a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Moziajánló: Yves Saint Laurent, a legenda

ysl_lead

Miután 2008-ban a híres francia divattervező agydaganatban meghalt, élet- és üzlettársa, Pierre Bergé elárvereztette az együtt töltött évtizedek alatt összegyűjtött műtárgyaikat. A befolyt összegből egy AIDS-alapítványt támogatott és YSL szellemi hagyatékának ápolására fordította.

Magyarországra még nem ebből a pénzből, hanem már előbb, a kétezres évek elején eljutott a ruhák egy része a Dorottya utcai kiállítóterembe, ahol a hazai közönség is megcsodálhatta a magas szabászat e remekműveit. Most egy életrajzi filmben tehetjük ugyanezt, amely élet-, munka-, és üzlettársa, Pierre Bergé szemszögéből követi végig Saint Laurent legtermékenyebb, legjelentősebb korszakát, a hatvanas-hetvenes éveket (a pontos évszámok: 1957-1976), hagyományos, lineáris elbeszélésmóddal.

YSL

A nagypolgári származású Yves Saint Laurent Oranban, Algériában nőtt fel, ami akkoriban Franciaország része volt. Csodagyerekként, 21 évesen lett Christian Dior asszisztense, vezető tervezője, majd saját divatházat alapított. A félénk, csendes fiú nagyon is öntudatos, amikor a művészetéről van szó, de mint a zsenik oly sokszor, a gyakorlati életben teljesen tehetetlen, nem tud bánni sem a pénzzel, sem a nyilvánossággal, sajtóval. Szerencséje volt: találkozott Pierre Bergével, a gazdag üzletemberrel, aki élete végéig mellette maradt és nem kihasználta, hanem támogatta, szeszélyeit, szélsőségeit és nyílt félrelépéseit is elviselve. Legalábbis a film tanúsága szerint, amely legalább annyira emléket állít neki, a zseni mögött álló szürke eminenciásnak, mint a címszereplőnek.

YSL
YSL (Pierre Niney) és Pierre Bergé (Guillaume Gallienne)

Nem véletlen, hogy ez a film Pierre Bergé áldását és támogatását élvezte, így a forgatáshoz a film készítői megkapták az eredeti ruhákat is. Még a modelleket is úgy válogatták ki, hogy beleférjenek az akkor még sokkal kisebb ruhákba (azóta a magasabb lányok jöttek divatba, éppen Saint Laurentnek köszönhetően). Az eredeti helyszíneken forgathattak: a pazar párizsi apartmanban, ahol a pár évtizedekig élt, és a marrakeshi villában, ahol a hatvanas években nagy bulijaikat tartották.

YSL
Bemutatkozás a Diornál: estélyijén egy selyemsállal hangsúlyozza a derekat – addig merevítőket használtak

Sajnos a filmben a divatról igazából nem sok szó esik. Saint Laurent ikonikus darabjai megjelennek, de csak illusztratív módon, szinte mellékesen. Nem derül ki, hogy ezek az újítások miért voltak forradalmiak, botrányosak. A tervek koncepciójáról, kontextusáról, fogadtatásáról nem esik szó, meg kell elégednünk a végefőcím előtti lakonikus mondattal: „Yves Saint Laurent forradalmasította a divatot”. Hogy ez mit jelent? Elvetette a merevítőket, ruhái az alakot követik. Nadrágkosztümöt, szmokingot adott a nőkre. Prêt-à-porter kollekcióival demokratizálta a divatot, Mondrian-ruháival pedig a legközvetlenebb módon emelte be a művészetet a divatba. Ő alkalmazott először színesbőrű modellt és varrt ruhát átlátszó anyagból. Maximalizmusa és precizitása provokatív szellemmel párosult, ezért a szakma és közönség mindig kíváncsian várta új kollekcióit. És ő meg is csinálta, négyszer egy szezonban. Az a különbséget, amely a mesterséget művészetté változtatja, az anyag, a kidolgozás, a részletek iránti rajongást persze nehéz képekben és dialógusokban visszaadni, ez a film kísérletet sem tesz rá. 

YSL
A nagy találkozás

A magánélet szolgáltatja a dramatizálható elemeket: idegösszeomlás, depresszió, drogfüggőség, szerelmi komplikációk – és a mindezeket túlélő barátság. A kicsapongó partik és a szerelmi drámák egyaránt ízlésesen, kissé sterilen jelennek meg. Ebben a közegben a homoszexualitás sem probléma, hanem színtiszta esztétikum. Jellemző a jelenet, amely szépen komponált képekben mutatja meg a két férfi finom közeledését Bergé provance-i birtokán. A film nagy erénye a kitűnő színészi játék. Mindkét főszereplő a Comédie Française tagja, az YSL-t játszó Pierre Niney a maga 21 évével a legfiatalabb. Megtévesztésig hasonlít a tervezőre, nem csak a rekvizitumok (jellegzetes szemüveg, frizura, rengeteg cigaretta), hanem a testfelépítés, a mimika, gesztusok szintjén is. A film minden helyzetben ízléses, elegáns látványvilága pedig igazán hű a rendező szelleméhez (a látványtervező Aline Bonetto, aki az Amélie-t is jegyzi).

ysl
YSL 1971-ben saját parfümjének kampányfotóján (ez is forradalmi gesztus volt)...

ysl
...és ugyanez a kép a filmben

Azt, hogy a franciáknál a divat művészet és nemzeti ügy, mi sem bizonyítja jobban, hogy ezzel produkcióval szinte egy időben készül egy konkurens darab is: Bertrand Bonello Saint Laurent-ja, amelyet ősszel mutatnak majd be. Ezt utóbbi filmet Bergé nem autorizálta, az eredeti ruhákat sem adta kölcsön hozzá. Biztos oka volt rá. Talán a kép, amit megmutat, nem lesz ilyen zavartalanul harmonikus. Lehet, hogy az a sztori több izgalmat tartogat, de aki a lélegzetelállító ruhákra kíváncsi, most siessen a moziba.

Ajánljuk:
• mindenkinek, akit érdekel a divat és a haute couture világa
• aki szereti a minden kockájában tökéletes látványvilágú filmeket
• akik szívesen gyönyörködnek egy figyelemreméltó főszereplőben

Nem ajánljuk:
• homofóboknak


Yves Saint Laurent
színes, magyarul beszélő, francia életrajzi dráma, 106 perc, 2014

rendező: Jalil Lespert, forgatókönyvíró: Laurence Benaim, Jacques Fieschi, Marie-Pierre Huster, Jalil Lespert, operatőr: Thomas Hardmeier, szereplők: Pierre Niney (Yves Saint Laurent), Guillaume Gallienne (Pierre Bergé), Charlotte Le Bon (Victoire), Laura Smet (Loulou de la Falaise), Marie de Villepin (Betty Catroux), Nikolai Kinski (Karl Lagerfeld), Ruben Alves (Fernando Sanchez)

Bemutató: 2014. június 26.
Forgalmazó: Cinetel Kft.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.06.28. 09:11 • Címke: film, moziajánló