a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Három kilométer 3D-ben a Vatikánban

vatikani_muzeum3d_lead

Rómát látni és meghalni – tartja a régi mondás, és ez így is van. Róma a császárok romokban heverő dicsősége mellett, vagy inkább előtt a Vatikánt jelenti, pontosabban a pápák mindenkori székhelyét, ami nem volt mindig 0,4 négyzetkilométer. Most akkora, de ide sűrűsödik számtalan szépség, amit valaha ember alkotott.

A Vatikáni Múzeumba egyszer minden magára valamit adó értelmiséginek el kell menni, de ez az utazás mondjuk egy karosszérialakatosnak is javallott. Ő a csodák mellett azt is konstatálhatja, hogy milyen ütött-kopott, horpadt autókkal száguldoznak dudálva az olaszok. No de vissza a műtárgyakhoz: az utazást halogatók most egy gyönyörű 3D-s filmen szakavatott vezetés mellett járhatják be a múzeum termeit, ismerhetik meg az emberiség kultúrtörténetének legnagyobb alkotásait.

vatikani_muzeum3D

Mindehhez az angol nyelvű, magyar feliratban is megjelenő narráció mellett megkapjuk a múzeum igazgatójának, Antonio Paolucci professzornak szakavatott ismertetőjét, melyben a közismert tények mellett több érdekességet is megtudhatunk a múzeumról. A dokumentumfilm és a három kilométeres séta első műtárgya a Laokoon-csoport, amellyel II. Gyula útjára indította az antik műtárgyak gyűjtését.  Az 1506-ban szőlőművelés közben előkerült, a Krisztus előtti 1. században készült alkotás láttán értette meg Michelangelo a küldetését: fel kell szabadítania a márványba zárt életet. Legalább ekkora megtermékenyítő erővel hatott a szobrászokra a Belvedere-torzó is, amit most már erőt gyűjtő Herkulesnek tartanak, de még Apollóként valaha róla írta híres versét az antikvitásért rajongó Rilke. Gyönyörű háromdimenziós képekben láthatjuk a katonái előtt beszélő, mellvértes Augustus Prima Portán talált szobrát, vagy A kétfogatú kocsi termének névadó alkotását is.

vatikani_muteum3D

A freskók közül természetesen a stanzákat, Raffaello gyönyörű munkáit, és Michelangelo Sixtus-kápolnáját nézhetjük végig 3D-ben. Ez így az első percekben furcsának tűnhet, hiszen a festészet igazában két dimenzióban próbálja bemutatni a harmadik illúzióját. A számítógéppel előállított térhatás épp olyan, mintha a furnérra kasírozott szereplőket elhelyeznénk a térben, aztán szemből filmeznénk a produktumot, elidőzve a részleteken. Ez a látványvilág élvezetes is tud lenni, különösen a sokalakos kompozíciókon, de egészen furcsán hat, amikor például a múzeum VI. Pál pápa által alapított modern szekciójában egy Van Gogh által már betegen festett Delacroix-Piétát akarnak feldobni vele. Ugyanígy furcsán hat 3D-ben Dalí kereszt nélkül lebegő megfeszített Krisztusa is.

De mindezt feledteti velünk az, hogy megtudhatjuk: Leonardo Szent Jeromosát sokáig széktámlának használta egy jámbor iparos, vagy azt, hogy a Pietáról olyan hírek terjedtek el, hogy az is egy antik szobor, ezért is véste rá Michelangelo a Mária testén végigfutó szalagra a nevét, és ezzel ez lett egyetlen szignált munkája. A film egyik erőssége az igazán hozzá illő zene, de az illusztrációként beillesztett műtermi képsorok is a helyükön vannak. Így karácsony táján ideális mozi ez a film, érdemes rá időt szakítani a vendégjárás közepette.

Pálffy Lajos

Vatikáni múzeum 3D
The Vatican Museums 3D
színes, feliratos, olasz dokumentumfilm, 70 perc, 2014, rendező: Marco Pianigiani, forgatókönyvíró: Donato Dallavalle, narrátor: Antonio Paolucci, vágó: Luciano Larotonda

Bemutató: 2014.12.18.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.

• Publikálva: 2014.12.25. 09:01 • Címke: művelődéstörténet, moziajánló

Magyar játékfilmek