a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Egy tökéletes film: Ida

ida_leadCsalódni fog, aki azt hiszi, hogy ez egy jó film, mert hogy az Ida nem jó, hanem tökéletes alkotás. Nagy szavak ezek, nem is vehet ilyesmit hiába a szájára az ember, de furcsa módon könnyebb bizonyítani, mint a tökéletlenséget.

Amikor egy mű csak jó (vagyis szép, érdekes, eredeti stb.), akkor el lehet vitatkozni azon, hogy valóban így van-e ez, és ha igen, mennyire. De amikor a tökéletességgel találkozunk („Lelkek kemény korbácsa, óh Szépség” – fenyeget Baudelaire Ady fordításában, Rilke Apolló-szobra pedig egyenesen életmódváltoztatást ír elő) akkor nincs se kétely, se apelláta.

ida

Pawlikowski filmjében a nyitó feliratoktól kezdve tudni, hogy itt valami rendkívüli dolog történik. Pedig a fura, geometrikusan letisztult, minimál-mozgású fekete-fehér képek csak egy kis szürke-riadt árvaházi paraszt-madonnát mutatnak, aki – a hatvanas évek Lengyelországában – arra készül, hogy apácának avassák. Előtte azonban még föl kell keresnie egyetlen rokonát, akinek a létezéséről se tudott. Fölkerekedik az engedelmes novícia, beutazik a városba, ahol aztán egy jó negyvenes, láncdohányos nő fogadja, egy buja, megkeseredett szépség, mellesleg levitézlett ügyész, aki szinte köszönés helyett vágja a képébe, hogy „szóval te egy zsidó apáca vagy”. „Kicsoda?”, kérdezi értetlenül a lány, és a mísz asszony megmondja neki, hogy kicsoda. A kamera közeli állóképben rögzíti, amíg a lány a valóságos identitásáról, a szülei kilétéről szóló szűkszavú, mogorva információt hallgatja. Ennek a néma arcnak kell lereagálni a hallottakat, amit szinte lehetetlen úgy megoldani, hogy ne túljátszás vagy kifejezéstelenség legyen belőle. Az egyébként amatőr Agata Trzebuchowska megoldja. Ahogy a nagynénit játszó profi Agata Kulesza is tökéletesen, lenyűgözően megold minden hatásvadászattal kisértő jelenetet.

ida

Ez a film egyik nagy erénye: a két nő találkozásából kibontakozó vérfagyasztó történetet képileg is, dramaturgiailag is olyan finoman, eredetien és puritánul jeleníti meg, hogy mindig képes kikerülni a folyamatosan felkínálkozó melodramatikus buktatókat. A különös beállítások és meglepő vágások sohasem torkollnak esztétizáló művészkedésbe, inkább váratlan fordulatokat eredményeznek, és egy jó krimihez méltó visszafogott feszültséget visznek a filmbe. A másik csoda a korhű realizmus és az allegorikusan megemelt ábrázolás kombinációja. Kelet-európai filmben nemigen látni ennyire hiteles korabeli utcákat, épületeket, embereket, játékmódot (a szállodai össztánc-jelenet akár az Egy szöszi szerelmében is elment volna), de ugyanakkor az egész olyan időtlenül érvényes, mint egy ballada.

ida

A lengyel Pawel Pawlikowsky (1957) 14 éves kora óta él Nyugaton. Groteszk, a leírások szerint gogoli ihletésűnek tetsző dokumentumfilmekkel kezdte pályáját. Korábban nálunk a Titkok Párizsban című francia-lengyel, valamint a Szerelmem nyara és Az utolsó menedék című angol filmjeit mutatták be.

Ida
fekete-fehér, feliratos, lengyel-dán filmdráma, 80 perc, 2013, rendező: Pawel Pawlikowski, forgatókönyvíró: Pawel Pawlikowski, Rebecca Lenkiewicz, zeneszerző: Kristian Eidnes Andersen, operatőr: Ryszard Lenczewski, szereplők: Agata Trzebuchowska (Anna nővér – Ida Lebenstein), Agata Kulesza (Wanda Gruz), Joanna Kulig (énekes), Dawid Ogrodnik (zenész), Jerzy Trela (Szymon Skiba), Marek Kasprzyk (férfi a bárban), Dorota Kuduk (Kaska), Natalia Lagiewczyk (Bronia)

Bemutató: 2014.09.11.
Forgalmazó: Mozinet

Dés Mihály

• Publikálva: 2014.09.29. 11:38 • Címke: moziajánló