Tarkovszkij 80

Andrej Tarkovszkij április 4-én lenne 80 éves, de már több, mint 25 éve nincs közöttünk.

Sajnálkozhatnánk, hogy micsoda filmekről maradtunk le, de az életmű így is teljes (bár a halála előtt tervezett Hamletet mindenképpen megnéztem volna, ha elkészül). Az Örökmozgó félig a születésnap, félig húsvét alkalmából a hét nagyjátékfilmje közül három levetítésével tiszteleg a mester előtt (Andrej Rubljov, Sztalker, Áldozathozatal). Tarkovszkij nem könnyen befogadható alkotó, filmjei nézőit nem passzív szemlélődőnek, hanem társalkotónak tekintette. Ezért, aki eddig nem látott Tarkovszkij-filmeket, éppen itt az ideje, hogy megismerkedjen a szovjet-orosz zseni műveivel, aki pedig már látta őket, nyugodtan nézze meg újra, garantáltan újabb csodákat fog bennük felfedezni. Kezdők számára mindenképpen az Andrej Rubljovot ajánlanám, mivel ez a film áll a három bemutatásra kerülő alkotás közül a legközelebb a hagyományos filmes konvenciókhoz, ugyanakkor minden benne van, ami Tarkovszkijra jellemző, ami Tarkovszkijt foglalkoztatta. A Rubljovról hamarosan bővebben is szót ejtek, előbb azonban nézzük át az alkotó életútját!

Andrej Rubljov. Forrás: Moszfilm.

Andrej Tarkovszkij 1932. április 4-én született a szovjetunióbeli Zavrazsjéban, de Moszkvában nőtt fel. Édesanyja korrektor, édesapja pedig ismert költő és műfordító. Írhatnám azt, hogy apja óriási hatással van művészi fejlődésére, ami részben igaz is lenne, de inkább apja hiánya az, ami meghatározó élménye életének, mivel Andrej csak három éves, amikor Arszenyij Tarkovszkij elhagyja a családot. Apjához való viszonyáról legszemélyesebb hangú filmjében, a Tükörben vall, ez azonban sajnos most nem szerepel a programban. A világháború idején két évet vidéken töltenek, de gimnáziumba már Moszkvában jár. Nem sokkal a háború után hónapokra kórházba kerül tüdővésszel, ez annyiban érdekes, hogy később majd halálát is tüdőrák okozza. Érettségi után foglalkozik geológiával, arabul tanul, végül 1955-ben a moszkvai Állami Filmiskolán köt ki, ahol Mihail Romm tanítványa lesz. Itt ismerkedik meg első feleségével, valamint későbbi alkotótársával, a nyolcvanas években Amerikában is karriert csináló Andrej Koncsalovszkijjal. 1962-ben megszületik első játékfilmje (Iván gyermekkora), és első fia, Arszenyij (fentebb már említettem, hogy Tarkovszkij életének meghatározó élménye volt az apahiány, valószínűleg nem véletlen, hogy gyermekének édesapja keresztnevét adja). A hatvanas évek második felében forgatókönyvírást és filmrendezést tanít a moszkvai filmfőiskolán, a Rubljovot viszont nem engedik bemutatni, évekig áll dobozban. Nem sok filmmel fordulhatott elő, hogy a Cannes-ba induló repülőről szedik le a tekercseket, mert a cenzorok úgy döntenek, mégsem engedik bemutatni a művet a fesztiválon. Két évvel később azonban mégis hozzájárulnak egy éjszakai, külön programban való részvételhez, s rögtön elnyeri a kritikusok különdíját. A film körüli hercehurcába bele is betegszik a rendező.
1970-ben válik, majd újranősül, s megszületik második fia, Andrej. Ő lesz majd a "címzettje" utolsó filmjének, az Áldozathozatalnak. 1972-ben a Solaris nagydíjat nyer Cannes-ban. Három évvel később bemutatják a Tükört. 1977-ben Észtországban kezdik forgatni a rendező talán legismertebb filmjét, a Sztalkert. Már leforgott a teljes első rész, amikor kiderül, hogy nyersanyaghiba miatt egész addigi munkájuk megsemmisült. Tarkovszkij szívrohamot kap az esettől, de a következő évben újra nekilátnak. A művészeti kérdésekben kompromisszumot, megalkuvást közismerten nem tűrő rendező kénytelen a maradék félpénzből kihozni az első rész újraforgatását, és a második részt. 1980-tól már több időt tölt külföldön (Olaszország, USA, London, Svédország), mint a Szovjetunióban, végül ’84-ben jelenti be hivatalosan, hogy nem tér vissza hazájába. A szovjet hatóságok persze ott tesznek keresztbe neki, ahol tudnak, családját jó ideig túszként tartják otthon, nem engedik ki őket a rendezőhöz külföldre. 1983-ban mutatják be a Nosztalgiát, amivel szokott fesztiválján, Cannes-ban megosztott rendezői nagydíjat kap. Színházi rendezéseket is vállal (Borisz Godunov, Hamlet), s igazi világpolgárként lakik Berlinben, Firenzében, Stockholmban, Párizsban. Az Áldozathozatalt 1986-ban fejezi be (zsűri különdíja Cannes-ban), ezt az évet viszont már különböző kórházakban tölti, de nem tudnak segíteni rajta. December 29-én hal meg Franciaországban, ott is temetik el.

