Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Eredetileg nem filmrendezőnek készült, végül mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára iratkozott be. Nagyoktól tanulhatott: Keleti Márton, Szemes Mihály, Rényi Tamás mellett dolgozhatott rendezőasszisztensként, később forgatókönyvíróként. A Bors című, a maga korában igen népszerű tévésorozatnak is társrendezője volt.
Kísérletezett dokumentumfilmekkel: az Egy régi villamosban egy szürrealisztikusan megszemélyesített, forgalomból kiöregedett villamosból mozgókönyvtár lesz. Szatirikus szemlélete jól érvényesült Mindenki ártatlan című filmjében, amely megelőlegezte Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regénye alapján készült filmes átiratát, a nagy sikert aratott Meztelen diplomatát. Ironikus vígjátékai, társadalomrajzai, ifjúsági filmjei máig frissek és szórakoztatóak, élő lenyomatát adják a szocializmus letűnt világának. Kevésbé ismert fimje, a parádés szereposztású Az örökös ékes bizonyítéka annak, hogy akár a politikai gazdaságtan is lehet szórakoztató – amennyiben a kor legnagyobb színészeinek szájából hangzik el, remek dialógusok formájában.
Legtöbben valószínűleg gyermek- és ifjúsági filmjeit ismerik. Török Sándor regényéből készült A varázsló (megtekinthető a MaNDA TV-n), Hahó, Öcsi! vagy a Hahó, a tenger! trilógia, egy emlékezetes gyerekszereplővel, Kovács Krisztiánnal a főszerepben. Megfilmesítette Bálint Ágnes Szeleburdi családját is, egy többgyerekes értelmiségi család küzdelmes hétköznapjait bemutatva. Ennek folytatása a Szeleburdi vakáció, amelyben a bérházak homályában lakó gyermekek a körülvevő felnőtteket formálják kvázi saját képükre, így teremtve mesebeli világot. Az égigérő fű, Ullmann Mónikával az egyik főszerepben szintén a gyerek-szürreál egyik mesterműve (gondoljuk csak a 'HIVATAL' feliratú hivatalra).
Kálmán Imrének szentelt fanyar önéletrajzi filmje a szovjet–magyar koprodukcióban készült Az élet muzsikája, majd egy nagyon alacsony költségvetésű dokumentumfilmet készített Kálmán özvegyéről, illetve a zeneszerző koráról. Ezen alkotását Németországban adta el, az ebből származó bevételből pedig gyermekoperát akart forgatni, de sajnos csak a zenei felvételekig jutott el. Mándy Iván egyik novelláját is feldolgozta Ketten haltak meg címmel: ebben két fiatal öngyilkosságáról van szó; akár ma is aktuális lehetne, mivel tettüket faji előítéletek okozták. Már a rendszerváltás utáni világ visszásságáról szól a kényszerből, egyetlen időtöltésül vég nélkül ingyenvonatozó nyugdíjasok közt játszódó Retúr. Utolsó filmje a Páskándi Géza ifjúsági regényéből készült A szalmabábuk lázadása.
Rövid betegség után 81 éves korában érte a halál, 2012. április 16-án.
Munkásságát Balázs Béla-díjjal, Érdemes Művész-, valamint Életműdíjjal jutalmazták.
Bakk Ágnes