a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Szemrevaló 2014: A német nyelvterület legjobb filmjei

szemrevalo_leadSzeptember 25. és október 3. között a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet immár harmadik alkalommal hozza el közösen a budapesti Művész moziba a német nyelvterület legújabb filmjeinek legjavát, köztük számos díjnyertes alkotást. 14 nagyjátékfilmet és 4 dokumentumfilmet láthat majd a közönség.

Szeptember 25-én 19 órakor a 2014-es Berlinale egyik versenyfilmje, a Világok között (Zwischen Welten) nyitja meg a Művész moziban az idei Szemrevalót. Ez az erőteljes film egy nem mindennapi barátság történetét mondja el a válság sújtotta Afganisztánban. A vetítés után a közönség találkozhat a film főszereplőjével, napjaink egyik legismertebb német színészével, Ronald Zehrfelddel, aki egyébként a fesztivál egyik másik alkotásában, a 2013-as Zürichi Filmfesztiválon a legjobb német nyelvű játékfilm díját elnyert Elborult világban (Finsterworld) is feltűnik majd.

világok_között
Világok között

A Szemrevalón 4 dokumentumfilmet és 14 német nyelvű nagyjátékfilmet láthat majd a közönség, utóbbiak között tematikus blokkok segítik a tájékozódást. Az első filmhármas a heimatfilm és a western műfaját értelmezi újra, a Wild at heart hőseit megérinti a szerelem. Intim titkokra derül fény a Családi kör filmjeiben, míg a Cérnaszálon szereplői az életben maradásért küzdenek.

viktoria
Viktória – A zürichi expressz

Az idei fesztivál egyik különlegessége a Mozinet forgalmazásában látható Viktória – A zürichi expressz (Viktoria – A Tale of Grace and Greed) című svájci alkotás, melynek főhőse a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány, aki a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként próbáljon szerencsét Zürichben. A filmben emlékezetes alakítást nyújt Stefanovics Angéla és Nagy Zsolt. A fesztivál vendége lesz a rendező, Men Lareida, Maros Anna forgatókönyvíró és a film női főszereplője, Farkas Franciska, akik a szeptember 27-i vetítés után közönségtalálkozót tartanak.

portas
A portás én vagyok

Szeptember 30-án este 7-kor A portás én vagyok (Der Goalie bin ig) című film fut majd, amely 2014-ben a legjobb film, a legjobb főszereplő, a legjobb forgatókönyv és a legjobb filmzene Svájci Filmdíját is elnyerte. Ernst egy év börtön után visszatér a kisvárosba, ahol felnőtt. Új életet akar kezdeni, drogok nélkül. Pedro Lenz berni dialektusban írt regényének megfilmesítése a szavak hatalmáról és szépségéről szól. A vetítés után a nézők beszélgethetnek az íróval és Sabine Boss rendezőnővel.

sotet_volgy
Sötét völgy

A Szemrevalót október 3-án a Sötét völgy (Das finstere Tal) című osztrák film – Ausztria idei Oscar-nevezettje – zárja majd, mely az idei Német Filmdíjon 8 kategóriában nyert, továbbá elvitte a Diagonale – Osztrák Filmfesztivál Legjobb operatőr díját is. Thomas Willmann azonos című sikerkönyvének filmváltozata – melynek egyik főszereplője a Rex felügyelőből ismertté vált Tobias Moretti – egy rendhagyó western és egy sodró erejű dráma virtuóz keveréke. A vetítés után a film rendezőjével, Andreas Prochaskával találkozhat a hazai közönség.

Budapesten szeptember 11-étől a Művész moziban, elővételben 950 Ft-os áron már vásárolhatók jegyek a Szemrevalóra. Négy jegy egy időben történő megváltása esetén a jegyek ára csupán 800 Ft. Idén először egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden és Pécsett is lesz Szemrevaló, a szegedi Belvárosi moziban szeptember 29. és október 3. között, a pécsi Művészetek és Irodalom Házában pedig október 1. és 10. között zajlanak a vetítések!

Teljes program

Sajtóközlemény

• Publikálva: 2014.09.08. 10:20 • Címke: hír, film, fesztivál