Andrej Rubljov. Forrás: Moszfilm.

Tarkovszkij filmjeire egytől-egyig jellemző, hogy meglehetősen hosszúak, bár nem feltétlenül érezzük hosszúnak őket. Képi világa erőteljes, beleivódik a nézőbe: a festőiség, sőt a költőiség jut jelzőként eszünkbe róla. A beállítások hosszúak ugyan, de a kamera szinte soha nem pihen meg, együtt mozog a szereplőkkel. Sok a kocsizás, úgy látjuk a helyszíneket, mintha magunk is ott volnánk. Gyakori, hogy egy-egy figura beszéde közben elkalandozik a felvevő, részletesen láthatjuk a tájat, a beszélő környezetét. Ez a szemlélődés az, ami egy percig nem engedi lankadni figyelmünket, ami folyamatos együttgondolkodásra serkent filmnézés közben. Nem készen kapjuk a mondanivalót, alaposan meg kell dolgoznunk érte, s az értelmezés egyáltalán nem szűkíthető le egy-egy megfejtett szimbólumra vagy metaforára, kis túlzással azt mondhatjuk, annyi Tarkovszkij-film van, ahány néző látja.

Andrej Rubljov. Forrás: Moszfilm.

Azért néhány alapmotívum végigvonul az életművön. Az egyik ilyen az alkotó értelmiség szerepe az ellenséges világban, a másik pedig a hit kérdése. Andrej Rubljov a legismertebb középkori ikonfestő volt, aki kortársai fenyegető, igazságosztó Krisztusábrázolásai helyett békés, nyugodt arcokat, a megváltó Jézust festette meg. Életéről nem sokat lehet tudni, de Tarkovszkijt nem is ez érdekli. Abszolút nem életrajzi filmet forgatott, festés közben egyáltalán nem látjuk Rubljovot a filmben, a művek is csak a legvégén jelennek meg, igaz, nagyon hangsúlyos formában – a fekete-fehérben készült mozi egyetlen színes képsoraként. Az aprólékosan, nagy műgonddal ábrázolt környezet ellenére a festő belső vívódása áll a középpontban, hogy jut el az ellenséges külvilág következtében a hallgatásig (szó szerint, mert nemcsak nem fest, hanem egy bűne vezekléseként hallgatási fogadalmat is tesz), majd megtalált hitének eredményeként az alkotásig. Érdemes megjegyezni, hogy a hallgatásnak az Áldozathozatalban is komoly szerepe van: a főhős fia, aki a megváltás reményét hordozza a család és a világ számára, szintén néma, csak az utolsó jelenetben szólal meg. Ekkor már – megint csak jellegzetes tarkovszkiji motívum – apa nélkül kénytelen folytatni az együtt elkezdett japánfa nevelését. Az Áldozathozatalt sokan a rendező végrendeleteként tartják számon, pedig semmivel sem több a testamentumként felfogható elem benne, mint a többi filmjében. Csak vágás közben tudta meg, hogy halálos beteg, ráadásul tele volt további filmtervekkel. Valószínűleg a fiának szóló ajánlás erősítheti ezt az elképzelést, de már a Rubljovban is egy gyerek (a harangöntő Boriszka) hatására oldódik meg a festő nyelve és ecsetje, s a Sztalker csodája sem a három főszereplővel esik meg, hanem a sánta kislány mozgatja puszta tekintetével a tárgyakat az asztalon. A megváltás, aminek előfeltétele a hit, a gyerekekben rejlik mindhárom filmben, de eddig a hitig a szülőknek (a Rubljovban nincs ilyen gyerek-szülő kapcsolat, hiszen a szerzetes festőnek nem lehet gyermeke) el kell jutniuk. Ezt a belső utat ábrázolják a filmek, teljesen függetlenül attól, hogy maga a történet mikor játszódik. A Rubljov a múltban, a Sztalker a jövőben, az Áldozathozatal a jelenben, de az elveszett hit keresése egyetemes.

Andrej Rubljov. Forrás: Moszfilm.

Andrej Rubljov a film elején azt mondja társának: "Rögös az út a láthatótól a láthatatlanig." Tarkovszkij művészete is ezt a rögös utat követi. Nem tükröt tart a nézőnek, hogy felismerje benne a valóságot, hanem a megfoghatatlant, a láthatatlant mutatja meg a látható világ tárgyai, emberei mögött. Nekünk pedig semmi más dolgunk nincs, mint nézni ezeket a gyönyörű képeket, amire most az Örökmozgóban nyílik lehetőségünk.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.04.04. 10:58 • Címke: filmtörténet, örökmozgó, játékfilm, ajánló, évforduló