a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Erotika a magyar filmben

a Müpa és a MaNDA új vetítéssorozata

mupa_logo

Beszélgetéssel fűszerezett, izgalmas estéket kínál a Művészetek Palotája ősszel induló filmklubja. A Leplezetlenül – A magyar filmek sokjelentésű erotikája címen futó digitális vetítéssorozat tíz magyar filmalkotáson keresztül veti fel a kérdést: milyen köntösben jelenik meg a vágy, az erotika és a meztelenség a magyar film történetében?

Réz András vezetésével kiderül, mi mindenre használta fel mindezt a magyar filmművészet, és vajon hogyan sikerült a tíz rendezőnek – Bacsó Péter, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Révész György, Sándor Pál, Sára Sándor, Sólyom András, Szomjas György, Szurdi Miklós és Xantus János – a testiséggel átélhetőbbé tenni a mondanivalót.

A Müpamozi szeptember 15-én Jancsó Miklós 1972-es alkotásával, a Még kér a nép című filmmel indít. Jancsó egész életművével és saját kiállásával is azt példázta, amit filmre vitt: a szabadság szexi, a szabad lelkű ember szép. A nők gyönyörűek és büszkék, no és persze félmeztelenek, férfi hősei pedig – a háború utáni hazai színjátszás közkedvelt alakjai Balázsovits Lajostól Cserhalmi Györgyön át Zala Márkig – mind-mind sugárzóan szépek, jól lovagolnak, és zavarba ejtően fiatalok. A film a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját is elnyerte, most pedig keresve se találnánk jobb alkalmat, hogy a Jancsó-filmeken felnőtt generáció tagjai fiatalabb családtagjaikkal, újból „moziban” nézzék meg ezt a klasszikussá nemesedett alkotást.

eszkimo asszony fazik
Eszkimó asszony fázik (november 24.)

Huszárik Zoltán első nagyjátékfilmje, a Szindbád enervált és neurotikus erotikája Krúdy-kötetet idéz – a Jancsó-filmmel szinte egy időben bemutatott, de azzal merőben ellentétes világképet bemutató alkotás szeptember 29-én hív vitára időset és fiatalt egyaránt. Sára Sándor filmje, a Holnap lesz fácán október 13-án már teljesen más vizekre evez, a korabeli jelenbe. Felütésként az Illetékes elvtárs hangosbeszélővel tessékeli ki a Dunában meztelenül fürdő szerelmeseket. Szinte nincs is benne szex, a levegő nem sistereg, mégis érezzük a „bármi megtörténhet”-hangulatot, ami a kort meghatározta munkaidőben és azon kívül is. Révész György alkotása, A Pendragon legenda Latinovits Zoltán vígjátéki tehetséget mutatja be, elhitetve ezzel, hogy 120-as intelligenciahányados felett lényegesen könnyebb – és módfelett szórakoztató – csajozni. Az „intelligencia alapú csábítás” alapműve október 27-én forog a Müpamozi vásznán.

pendragon legenda
A Pendragon legenda (október 27.)

A főváros évről évre egyre gazdagabb filmklubmezőnyében egyedi színfolt a Művészetek Palotája Müpamozi sorozata, hiszen a filmek által nem csupán kérdéseket tesz föl, hanem az alkotások jobb megértéséhez is segítséget nyújt. Az eddigi évek hagyományát megtartva a vetítéseket követően a résztvevők kötetlen beszélgetés formájában a gondolataikat is megoszthatják egymással Réz András esztéta vezetésével.

A Művészetek Palotája és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet digitális vetítéssorozatának szeptembertől januárig tartó műsorán az alábbi alkotásokat vetítik:

2014. szeptember 15.
Még kér a nép (1972)

2014. szeptember 29.
Szindbád (1971)

2014. október 13.
Holnap lesz fácán (1974)

2014. október 27.
A Pendragon legenda (1974)

2014. november 10.
Szabadíts meg a gonosztól (1978)

2014. november 24.
Eszkimó asszony fázik (1983)

2014. december 8.
Te rongyos élet (1983)

2014. december 22.
Hatásvadászok (1983)

2015. január 12.
Roncsfilm (1992)

2015. január 26.
Érzékek iskolája (1996)

forrás: mupa.hu

• Publikálva: 2014.09.15. 11:20 • Címke: játékfilm, manda