a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​„Nem tudok gyerekeknek mesét csinálni” – Nepp József 80

nepp_lead

„Rájöttem, hogy a hasznosság milyen nagy szerepet játszik a művészetben, a későbbiekben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a közérdekű témák felé forduljak. Ugyanakkor a szórakoztatást elengedhetetlennek tartom a filmgyártásban” – így vall az idén 80 éves rendező alkotói hitvallásáról.

Nepp az elsők között érkezett a Pannónia Filmstúdió műhelyébe az ötvenes évek végén az Iparművészeti Főiskola bábtervező szakáról. A bábok helyett a rajzfilmezést választotta. Az Iparművészeti Főiskolán a hatvanas évek derekán indított ős-animációs képzésen az ő tanítványa volt, a később kollégává érő Gémes József, Bleier Edit és Richly Zsolt. Nepp nevéhez fűződik több tucat sorozat és film forgatókönyve, rendezése, többek között a Gusztáv- és a Mézga-sorozat, a Hófehér és a Macskafogó forgatókönyve.

nepp_macskafogo
Grabowski a Macskafogóban

Pályája elején, a magyar animáció új hulláma kezdetén, számos rövidfilmet is rendezett, de jobb szeretett amolyan „mindenes” lenni, bedolgozni mások munkáiba háttértervezőként, íróként. Azt mesélik, fiókja tele volt frappáns filmötletekkel, humoros forgatókönyv-vázlatokkal. A Filmarchívumban őrizzük több, meg nem valósult sci-fi forgatókönyvét (Csongor és Tünde, További találmányok). Nevéhez számos, a közéletiséget és szórakoztatást csúcsra járató, hétköznapi helyzeteket kifordító groteszk gegfilm fűződik. Alább ezekből szemezgetünk.

nepp_auto
Autortúra

Szenvedély (1961) című szkeccsének hőse a dohányzásról leszokni akaró ős-Gusztáv. Az ironikus csattanóval – a hőst végül mégsem a dohányzás öli meg, vesztét egy fejére eső virágcserép okozza. A rendező következő egyedi filmje, Mese a bogárról (1966) hasonlóan abszurd csattanóval zárul: a szürke kisembert, akit nemcsak a reggelinél az újságban olvasott rémhírek bosszantanak, de egy dongó is az őrületbe kerget, egyik fronton sem tud harcba szállni a nyugalmáért. A fölmentő sereg és vele együtt a helyzet megoldása egy kacsa személyében érkezik, aki váratlanul emberünk lakásában terem és bekapja a bosszantó rovart.

nepp_ot_perc_gyilkossag
Öt perc gyilkosság

Az általa képviselt abszurd, morbid humor az Öt perc gyilkosság (1966) című filmben ért csúcsra. A film a nézői igényeket mindenáron kielégíteni akaró mozifilmeket figurázza ki: az Öt perc gyilkosság, ahogy ez a címből is sejthető, egy véget nem érő sorozatgyilkosság, ahol az elkövetők dominószerűen válnak a következő gyilkos áldozatává a mozivásznon, majd pedig a nézőtéren is.

nepp_gusztav
Gusztáv, a pacifista

„Mindig felnőtteknek készítek filmet, nem tudok gyerekeknek mesét csinálni” – mondta egy pár évvel ezelőtt készült interjújában. Ennek eklatáns példája az állatszereplőkkel eljátszott zenés film, a Televízió megrendelésére készült Megalkuvó macskák (1979). A Hofi Géza és Koós János kabaréduettjére készített szatirikus rövidfilm a két macska reménytelen küzdelmét mutatta be a házat elárasztó egerek ellen. A Filmvilág korabeli kritikusa szerint a film „elvileg arról szól, hogy »ezért a pénzért« a fene strapálja magát egérfogással. Gyakorlatilag nyilván általánosabb eszmei-gazdaságpolitikai hátteret kell odaérezni a vörösben pompázó – farkincáját illetően némileg rókára emlékeztető – Hofi-macska, meg az intrikus képű, zöld-fekete csíkos Koós-macska mögé, de inkább csak utólag, mert vetítés közben a nézőnek túlságosan sok halaszthatatlan röhögnivalója akad.”

nepp

Az idén 80 esztendős Nepp József filmjei máig „röhögnivalóval” szolgálnak a jelen nézői számára is, a kisember korlátoltságát pellengérre állító filmek aktualitása nem évült el.

Írások a Filmkultúrán:
A magyar mozgókép mestere: Nepp József
A magyar animáció képről képre VI: Nepp, a „mindenes”

Orosz Anna Ida

• Publikálva: 2014.06.23. 20:50 • Címke: évforduló, animáció