a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Fékezett habzás

A Dokumentumfilmklub műsorán

orok_lead_bA legendás Cinetrip vetítések hányatott története.

A Beszéljünk a filmekről sorozat következő vetítését 2012. április 26-án, 18.30-kor tartjuk:

Kié a művészet?
r, fk, rip: Kovács András, o: Neményi Ferenc
Mafilm NTOS, MTV, 1975, 35 mm, 700 m (kb. 28 perc)
A Zalaegerszegen, Salgótarjánban, Győrben és Budapesten, a Lampart Gyárban forgatott film alkotója nemcsak kérdez, válaszol is: a művészet az élet minden területén megtalálható, rajtunk múlik, hogy életünk részévé tesszük vagy végképp száműzzük belőle.

Fékezett habzás
r, fk, rip, p: Flór Péter, sz: L. Laki László, Bojár Iván András, Erdélyi Zsolt "Superman", Gáncs Andrea, Gerendai Károly,  Korompay Katalin, Palotai Zsolt, Para-Kovács Imre
Publikum Produkció, 2010, video, szí, 41 perc
A film L. Laki Lászlónak, a Cinetrip programok kitalálójának harcát követi, aki levédette a vízi vetítés fogalmát. Erdélyi Zsolt "Superman" szerint "a Cinetrip magyar találmány. Schwartz Dávid megcsinálta a léghajót, szívrohamot kapott, két hét múlva Graf Zeppelin megvette a terveket, a léghajó nem Schwartz néven futott be... Eötvös Loránd az ingáját közhasznúnak tartotta, s Nobel gyermekei ezzel tárták föl a bakonyi olajmezőket, és Shell néven ismertté vált olajtársaságot alapítottak... A dinamót Siemens védte le. Laki jól illeszkedik az 'álmok álmodója' sorba." A filmben megszólaló médiaszemélyiségek szerint a magyarok irigyek, gátlástalanul eltulajdonítják egymás szellemi tulajdonát. Laki a Sziget Fesztiválnak is dolgozott, majd a szervezők a következő évben ugyanazt Medúza néven is megcsinálták, immár Laki nélkül. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője szerint Laki túl igényes, a produkciója drága volt a fesztivál számára, azért nem tudtak megegyezni.

video

"Fékezett habzás címmel dokumentumfilm készült a budapesti gyógyfürdőkben szervezett Cinetrip partisorozat elmúlt 12 esztendejéről. A film a fürdőzést és a zenés, látványos partikat összekapcsoló új szórakozási forma születését és virágzását, a körülötte kialakult konfliktusokat mutatja be. A sikertörténet alapítója, L. Laki később nagyszabású szabadtéri rendezvény szervezésébe fogott, amiben szó szerint teljesen tönkrement. Ezt követően évekig elhúzódó perek sorozata kezdődött, miközben a Cinetrip megbukott, és akkor úgy tűnt, soha többet nem lesznek ilyen jellegű bulik. Az alaptörténet mellett a dokumentumfilm olyan általánosabb érvényű kérdéseket is feszeget, hogy milyen a kultúra, turizmus és gazdaság viszonya Magyarországon, mit okoz a Sziget Kft. erőfölénye a honi fesztiválok piacán, s hogy a bürokrácia milyen hatással van a sikeres ötletekre.

A rendező Flór Péter az operatőr Kabán Benedek segítségével ismert személyiségeket - például Bojár Iván András, Gerendai Károly, Erdélyi Zsolt vagy Korompay Katalin – is megszólaltat. A Fékezett habzás alkotói egyúttal egy vadonatúj, az eddigiektől merőben eltérő forgalmazási modellt próbálnak ki, amelyben üzletileg maguk is érdekeltté válnak. A film június közepétől egy hónapon át csak az interneten tekinthető meg, de a későbbiekben valamelyik televíziós csatorna is bemutathatja." (A film sajtóanyagából.)

A 41 perces alkotás nézettsége már 82.300 fölött van.

Vendégeink Kovács András és Flór Péter rendezők, valamint L. Laki László és Erdélyi Zsolt "Superman" lesznek.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2012.04.19. 16:04 • Címke: ajánló, program, dokumentumfilm, örökmozgó