a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Filcbe szabott jellemrajzok – Kemenes Fanni 80 éves

kemenes_lead1932. március 25-én született Kemenes Fanni, közel száz játék- és televíziós film, legendás színházi előadás jelmeztervezője, színházi és mozgóképes látáskultúránk egyik kiemelkedő alakítója.

Az ostrom, a háború viszontagságai között a tizenéves kislány sokat olvasott, ábrándozott, legfőbb játéka az volt, hogy megfestette, lerajzolta az általa olvasott regények világát. Festőnek készült, de műszaki rajzolóként végzett, így kezdett a filmgyárban dolgozni. Belógott a forgatásokra, elleste a szabászműhelyek, cipészek titkait. 1956 után már a jelmezosztályon dolgozott. Jelmeztervezőként 1958-ban az Irodalmi Színpadon debütált, az Egy szerelem három éjszakája ruháival, Sennyei Vera rózsás vörös muszlinruhájával nagy sikere volt. 1960-tól a Petőfi Színház, majd – Várkonyi Zoltán megkeresésére – a Vígszínház tervezője lett. Ez volt az aranykor. Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Páger Antal, Darvas Iván, Sulyok Mária karakteréhez, arcához tervezhetett ruhákat. A Vígszínház után a nyolcvanas évek közepéig a József Attila Színház, majd 1987-től a Fővárosi Operettszínház előadásait határozta meg stílusukban pontos, pazar jelmezeivel. Még ma is az ő ruhatervei alapján játsszák az Operettszínházban a Csárdáskirálynőt. A Képzőművészeti Főiskola látványtervező szakán évtizedekig tanított.

A hatvanas évek mesterséget megújító tervezőgenerációjának egyik vezető egyénisége Kemenes Fanni volt. Várkonyi Zoltán révén került a filmhez, s mindjárt a legnépszerűbb kosztümös történelmi filmek sokezer ruháját ő tervezhette. Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán csodálatos empire ruháit, az Egri csillagok rengeteg női viseletét, a Szeressétek Odor Emiliát! a millenniumra oly jellemző puffos ujjait, hatalmas szecessziós csipkés gallérjait.

video

Szeressétek Odor Emiliát! (1969, r: Sándor Pál) (részlet)

Pazar munkája volt A vörös grófnő, Andrássy Katinka életét megörökítő film, ahol csak a címszereplő Básti Julinak 36 öltözése volt, s az inasruha is sok zsinórral, rengeteg ezüstgombbal készült. Ma, mikor egy stylist elmegy a butikba, s kikölcsönzi az egy-két forgatási napra a kiválasztott darabot, nehéz elképzelni, hogy a Régi idők focija lengő, esőverte, tűzégette kabátját, amelyben a Minarik úszik a pálya felett, micsoda tervezés előzte meg. Kemenes hónapokig keresett az Ecserin, mindent ráadott Garasra, de egyik darabban sem találta meg a csupaszív mosodásra a megfelelőt. A burleszk mozilegenda legfőbb darabja végül saját tervezésben, három nappal a forgatás előtt készült el fehér filcből, speciális festésekkel, és mindjárt négy példányban. A vasaló le volt tiltva, a lehasználtság, a gyűrődések speciális rétegeit kellett létrehozni.

video

Régi idők focija (1973, r: Sándor Pál) (részlet)

Munkájára olyan műgond, igényesség volt a jellemző, ami ma már nehezen elképzehető. A filmben a színházhoz képest (ahol egy öltözetnél a csatos cipőtől a főkötőig mindennek egyszerre kellett stimmelnie) nagyon fontosak a kidolgozott részletek. Egy premier plánban az is látszik, hogyan van megfonva a negyvennyolcas huszármentén az aranyzsinór.

video

Kárpáthy Zoltán (1966, r: Várkonyi Zoltán) (részlet)

A filmek látványvilágának megtervezésénél nemcsak a rendezők (Várkonyi, Sándor Pál, Gaál István, Makk Károly, Mészáros Márta, Fábri Zoltán, Bán Róbert és a többiek) ragaszkodtak kedvenc ruhatervezőjükhöz, hanem gyakran párban dolgoztak a látványtervezőkkel. Kemenes a legtöbb filmben a halkszavú, minden részletet precízen kidolgozó Romvári Józseffel. A kép megkomponálásánál, a ruhaterv készítésekor a dramaturgiai hatás elérése érdekében nemcsak a korhű divatot kellett pontosan alkalmaznia, hanem a díszlettel való harmóniát, az ún. színgrafikát is meg kellett teremtenie. A kelme melegsége, lágysága, tónusa nagyon befolyásolta a hatást. Egy karakter felépítéséhez összrajzok készültek róla különböző öltözésekkel, a tervre gémkapcsozott anyagmintákkal. Ezekből rendező és operatőr azonnal láthatta, mi illik bele a koncepcióba, hogyan emelheti ki a ruha észrevétlenül a figura jellemét.

Lila ákác (1972, r: Székely István)
A Lila ákác (1972, r: Székely István) jelmeztervei.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum több száz film ilyen eredeti jelmeztervét őrzi; közülük néhány megtekinthető képgalériánkban.

video

Vörös grófnő (1984, r: Kovács András) (részlet)

Isten éltesse!

Fazekas Eszter

A Filmkultúra életműinterjúja Kemenes Fannival >>

• Publikálva: 2012.03.23. 12:23 • Címke: műtárgy, filmtörténet, játékfilm, fotó, videó, évforduló