A város peremén – Rómában

Moziajánló: Róma körül

Sorrentino Oscar-díjas A nagy szépsége után ismét Róma a vásznon, de most egy egészen más oldalát mutatja.

Míg az előbbi Róma belvárosának luxus palotáiban játszódik, itt a város perifériája elevenedik meg előttünk, a társadalom peremén élők kevésbé látványos élete. A közel hatvannyolc kilométer hosszú, Rómát körülölelő körgyűrű, illetve annak közvetlen környezete a helyszín, hét különböző történetet bontakoztatva ki. Nem azok a helyek tárulnak szemünk elé, amelyeket turistaként ismerünk. Gianfranco Rosi filmje a 2013-as Velencei Fesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt kapta elismerésül, egyedülálló ez a fesztivál történetében, hiszen ez az első alkalom, hogy dokumentumfilm részesült ebben a díjban.

S valóban csak ezen műfaji megközelítéssel lehet tiszteletben tartani azt az igazságot, amiről talán a film szólni akar: hogy az életben a valóban fontos dolgok szinte láthatatlanok, nem beszélünk róluk, s nem is igazán lehet róluk beszélni. Valójában bárhol játszódhatna a történet, vagy talán mégsem, hiszen az egyik szereplő, egy jobb napokat látott piemonti nemes jelentéktelen bérházi lakásának ablakából, a távolból mégiscsak megpillanthatjuk a Szent Péter Bazilika kupoláját. „Ha pusztában kellene élnem, egy ciprust szeretnék” – írja Sterne. Szereplőnk minden este szoba-konyhás lakása ablakából kibámulva intézi monológját az állandóan a számítógépe előtt ülő doktorandusz lányához.

Filmünk hősei tulajdonképpen mind mellékszereplők, akiknek életerejüket tápláló titkaiba nyerhetünk bepillantást. Mindannyiuk világa távol esik attól a helytől, ahol a látszólag fontos dolgok dőlnek el. A legmeghatározóbb érzés, amely a nézőben felmerül e lassú film szemlélése során, az együttérzés, azaz Umberto Saba szavaival: „Csak az erős ember tévedései rémítenek meg, a gyengéké, az elesetteké nem, sőt hitet ébresztenek bennem az Isteni Gondviselés iránt, mely étket ad a fedél nélkül élő szegény madaraknak, és művészi illúziót a zaklatott lelkeknek, akik nem alkalmasak az életre.” (Umberto Saba: Csak értelmezés kérdése)

Ha előfordul irónia a filmben, abban is szeretet van. Szeretetteljes iróniával ábrázolja például a két, nem éppen húszéves, útszéli csehóban asztaltáncos prostituált vörös rúzsról folytatott eszmecseréjét, vagy a látszólag teljesen hasznavehetetlen a foglalatossággal törődő botanikus alakját, aki pálmái épségét szeretné megóvni a kártevőktől, ezért digitális felvevőgéppel keresi az élősködőket a pálmák törzsén.

A nagy szépség hőseivel szemben ezek a szereplők, bár kissé divatjamúltak, valódi érzelmekkel, erkölcsi érzékkel bírnak. Az önreflexió központi szerepet tölt be életükben. Erős egyéniségek, nem félnek attól, hogy eltérnek az átlagtól. Fontos közös vonásuk, hogy hisznek önmagukban, s ebből árad a vásznon is egyértelműen átjövő nyugalmuk. Az elmúlásra való fájdalmas emlékezés egyetlen esetben sem marad távol tőlük, s ezt fejezi ki a rendező pillantása, mikor a körgyűrű mellett fekvő Flaminio temető névtelen sírokkal teli köztemetőjére vetül, amelyet a Rómában oly ritka hóesés áztat. Rosi kamerája mindvégig diszkrét marad, a részletekbe megy, de bizonyos távolságot megtart, s a nézőre bízza az értékítéletet.

Ajánljuk:
• az olasz film kedvelőinek
• Róma rejtett titkainak keresőinek
• azoknak, akik szemlélődve szeretnek szórakozni

Nem ajánljuk:
• a száguldás szerelmeseinek

Róma körül
Sacro Gra, színes, feliratos, olasz dokumentumfilm, 93 perc, 2013
rendező, forgatókönyvíró, operatőr: Gianfranco Rosi, vágó: Jacopo Quadri

Bemutató: 2014. július 17.
Forgalmazó: Cirko Film

Szörényi Dorottya

• Publikálva: 2014.07.17. 20:23 • Címke: dokumentumfilm, film, moziajánló