokat kiegészítő vitákkal, a – jobbára szintén muzeológusokból, designerekből, művészettörténészekből, a designkultúra elméleti kutatóiból álló – közönség bevonásával.

Szentpéteri Márton, a MOME docense (fotó: SOM)

A konferencia bevezető előadását, mintegy „problématérképként”, Szentpéteri Márton, a MOME docense tartotta. A problémafelvetés a design culture studies felől indult, onnan, ahonnan a legtöbb új impulzus érkezik a szcénába. Szentpéteri hangsúlyozta, hogy a design nem a tervezett környezetről szól pusztán: annak anyagi dimenziói mellett az arról való diskurzusokról is. Kitért a posztmodern azon túlzására, mely a designt kizárólagosan művészetként értelmezi, a designerkultúrát pedig a művésszé és egyben márkává tett sztárdesignerek kultuszaként jeleníti meg. A magyar terminológiai problémák kapcsán az iparművészet és a design közötti konfliktust elemezte: az iparművészet az ipari termék művészivé tételének – William Morris esetében az utópista szocialista hagyományba ágyazott – gondolatából indul ki, míg a design maga a technológia „bevállalása”. Az alapvetően felszínorienált és művészetcentrikus iparművészet mellett tehát a design inkább a funkcióra helyezi a hangsúlyt. Ez azonban nemcsak használati funkciót jelent, ahogy köznapi értelemben használjuk, hanem jelfunkciót is. Ilyen elméleti háttér után különösen izgalmas végiggondolni, hogy mi történik a designnal, ha a múzeum a maga hagyományos eszközeivel mutatja be azt: hogy változik meg a hétköznapi tárgy helyzete és jelentése, ha vitrinbe kerül. Kihívás, hogy milyen egyéb, eltérő eljárások alkalmazhatóak, melyek révén a tárgy által hordozott jelentések és emlékek minél sokoldalúbban ábrázolhatóak, és tehetők átélhetővé, megfoghatóvá – akár szó szerint – a látogatóknak.

A közönség (fotó: SOM)

Ezeket a problémákat – beleértve a múzeum erős kanonizáló és értelmező szerepét – és az ezekre adható válaszokat több előadás is érintette. Például Frazon Zsófia (Néprajzi Múzeum) a néprajzi muzeológia és a kulturális antropológia eszközeivel elemzett, az aktuális közéleti kérdések jeleit is hordozó kortárs hétköznapi tárgyak, Varga Benedek (SOM) az utólag megkonstruált középkor felfogásába illeszkedő múzeumi erényöv-hamisítványok, Képes Gábor (MaNDA) az informatikatörténet tárgyi emlékei, például a korai fejlesztő közösségek vagy akár felhasználók által épített, egyedi számítógépek kapcsán. Képes Gábor előadásában azt sugallta, hogy a jövő technikatörténeti kiállításaiban a fejlesztői és felhasználói közösségek elemzése legalább olyan súlyt érdemel, mint a tárgyak működési elveinek, műszaki hátterének bemutatása.


Földényi Irma (Van Abbemuseum, Design Academy, Eindhoven): 550 Pulóver egy Múzeumban

Cseh Borbála (Fiatal Iparművészek Stúdiója, Iparművészeti Múzeum) az Iparművészeti Múzeum tervezett épületbővítése és ott elhelyezendő, tervezett design kiállítása kapcsán ismertette a sajátosan design tárgyként begyűjtött műtárgyak gyűjteményezésével, feldolgozásával kapcsolatos általános muzeológiai eljárásokat, ezen tárgyak szerves megjelenését az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében.

Cseh Borbála (FISE, IMM): Az Iparművészeti Múzeum modern design gyűjteménye

Szemerey Samu (KÉK) és Földényi Irma (Van Abbemuseum, Design Academy, Eindhoven) előadásaiban a designra, mint téri problémára helyeződött a hangsúly, sok kurrens külföldi példával. Szemerey az építészeti környezet irányába megnyíló designról beszélt: utalva rá, hogy az emberi környezet alkotóelemei egyszerre vetnek fel installációs és vizuális kommunikációs kérdéseket, így a kiállítás, mint környezet komplex tartalmi kérdésként jelenik meg. A design tárgyi és vizuális prezentációja mára kinőtte a műfaji kiindulópontnak tekinthető kereskedelmi és ipartörténeti kiállítások esztétikai és elméleti kereteit. Ez köthető a design szerepeinek, feladatainak bővüléséhez, de legalább annyira a munkák által felvetett elméleti, társadalmi vagy politikai kérdésekhez is. Ennek kapcsán idézte Victor Papanek klasszikus meghatározását a designról, mely az „értelmes rend megteremtése érdekében tett tudatos erőfeszítés”. Földényi Irma az alábbi, kurátori szempontból felvetődő kérdéseket fogalmazta meg a Self Unself című kiállítás bemutatásával kapcsolatban: Mit jelent a rapid response collecting? Hogyan lehet kutatásra berendezni egy múzeumot? Hogyan lehet az ipari termelésből átlépni intuitív nyomkeresésbe? Mi a különbség egy designprojekt múzeumba kerülése, illetve a designprojekt kifejezetten múzeumi kiállításra való tervezése között? Miért erősödik a design research társadalmilag feldolgozó jellege a holland designplatformokon? Földényi egy olyan kiállítási projektről beszélt, melynek részletei alapvetően a határokat, azok bizonytalanságait mutatták: a design múzeumi pozíciójával és kiállításának módjával is sok kérdést fogalmaztak meg, egy olyan múzeumban, amelyik amúgy nem foglalkozik eminensen design gyűjteményezéssel és bemutatással.

Egy ryijy szőnyeg (fotó: Néprajzi Múzeum)

Veres Bálint (MOME) a MOME Transfer Lab és a Néprajzi Múzeum 2013 őszén, egyetemi hallgatók által készített „tárlatmanipulációja”, A ryijy élő hagyománya. A finn szőnyeg 1707-2012 között című kiállításhoz kialakított „élményösvény” kapcsán „taktilis taktikákról”, tehát a tapintás fontosságáról beszélt a múzeumokban.

VÁGOD? kiállításrészlet (fotó: SOM)

A konferencia a SOM új – a MOME csapatával közösen rendezett – kiállítása, a VÁGOD? megtekintésével zárult. A Kótyuk Erzsébet (SOM) és Koós Pál (MOME) közös tárlatvezetésében bemutatott kiállításban mai magyar designer hallgatók munkái (működő, egyes esetekben gyártásértett, más esetekben inkább szellemes gondolatkísérletnek tekintendő ollótervei) együtt mutatkoznak be az orvostudomány és a mindennapi élet különböző korszakainak ollóival. A tárlat nem törekszik az ollótörténet teljes akadémiai feldolgozására, hanem egyszerre nyújt történeti és designelméleti reflexiót egy nélkülözhetetlen tárgy múltjáról és jelenéről. A kiállításban a tárgyak nem egy fejlődési ív szemléltető eszközeiként jelennek meg csupán. A VÁGOD? kiváló példa egy használati tárgy jelentőségének sokoldalú és élő prezentálására.

„A múzeum a jövő nyelvének szótára, nyelvtana, olvasókönyve.” (fotó: Szentpéteri Márton)

Cseh Borbála az Iparművészeti Múzeum legendás igazgatóját, Radisics Jenőt (1856-1917) idézte: „A múzeum a jövő nyelvének szótára, nyelvtana, olvasókönyve.” Ahhoz hogy tényleg azzá váljék, még sok ilyen diskurzusra van szükség – a designról is.

KG

• Publikálva: 2014.05.12. 17:52 • Címke: konferencia, design