a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

„Egy Fonda csak egy nagy bifsztektől tud meghatódni”

fonda_lead110 éve született az egyik utolsó amerikai színészlegenda, az Oscar-díjas Henry Fonda.

1905. május 16-án született Grand Islanden, majd Omahában járt középiskolába. Újságírónak készült, ám egy barátja rábeszélésének engedve a színészi pálya felé vette az irányt. 1925-től 1927-ig az omahai színház tagja volt, majd 1928-ban New Yorkba utazott, egyetemi és más társulatokban játszott. 1929-ben lépett fel a Broadway-n. Első filmszerepét A farmer feleséget keres című filmben játszotta. Karrierjében a fordulópontot az 1940-es Érik a gyümölcs (1940) című Steinbeck-adaptáció jelentette. Óriási kritikai- és közönségsikert aratott, Fonda Oscar jelölést kapott, John Ford viszont elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.

fonda_erik_a_gyumolcs

1944-45-ben a haditengerészetnél teljesített katonai szolgálatot, ahol hadnagyi fokozatot szerzett. Leszerelése után színészi karrierje elindult felfelé. Leggyakrabban kedvenc rendezője, John Ford filmjeiben szerepelt, akinek Fonda volt talán a legtöbbet foglalkoztatott színésze. A Clementina kedvesem volt leszerelése utáni első nagy sikere 1946-ban. 1956-ban Pierre Bezuhov szerepét alakította a Háború és béke amerikai változatában, partnere Audery Hepburn volt. Egy évvel később a filmtörténet egyik legjobb filmjében, a Tizenkét dühös ember című dráma főszereplője és producere is volt egyben. A tizenkét esküdtnek egy látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét minden bizonyíték alátámasztja, de az egyik esküdtben (Henry Fonda) felmerül a gyanú, hogy így túlságosan is egyszerű, kézenfekvő az eset megoldása, tehát nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd a beszélgetés folyamán.

fonda_12

A hatvanas évek elején sorra születtek a látványosabbnál látványosabb amerikai háborús szuperprodukciók. Közülük a két legkiemelkedőbb A leghosszabb nap (1962) és A halál ötven órája (1965) volt. Mindkettőben szerepelt Fonda. A leghosszabb napban, amely megrázóan, drámai erővel mutatta be a normandiai partraszállást, sokezres statisztasereg és óriási sztárparádé mellett csak egy epizódszerepet kapott. A halál ötven órája a németek utolsó nagy áttörési kísérletét, az ardenneki csatát elevenítette fel hihetetlenül látványosan, történelmi hűséggel, a német katonák, tehát az „ellenség” emberi mivoltát is bemutatva, amit addig egyetlen filmben sem láthattunk kiemelve.

fonda1
 
Charles Bronsonnal már A halál ötven órájában is együtt játszott, újabb közös szereplésükre a Volt egyszer egy Vadnyugat című olasz-amerikai westernjében került sor, 1968-ban Sergio Leone rendezésében. Fonda életében először és egyben utoljára játszott negatív főszerepet. A gyilkos Frank szerepében élete egyik legkiemelkedőbb játékát alakította, mind kritikusok, mind a mozirajongók szerint.

fonda2

A hetvenes években is fáradhatatlanul játszott tovább: sokszor átlagos bűnügyi történeteket vitt sikerre nagyszerű alakításaival. Meglepő, de élete végén, az utolsó filmjéért, Az aranytóban (1981) nyújtott alakításáért nyert Oscar-díjat, melyet lánya, Jane Fonda vett át helyette.

„Amikor a jelenet elkészült – mondja Henry Fonda –, körülöttünk senki sem állta meg könnyek nélkül. Bemutatták vagy harminc embernek, technikusoknak, gépészeknek, díszletezőknek és senkinek sem sikerült úrrá lennie az érzésein. Kivétel egyedül én voltam” – fejezi be ironikus csattanóval a művész. „Mialatt viszontláttam önmagam, az tartott vissza, hogy egy Fonda csak egy nagy bifsztektől tud meghatódni” – emlékezett Az aranytó forgatására. (Egy filmcsillag arcképe, Henry Fonda önéletrajzateljes cikk a MaNDA adatbázisban, a Filmkultúrában olvasható)
 
Ötször nősült, két gyermeke, Jane Fonda és Peter Fonda ugyancsak híres színésszé vált.

Néhány hónappal az Oscar-díj átvétele után, 1982. augusztus 12-én hunyt el.

Nagy László

• Publikálva: 2015.05.15. 15:39 • Címke: évforduló