a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Szeretni kell – Megjelent Makk Károly filmrendező könyve

makk_lead

Szeretni kell – Egy élet filmkockái címmel jelentette meg Makk Károly életrajzi könyvét a Kossuth Kiadó. A kötet keddi budapesti bemutatóján a filmrendezővel barátja, Konrád György író beszélgetett. Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója a bemutatón az idei könyves év egyik legfontosabb munkájaként beszélt a kötetről. Mint elárulta, kiadóként egyik álma volt egy Makk Károly-könyv megjelentetése.

„Olvasva ezt a könyvét, úgy érezhetjük magunkat, mintha a szerző vendégei lennénk az otthonában, és miközben ő mesél, egyszer csak bejön a szobába Krencsey Marianne, Psota Irén, Tolnay Klári, Domján Edit, Görbe János, Szirtes Ádám. Coppola, Tony Curtis, Truffaut, Fellini, Lollobrigida, Bacsó Péter, Dajka Margit, Marina Vlady – Viszockij nélkül, majd vele –, Örkény István, Jancsó Miklós, Konrád György” – írja a kiadó a kötetről.

makk
Konrád György és Makk Károly a könyvbemutatón (MTI Fotó: Máthé Zoltán
)
   
Konrád György – aki saját bevallása szerint egyike volt azoknak, akik Makk Károlyt írásra biztatták – a bemutatón hangsúlyozta, hogy baráti körében két ember tud, tudott nyomdakészen mesélni: az egyik Örkény István volt, a másik Makk Károly. „Ült a történet, helyén volt, színe-szaga volt, és voltak olyan részletei, amelyek másnak nem jutottak volna eszébe” – tette hozzá. Mint mondta, Makk Károly számára „egy mámoros új állapot” volt az írás, hiszen a filmrendezőé egész más világ, sokan veszik körül, de amikor az ember ír, akkor nincs körülötte senki. „Megismerted ezt a magányt, amely jótékony és szigorú” – mondta Makk Károlyhoz szólva. Hozzátette: biztos abban, hogy a filmrendező nem fogja abbahagyni az írást.

A Kossuth-díjas rendező az írásról szólva úgy fogalmazott: „az elején egy játék, a közepén egy munka, a végén egy gyötrelem”. Felidézte: évek óta gondolkozott azon, hogy amióta 1944-ben a filmgyártásba került, annyi minden történt vele, hogy ennek nyoma kéne maradjon, végül a Kossuth Kiadó vezetőjének felkérésére határozta el, hogy le fogja írni történeteit. Úgy gondolta, hogy a könyvvel 3-4 hónap alatt elkészül, de ez nagyobb feladatnak bizonyult, ám egyszer csak az íráskényszer rabul ejtette.

makk
Makk Károly (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Konrád György elárulta: eleinte mosolygott azon, hogy egy könyvet csak úgy össze lehet dobni. „Az írásnak kínlódással kell megadni a magáét, hogy örömöd is legyen benne” – mondta. Kiemelte: Makk Károly jó struktúrát talált: filmről filmre halad, „filmesemények köré gyűri a történelmet”. A budapesti kulturális élet, a magyar politikai élet történelme, saját szerelmi történelme, kínlódások, örvendezések, mind a struktúra köré szövődik. Mint az író hangsúlyozta, a filmkészítés együttes öröme, izgalma fogta meg leginkább a könyvben.

Makk Károly megjegyezte: mióta kikerült a kezéből a könyv, mióta kitűzték a könyvbemutatót, nem találja a helyét. Felidézte Konrád György szavait, aki az írásról azt mondta neki: „addig ne hagyd abba, amíg nem vagy boldog”. „Most keresem a boldogságomat egy következő dolgozathoz” – fogalmazott. A könyvből a bemutatón Jordán Tamás színművész olvasott fel, és levetítették a Hogy volt... – Makk Károlyt köszöntjük című, 2012-ben készült filmet.

MTI

• Publikálva: 2014.11.26. 11:17 • Címke: film, hír