Az eltűnt idő nyomában – Moziajánló: Sráckor

A 166 perces játékidő az átfogott időtávhoz képest jelentéktelen. Amit a majd három óra alatt kapunk, az olyan gazdag, sok irányban elgondolkodtató, hogy legszívesebben rögtön újranéznénk.

„A jelen, a perc,
– bár átmenetnek véled –
tudd meg: ez az egész,
ez a teljes élet.”

A jeles színigazgató, Bárdos Artúr emlékkönyvbe illő sorai jutottak eszembe, amikor kijöttem a moziból. (Mely szavakat egyébként nem emlékkönyvben, hanem egy Bartók Béla úti emléktáblára vésve olvasok nap mint nap, jártamban-keltemben.)

A dokumentumfilm területén vannak hasonló vállalkozások, amikor kitartó filmkészítők éveken át dokumentálják egy-egy csoport történetét. A leghíresebb ilyen a német Golzow-i gyerekek sorozat, amely 1953-tól 2007-ig követte végig gyerekek felnövekedését egy NDK kisvárosban. A leghosszabb időt átfogó filmdokumentációként bevonult a Guinness rekordok könyvébe is. 2004-ben más, hasonló hosszú távú filmtanulmányok kíséretében az Örökmozgóban láthattuk, mi több, az alkotókkal is beszélgethettünk.



Játékfilmes területen az ilyen kísérlet példa nélkül áll és már csak ezért is nagyobb figyelmet kelt. Hiszen eleve kockázatos belefogni: évről évre újra beizzítani a játékfilmkészítés szerteágazó masinériáját, összehangolni a sokfelé elkötelezett stábot, a színészeket, felvenni és továbbszőni a történet fonalát. Richard Linklater – aki hajlik az érzelmi folyamatok hosszú távú lekövetésére, lásd az egy kapcsolat alakulását nyomon követő Mielőtt…-trilógiáját – pontosan ezt tette: 12 éven keresztül, évi 3-5 forgatási nappal kísérte végig egy fiú felnövekedésének folyamatát 6 éves korától 18 éves koráig, kisiskolás kortól az egyetemre kerülésig. A nyitóképen még egy álmodozó kisgyerek, aki meglátja, hogy az esőcsepp esés közben rovarrá alakul, míg a végén egyetemi kollégiumba költöző fiatalember, túl az első szerelmi csalódáson és gombatripen.

Folyik, mint maga az élet

A történetbe akkor kapcsolódunk be, amikor a gyerekeit egyedül nevelő anya (Patricia Arquette) elhatározza, hogy Houstonba költöznek, hogy befejezhesse tanulmányait, így jobb körülményeket biztosíthasson a családnak. Az akkor már külön élő apa (Ethan Hawke) ekkortájt tér vissza Alaszkából, hogy vasárnapi apuka szerepkörben újra bekapcsolódjon gyerekei (Mason – Ellar Coltrene és nővére, Samantha – Lolerei Linklater, a rendező lánya alakítja) életébe.

A film több szálat, kapcsolattípust mutat meg, mint egy szimpla szerelmi vagy felnövekedés-történet: benne van a szülő-gyerek viszony (cserélődő apafigurákkal), testvérkapcsolatok, barátságok és szerelmek: egy szerteágazó mozaikcsalád hétköznapjai. A film varázsa abból is fakad, hogy a történetmesélés nincs dramaturgiai csúcs- és mélypontokra kihegyezve, nem is a fordulópontokra koncentrál. Hanem az apróságokra – folyik, mint maga az élet. A kiragadott fragmentumok viszont semmihez nem hasonlíthatóan életszerűek (kitűnőek a dialógusok) és sokatmondóak. Egy példa: amikor az anya bejelenti az első költözést, az extrovertált, véleményének nyíltan hangot adó kislány hangosan és kitartóan tiltakozik. A kisfiú csak kinéz az ablakon, az elsuhanó autókra, majd a kamera mutatja a kiürített lakást és az ecsetet, amely lefesti az ajtófélfára karcolt magasságmércét, egy mozdulattal eltüntetve a múltat.


