a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A budapesti Nemzeti Színház archív felvételeken

nemzeti_lead.jpgA Színházi Világnap alkalmából Nemzeti Színházunkról válogattunk filmhíradórészleteket.

Az 1962-ből származó anyag a színház 125 éves történetét mutatja be a különböző helyszínekkel és kiemelkedő színészekkel.

video

A nemzet színházának viszontagságos története 1832-ben kezdődött, amikor is gróf Széchenyi István A magyar játékszínről írt röpiratában a Duna partjára álmodta az épületet. A színház aztán a Grassalkovich Antal herceg adományozta telken, a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán 1837. augusztus 22-én nyílt meg Pesti Magyar Színház néven, amely 1841. január 1-től már Nemzeti Színházként működött. Az épületet 1875-ben átalakították és kibővítették, 1908-ban bezárták, majd 1913-ban lebontották. A társulat átmeneti megoldásként a Blaha Lujza téri Népszínház épületébe költözött 1908-ban, ahol 56 évet töltött.

nemzeti_epulet
A Nemzeti Színház épülete a század elején. Forrás: Wikipédia.

1963-ban a metró építésére hivatkozva a kormány lebontásra ítélte az épületet, amelyet aztán 1965. április 23-án fel is robbantottak. A döntés sokakat fájdalmas meglepetésként ért, hiszen a közönség "egy megszokott színfoltot, sok forró színházi este emlékét és a régi Pest egy darabját vesztette el".

1964. június 28-án volt itt az utolsó előadás. Ugyanebben az évben nemzetközi tervpályázatot írtak ki a Nemzeti Színház elhelyezésére a Dózsa György úton, a Városliget szélén. A tervpályázaton két második díjat adtak ki: az egyiket Hofer Miklós, a másikat Jan Boguslawski és csoportja kapta. A tervekből készült kiállítást és a díjátadást örökítette meg az 1966/14. filmhíradó.

video

A Blaha Lujza térről a Nagymező utcába, a Thália Színházba költözött két évre a Nemzeti társulata, hogy aztán 1966-tól a Hevesi Sándor téri (akkor Petőfi Színház) épület fogadja be. A Magyar Filmhíradó 1966/38. száma a nyitás előtti pillanatokról számol be. Még az utolsó simításokat végzik, de már elkezdődtek a nyitóelőadás próbái is.

video

Ezzel persze még nem ért véget a Nemzeti Színház kálváriája. 1988-ban új helyszínkijelölő pályázatot írtak ki. A szakmai zsűri az Erzsébet téri helyszínt tartotta a legmegfelelőbbnek.
Bán Ferenc nyerte 1997-ben az építészeti tervpályázatot. Az építkezés a következő évben el is kezdődött, amit az új kormány leállított. Új helyszín, új tervek. Végül 2002. március 15-én, a Duna partján, a IX. kerület, Bajor Gizi park 1. szám alatt megnyílt az önálló épülettel rendelkező új Nemzeti Színház.

Kolozsi Lajos

• Publikálva: 2012.03.28. 10:25 • Címke: épület, filmhíradók, dokumentumfilm, történelem, évforduló, videó