a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Kultúra-e a Sziget? 2.

22. Sziget Fesztivál augusztus 11-17. Augusztus 12., 20.00, Magic Mirror Sátor: Free Entry (filmvetítés)

sziget logo 2014

A metrón szemben ülsz vele, fogorvostól jövet az óriásplakátja árnyéka nyújt enyhet a perzselő hőségben, a szeme az Erzsébet téren forog, mi az?

A jövő héten kezdődő 22. Sziget Fesztivál jeleibe és hirdetéseibe a fesztivál kezdése előtt pár nappal már mindenütt belefutunk, a Batthyány téren már ezen a héten bemondják magyarul és angolul, hogy ott kell leszállni hozzá.

A Szigetes óriásplakát és metróbeli mutációja fáradtságot tükröz: gyöngécske  tűzijáték, unalmas betűtípusból nyomott nagyszínpados együttesnevek és dátumok alkotják, a szlogen és dizájnja a tavalyi, ötlet, szellem messziről kerülte. Ennek ellenére reméljük a legjobbakat, azt, hogy a buli-profi-gyár sorozatból most a gyár fázisnál tartó Sziget Fesztivál képes lesz megújulni. A Sziget ugyanis a legkevésbé sem azonos a nem mindig érdekfeszítő nagyszínpados műsorral, nincs ez másképpen idén sem.

free entry
Lazulás a fesztiválon (pillanatkép a Free Entry című filmből)

Az összesített műsorban nem szerepel, így talán nem haszontalan fölhívnunk a figyelmet a Magic Mirror Sátor talán legérdekesebb filmes műsorára. A Free Entry Kerékgyártó Yvonne első nagyjátékfilmje, melynek világpremierje áprilisban volt a wiesbadeni goEast filmfesztiválon. A Szigetes ismertető nem említi, hogy az alkotás idén júniusban a legjobb első filmnek járó díjat kapta meg Újvidék legnagyobb filmes rendezvényén, a Cinema City Film fesztivál Fresh Danube Films szekciójában.

freeentry
A két Sziget-lakó

A szekció a Duna menti országok filmjeiből válogat, a térség elsőfilmes rendezőire koncentrál. A  Free Entry a Berlinalén és Karlovy Varyban bemutatott filmek elől hozta el a pálmát. A hetven perces film premierje visszavihet minket az első Sziget-élményhez, megtudhatjuk, hogyan lóghattunk be a Szigetre és hogyan NE pasizzunk vagy csajozzunk. A filmben a Die Antwoord, a Quimby és a Brains zenéje mellett számos fiatal magyar banda zenéje szólal meg, a Dorothy’s Legs pedig élőben játszik a vetítés után. Kerékgyártó Yvonne korábbi rövidfilmjeit az internet-generáció problémáiról forgatta. Pinkwater című filmjét a dazoo.com oldalán nézhetjük meg ráhangolódásként.

A 4. percnél érdemes megfigyelni, milyen kameramunkával mutatja meg a zuhany vizét. A fiatal rendező egy közszolgálati hirdetésben így csinált Sziget-hangulatot a(z akkor még Moszkva) téren:


A Budapesti Nyílt Társadalom Intézet támogatásával készített Színes esernyők

A Pinkwater érdekessége, hogy a költségvetése egy részét adományokból gyűjtötte össze.


Free Entry

színes, magyar játékfilm, 70 perc, 2014

r, fk: Kerékgyártó Yvonne, o: Becsey Kristóf, Cador Rida, Nagy Zágon, Pálos Gergely, v: Bacskai Brigitta, p: Kastner Judit, látványterv: Cseh Renátó, Várszegi Vera, p: Romwalter Judit, Huszár Viktor Dénes

sz: Pusztai Luca (Betty), Barta Ágnes (V), Sándor Péter (Wolf), Kardos Róbert (Imre), Janka Barnabás (Beni), Szolár Tibor (Tomi)

Betti (Pusztai Luca) és 'V' (Barta Ágnes) titokban és pénz nélkül szöknek be a Szigetre. Feltűnő párosuk felkelti a fiúk figyelmét is, ami lassan egy versenyt alakít ki kettejük között. A felszabadult kalandnak induló fesztiválozás egészen új fordulatot vesz, amikor a két tizenéves lány elveszti egymást az éjszakában. Betti egy helyes drogdílertől kér segítséget, hogy megtalálhassa 'V'-t. Kiderül, hogy az életben nincs minden teljesen ingyen.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2014.08.08. 13:03

Magyar játékfilmek