a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

100 éve született Orson Welles

welleslead

1915. május 6-án született Orson Welles amerikai filmrendező, színész, producer, a múlt század egyik legnagyobb kísérletező művésze, a minden idők legjobb filmjei között számon tartott Aranypolgár rendezője.

A Wisconsin állambeli Kenoshában született, anyja koncertzongorista, apja sikeres feltaláló és jómódú üzletember volt. Négyéves volt, amikor szülei elváltak, anyja öt évvel később meghalt. Welles csodagyereknek számított: ügyesen zongorázott, hegedült, színészkedett, rajzolt, festett és verset írt, barátait bűvészmutatványokkal és Shakespeare írásaiból készített mini-drámákkal szórakoztatta. Egy hírneves magániskolába járt, ahol alig tizenegy évesen – tanárai és diáktársai legnagyobb meghökkenésére – kiválóan rendezett modern és klasszikus drámákat. Egyenes útja lett volna a Harvard Egyetemre, ő azonban 1931-ben inkább szamárháton járta be Írországot, s még ugyanebben az évben a dublini Gate Theatre tagja lett. Színpadi díszleteket is tervezett, újságcikkeket írt, Londonba és New Yorkba repült színházi meghallgatásokra.

welles fiatalon
(forrás: wellesnet.com)

A harmincas évek közepén hazatért, és egy vándortársulathoz szerződött, sajátos feldolgozásban mutatták be Shakespeare több színművét. 1937-ben megalapította a Mercury Színházat, amely Shakespeare Julius Caesarjával mutatkozott be. 1938-ban egyetlen este alatt a világ egyik legismertebb művésze lett: a CBS rádiótársaság ekkor adta le azt a hangjátékát, amelyet H. G. Wells Világok harca című regényéből készített. Welles a helyszínt és az időpontot a korabeli Amerikába helyezte, így hiába figyelmeztették a rádióhallgatókat, hogy hangjátékot hallanak, pillanatok alatt országos pánik tört ki, az utakat menekülő emberek özönlötték el.
   
Welles bizonyos volt abban, hogy karrierje véget ért, ám éppen ellenkezőleg történt: felfigyelt rá Hollywood. Az RKO Pictures exkluzív szerződése szinte teljesen szabad kezet adott neki. Huszonhat évesen forgatta első filmjét, az Aranypolgárt (Citizen Kane), s minden előgyakorlat nélkül remekművet alkotott. A filmnek írója, rendezője és főszereplője is volt, a forgatókönyvért 1941-ben Oscar-díjat kapott. Welles egy tehetséges újságíró útját beszéli el a nincstelenségtől a mérhetetlen gazdagságig és a teljes magányig, főhősét Randolph Hearst sajtócézárról mintázta. Az Aranypolgárt ma már remekműnek tekintik, de sorsa viszontagságos volt: a sértett Hearst a bemutatót ugyan nem tudta megakadályozni, de zsarolással, fenyegetéssel sikerült elérnie, hogy a filmet szinte alig vetítették, ezért nyereséget nem hozhatott.

orson welles a citizen kaneben
   
Sokan az 1942-ben készült, a régi világ eltűnését bemutató Az Ambersonok tündöklése és bukása (The Magnificent Ambersons) című filmjét tartják pályája csúcspontjának, mégpedig annak ellenére, hogy a rendezést végül kivették a kezéből, a film 44 percét kivágták, és új befejezést illesztettek a végére. Az Utazás a félelembe című (Journey Into Fear, 1943) második világháborús kémfilmjét nem kedvelte az RKO stúdió, útjaik elváltak egymástól.  1946-ban forgatta A sanghaji asszony (The Lady from Shanghai) című film noirt, melynek női főszereplője Rita Hayworth volt, akivel három évvel korábban házasodtak össze. 1948-ban megrendezte a Macbeth-et, majd önkéntes európai száműzetésbe vonult, és a következő negyedszázad legnagyobb részét Európában töltötte.

orson welles hayworth
Rita Hayworth-tal, kapcsolatuk elején (forrás: wellesnet.com)

Ugyancsak 1948-ban újabb Shakespeare-drámát vitt filmre, az Othello helyszínéül Velencét, Marokkót és Rómát választotta. A következő években különböző színvonalú angol, francia és olasz alkotásokban vállalt szerepeket, hogy finanszírozhassa filmjeit. 1966-ban öt olyan Shakespeare-dráma felhasználásával, amelyben a nagyszájú, pojáca lovag szerepel, leforgatta a Falstaffot – talán ez a legszemélyesebb filmje, benne mintha saját sorsát játszotta volna el. 1975-ben visszatért az Egyesült Államokba, legutolsó befejezett filmje az 1979-es Filming Othello volt, egy dokumentumfilm az 1952-es alkotás készültéről.

welles rebeccaval
Rebecca lányával Pisában (forrás: wellesnet.com)

Welles, aki színészként mindig is keresett és népszerű volt, 1970-ben életmű Oscar-díjat vehetett át, 1975-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját. Tehetsége azonban soha nem tudott kiteljesedni, amiben saját szertelensége is szerepet játszott. Egész életében a bűntudat és a megváltás témája, az abszolút és a helyzetfüggő erkölcsi döntések kapcsolata, valamint a gonoszság kérdése foglalkoztatta.
   
Magánélete nem volt zajos, három feleségtől három gyermeke született. Fiatal hősszerelmesként a nők ellenállhatatlannak tartották, az idők folyamán azonban mértéktelen étvágya miatt termete falstaffivá terebélyesedett, olyannyira, hogy élete végén már csak tunikaszerű lepleket hordott. Szívpanaszaihoz súlyos cukorbaj is társult. Szívroham következtében hunyt el 1985. október 10-én.

MTI-mandarchiv.hu

• Publikálva: 2015.05.06. 11:59 • Címke: filmtörténet, évforduló