a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A felújított Szegénylegények Cannes-ban

cannesleadJancsó Miklós Szegénylegények című filmjét meghívták a cannes-i fesztivál klasszikusok felújított változatát bemutató programjába. A restaurált filmet digitális kópiáról (DCP) vetítik majd. A felújítás a Filmalap 18,6 millió forintos támogatásával a MaNDA közreműködésével a Magyar Filmlaborban készült az elmúlt hónapokban.

Az idén ötvenéves korszakalkotó mű felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére hívták meg a Cannes Classics nevű programba, amelynek idei díszvendége Costa-Gavras lesz.

A tavaly elhunyt Jancsó Miklós a Szegénylegények (1965) című alkotásával a film formanyelvének világhírű megújítója lett. A Görbe János, Latinovits Zoltán, Kozák András, Molnár Tibor főszereplésével készült fekete-fehér film a magyar filmkritikusok nagydíja mellett az operatőri díjat (Somló Tamás) és a legjobb színész díját (Görbe János) is elnyerte, majd a pécsi játékfilmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől a nagydíjat kapta meg; Locarnóban a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI díjával, a rangos londoni filmfesztiválon pedig a legjobb külföldi film díjával tüntették ki – emlékeztetett a Magyar Filmunió.

jancso_szegenylegenyek_mti
Jancsó Miklós Apajpusztán, a Kiskunsági Állami Gazdaság legelőjén a Szegénylegények forgatásán megbeszéli a jelenetet Görbe Jánossal és Szersén Gyula főiskolai hallgatóval. A díszleteket a Hunnia Filmgyár készítette, a lovas és betyár jelenetekhez az állami gazdaság csikósait szerződtették. (MTI Fotó: Bereth Ferenc)

A Mafilmben készült Szegénylegények forgatókönyvét Jancsó állandó alkotótársa, Hernádi Gyula és Karall Luca jegyzi, producere Nemeskürty István volt. Nemzetközi premierjét 1966-ban tartották a cannes-i filmfesztiválon. A teljes egészében restaurált filmet digitális kópiáról (DCP) vetítik Cannes-ban. A felújítás a Filmalap 18,6 millió forintos támogatásával a MaNDA közreműködésével a Magyar Filmlaborban készült az elmúlt hónapokban. Jancsó Miklós korszakalkotó filmjének felújított változatát a cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan műsorra tűzi az Uránia Nemzeti Filmszínház.

szegenylegenyek
Jelenet a filmből

A Rózsa Sándor betyárjainak kézre kerítését felelevenítő Szegénylegények című film a mindenkori elnyomó hatalom működésének technikáját modellezi. 1869-ben gróf Ráday Gedeont kormánybiztossá nevezik ki. Feladata, hogy megteremtse a vagyonbiztonságot, és befogja a negyvennyolcas betyárokat. Ráday nem válogat az eszközökben. Az alföldi „Sáncba”, a várbörtönbe gyűjtik be a szegénylegényeket, akiket kegyetlen lélektani módszerekkel igyekeznek társaik elárulására bírni. Büszkeségüknél fogva csalják csapdába közülük a volt Kossuth-katonákat.

Jancsó Miklós a Még kér a nép című filmjéért 1972-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb rendező díját, majd 1979-ben életműdíjjal jutalmazta munkásságát a filmfesztivál.

szegenylegenyek
Filmplakát

A filmklasszikusokat bemutató válogatás idén a száz éve született Ingrid Bergman svéd-amerikai színésznő és Orson Welles amerikai színész, rendező előtt több filmmel is tiszteleg, megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Manoel de Oliveira portugál filmrendezőről, valamint többek között Hitchcock, Truffaut filmjeit és Korda Sándor (Alexander Korda) egyik 1931-ben készült alkotását, a Mariust is bemutatják a Cannes Classics-ban.

A 68. cannes-i filmfesztivál május 13-án nyílik meg a francia Riviérán, és május 24-ig tart. A nemzetközi zsűrinek idén két elnöke lesz, Joel és Ethan Coen. A hivatalos versenyprogram 19 film versenyezhet az Arany Pálmáért, köztük Nemes Jeles László Saul fia című alkotása az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első filmként.

MTI/mandarchiv

• Publikálva: 2015.04.30. 11:42 • Címke: manda, filmfelújítás, cannes-i filmfesztivál

Magyar játékfilmek