Annyi, amennyi tőle kitelik – Örkény 100

Amikor az 52 esztendős Örkény István, gyógyszergyári mérnök, 1964-ben megírta Tóték című kisregényét, éppen lejárt a vele szemben állított hatéves publikációs tilalom.

Nevezett Ö. I.-t egészen odáig nem kényeztette különösebben a sors, pontosabban szólva: a mennyet és a poklot is megjáratta vele. Szakmájában például hol dolgozott, hol nem, a félbeszakadások oka pedig nem csupán egy összességében több éves nyugat-európai kiruccanás volt, hanem később hosszú munkaszolgálat a Don-kanyarban, rá orosz hadifogság.

A hatvanas évek elején, a kor fogalmai szerint erősen idős férfiként, magánéletében is mindent újra kellett kezdenie.

Örkény a harmincas évek közepétől (műegyetemi tanulmányok mellett) már az irodalom háza táján is ismerős volt. Fogságból hazatérése után sorra jelentek meg kötetei. Ő maga is másodikként választott hivatása szerint helyezkedett el, színházi dramaturgként, majd kiadói lektorként. Az ötvenes évek elején a kommunista párt dédelgetett szerzői közé tartozott, aztán gyorsan kiesett a kegyekből. Jellegzetes hangú, a groteszket és a komikumot elementáris könnyedséggel hasznosító rövidprózáival olvasói népszerűségre tett szert.

1956 után hallgatni volt kénytelen, visszatért polgári foglalkozásához.

A Tóték először kisregény formában született meg (első megjelenés: a Kortárs című folyóiratban, 1966). A fiktív helyszínen, de nagyon is reális történelmi környezetben játszódó groteszk történetben Örkény rátalált arra az útra, amely maximálisan az övé volt. A történetet nagyjából mindenki ismerheti, hiszen az utóbbi fél évszázadban talán nincs is magyartanítás nélküle. Zajlik a háború, és hőseink, helyesebben szólva szereplőink életében is megjelenik a hatalom. Lassan felszívódik életükben, és ők elveszítik kontúrjaikat, részben a hatalom miatt, részben saját maguk miatt? Nevetséges az egész, kínosan nevetséges, még akkor is, ha a Tótékban többen halnak meg, mint az általában is véres magyar drámairodalom legtöbb művében.

Zsarnokság van, és a terror mindent: embereket, emberi kapcsolatokat, múltat, jelent és jövőt egyaránt felőröl. Van-e minimális értelme is az egésznek? Örkény tudja, és mi, olvasók is tudjuk, hogy nincsen. Vagy legföljebb annyira csekély, hogy kár is szót vesztegetni rá. De akkor mire föl mindez? Mert valami mégis van, ami miatt (aminek érdekében?) akkor is csinálja az ember a dolgát, amikor se érdeke, se kilátása (valamely nem megfogalmazható vagy körülvonalazható) továbbélésre. Talán ettől olyan nevetséges az egész. A Tóték ilyen értelemben nem csupán a második világháború idejének kispolgári világát ragadja meg, hanem a mű megírásának korát is, hogy ne tágítsuk nagyon szélesre a horizontot.

Örkény mesteri kézzel vázolja fel a helyszínt, ragadja meg néhány emlékezetes vonással a mellékes karaktereket, és építi fel a két igazán lényeges szereplő: Tót, a derék, jámbor tűzoltó és a hozzá vendégségbe érkező, zilált idegállapotú őrnagy drámáját. A Tóték háborús dráma, de nem véletlenül ütött akkorát már megjelenése pillanatában; a mondatok, amelyek csak véletlenszerűen találkoznak hordozott vagy hordozni szándékozott tartalmukkal, arcok, akik éppen abban a pillanatban sem azok, akiknek gondolni lehet őket; egyszóval kevés kisregény humora sikerült annyira élénkre, mint éppen ezé a darabé.

Nyelvi telitalálatok, komplett fordulatok, arcok, színek, képek maradnak meg belőle az ember fejében. (Néha a film szereplőinek hangján.)

Részlet az Isten hozta, őrnagy úr! (1969) című filmből.

A kisregény plasztikus drámaisága azonnal feltűnt kritikusainak. Színpadi változatát már 1967 februárjában bemutatta a Thália Színház (főszereplők: Sinkovits Imre, Nagy Attila, Dayka Margit). A nagy sikerű tragikomédiát számos nyelvre lefordították, a második világháború utáni magyar drámairodalom első igazi nemzetközi sikere lett. Idehaza pedig azóta lényegében folyamatosan műsoron van.

Arra, hogy a groteszk körkép nem feltétlenül helyhez kötött relevanciával bír, és nem csak mi értjük ezt az egészet a "távolsági autóbusz"-tól a "rossz hírű nő"-ig, nem is beszélve a lajtoskocsiról és a kartondobozokról, bizonyíték, hogy Örkényt a darabért 1970-ben Párizsban a Fekete Humor Nagydíjával jutalmazták.

Fábri Zoltán rendezésében készült el 1969-ben a filmes adaptáció, az Isten hozta, őrnagy úr!, főbb szerepekben a rendkívüli alakításokat nyújtó Sinkovits Imrével, Latinovits Zoltánnal és Fónay Mártával.

A Tóték a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
A Thália-beli bemutatóról részletek az Országos Széchényi Könyvtár Örkény István-honlapján.
A Petőfi Irodalmi Múzeum kapcsolódó kiállítása.

Mentes Tamás

Képgalériánkban Moldován Domokos fotói Örkényről.

• Publikálva: 2012.04.05. 07:00 • Címke: videó, fotó, játékfilm, évforduló, irodalomtörténet

Kapcsolódó képgyűjtemény

_{Örkény István háttal, fehér nadrágban Moldován Domokos Örkény István Örkény István Örkény István Örkény István Örkény István (fehér nadrágban Moldován Domokos)}  

Ugrás a galéria oldalára