„Azt hittem, hogy ennél azért több lesz...”

A történet a fiú szemszögéből van összerakva, az ő személyes története, változása a leghangsúlyosabb, de emlékezetes az anya útja is. Egy határozott elképzelésekkel rendelkező, mégis esendő nő, aki a férfiak terén mindig rosszul választ, de a legkétségbeejtőbb helyzetben is a tőle telhető maximális odafigyeléssel és empátiával neveli a gyermekeit. Ugyanakkor nem mártír, próbálja a saját életét élni, a saját szempontjait is követni. Diplomát szerez, keresztülverekedi magát alkoholista férjeken és angolul nem tudó vízvezeték-szerelőkön, hogy a végén, amikor a fiú elköltözik, már újra egy kisebb lakásban, kifosztva és magányosan fakadjon ki: „azt hittem, hogy ennél azért több lesz...” Ezt a mondatot nehéz elfeledni. És közben nemcsak a fiú nő fel, hanem az apa is, az alternatív zenész, aki több-kevesebb sikerrel, de kitartóan próbál jelen lenni a gyerekei életében, majd családot alapít egy fiatalabb nővel. Az ő kudarcai is tanulságosak. Az egyik hétvégén családi furgonnal jön a 16. születésnapját ünneplő Masonért. Mellékesen megemlíti, hogy eladta az addig ikonikus kellékének számító sportkocsiját. Mason kiakad, szemére hányja, hogy azt az autót neki ígérte a 16. születésnapjára. Az apa nem emlékszik, bagatellizállja a kérdést, majd előhúzza az ajándékát: egy post-Beatles válogatás cédét. A fiú arckifejezése mindent elmond. 


„Hun házasodunk hun meg elválunk/különb féle jerekekkel kísérletezünk”

A film érzékletes képet ad az amerikai középosztály életformájáról is, melynek kötelező elemei a jelzálog, a hétvégi baseball-meccs és kempingezés, family restaurantokban elköltött vasárnapi ebéd, a patriotizmus az iskolákban és a fegyverkultusz a családban. (Texasban vagyunk). A mindennapi élet szintjére lebontva jelennek meg olyan politikai/társadalmi folyamatok/események, mint az iraki háború, Obama kampánya vagy a gazdasági válság.

A 166 perces játékidő az átfogott időtávhoz képest persze jelentéktelen. Amit a majd három óra alatt kapunk, az olyan gazdag, sok irányban elgondolkodtató (és akkor még nem is beszéltem az adott időszakhoz gondosan igazodó soundtrackről), hogy legszívesebben rögtön újranéznénk, és persze azt is szívesen megtudnánk, mi történik ezután a szereplőkkel.

Aki azt kérdezi, hogy kit érdekel mások nyomorult élete és problémái, annak csak azt mondhatom, hogy a könyvek mellett a filmekből tanulunk meg élni. Ezt a filmet nézve, túl a filmtörténeti bravúron és a kulturális ismereteken, itt vagy ott mindenki magára fog ismerni, attól függően, hogy személyes történetében, viszonyrendszerében hol jár.



Ajánljuk:
• akiknek volt, van vagy lesz családja
• gyerekét egyedül nevelő anyáknak
• vasárnapi apukáknak
• magányos, dacos kamaszoknak
• alkoholistáknak
• forgatókönyvíróknak

Sráckor
Boyhood
színes, feliratos, amerikai film, 166 perc, 2013, rendező, forgatókönyvíró: Richard Linklater, szereplők: Ellar Coltrane (Mason), Patricia Arquette (Olivia), Ethan Hawke (id. Mason), Lorelei Linklater (Samantha), Nick Krause (Charlie), Sam Dillon (Nick), Tom McTigue (Mr.Turlington), Zoe Graham (Sheena)

Bemutató: 2014. szeptember 18.
Forgalmazó: UIP Duna Film

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.09.17. 14:28 • Címke: moziajánló