a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Iráni ellenzéki művész filmje nyerte az Arany Medvét

berlinale

Az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 65. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

Dzsafar Panahi munkája „szerelmi vallomás a filmművészetnek”, és egész biztosan bevonul a klasszikusok közé – emelte ki a német főváros világhírű szemléjének díjkiosztó gáláján a nagyjátékfilmes zsűri elnöke, Darren Aronofsky amerikai filmrendező. Panahi  akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta minden évben - nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és feszítő gondját. A Taxi a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinalén.

jafar panahi
Dzsafar Panahi

Dzsafar Panahi 2010-ben a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és továbbra sem hagyhatja el hazáját. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és a Parde (Zárt függöny) című alkotása 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Berlinalén. Az idén a zsűri munkájában mások mellett az Amélie csodálatos életének francia sztárja, Audrey Tautou és a Mad Men – Reklámőrültek Emmy-díjas producere, Matthew Weiner vett részt. A testület annyira erősnek találta a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért versengő alkotások  19 film  mezőnyét, hogy két kategóriában rendhagyó módon duplán osztottak díjat.

Az egyik a legjobb rendezés kategóriája, amelyben mindkét Ezüst Medve a kelet-közép-európai térség filmművészetére irányítja a figyelmet. Az egyiket Mlgorzata Szumowska lengyel rendező kapta meg Body című alkotásáért, a másikat Radu Jude román rendező vehette át Aferim! című filmjéért. Az idén először a valamely alkotói területen  zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka  mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét is duplán osztották ki, az elismerést a Victoria című, 140 perces, egyetlen vágás nélküli német thriller operatőre, a norvég származású Sturla Brandth Grovlen kapta, illetve Jevgenyij Privin és Szergej Mihalcsuk, az Under Electric Clouds című orosz film operatőrei. Az év első jelentős nemzetközi filmszemléjén a zsűri nagydíjával  egy  Ezüst Medvével  Pablo Larraín chilei rendező El Club című alkotását tüntették ki.

under electric castle
Under Electric Castle (forrás: Berlinale)

A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjat egy Guatemalában játszódó, az őslakosok világát bemutató film, az Ixcanul című spanyol produkció kapta. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben. A legjobb férfi és a legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Andrew Haigh brit rendező 45 Years című munkájának két főszereplője, Tom Courtenay és Charlotte Rampling kapta meg. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét az El botón de nácár című spanyol filmnek ítélte oda a zsűri. A legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó díjával Gabriel Ripstein mexikói rendező 600 millas című alkotását tüntették ki. Az Egyesült Államokból Mexikóba irányuló fegyvercsempészetről szóló, Tim Roth főszereplésével készült road movie a szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket felvonultató Panorama szekcióban szerepelt.

45 years
45 Years (forrás: Berlinale)

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét a Hosanna című dél-koreai alkotás, Na Young-kil rendezése kapta. Az Ezüst Medvével Joanna Arnow brit rendező Bad at Dancing című rövidfilmjét tüntették ki. A 20 ezer euróval járó BMW rövidfilm díjat  amelyet az autógyár támogatásával az idén először osztottak ki  Momoko Seto francia rendező Planet E című alkotása kapta. A Berlinale Palastban tartott ünnepségen több mint 1600 vendég vett részt, köztük neves filmesek, mint például Wim Wenders német rendező, akit csütörtökön tiszteletbeli Arany Medve-díjjal tüntettek ki életművéért. A szombati gálán az Arany és a Ezüst Medvéket Dieter Kosslick fesztiváligazgató és a zsűri tagjai adták át. A ceremónia a győztes film, a Taxi vetítésével zárult. A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 72 országból 441 filmet mutattak be. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait. A fesztiválon várhatóan új történelmi csúcsra emelkedik a nézők száma, erre utal, hogy a legutóbbi részadat szerint csütörtök estig 310 ezer jegyet adtak el.

MTI

• Publikálva: 2015.02.15. 00:58 • Címke: berlinale, díj

Magyar játékfilmek