Szól a tévé, szól a tévé...

1957. május 1. hagyományosan a Magyar Televízó születésnapja. 

"Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: – A próba sikerült!

S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió."

...hangzik az LGT híres dala a rádió születéséről, azonban a most 55 éves televízióról is szólhatna, ha az évszámot és a broadcasting szót kicseréljük 1953-ra és television-ra. Még a Gyáli út is stimmel, mert a Magyar Posta Gyáli úti állomásáról adták az első sikeres kísérleti tévéadást Magyarországon 1953. december 17-én. Hogy akkor miért tekinti mindenki 1957. május elsejét az MTV születésnapjának? Mint annyi mindennek a tévé történetében, ennek is politikai okai vannak, mivel ez egy tetszőleges dátum a televízió fejlődésének hosszú folyamatában.

A kísérleti adás monoszkópja

Mihály Dénes magyar feltaláló már 1919-ben sikeres kísérleteket folytatott a képátvitel terén, de mivel itthon a húszas években nem volt pénz kutatásai folytatására, Berlinben folytatta azokat, s eredményeit felhasználták az 1936-os berlini olimpia közvetítése során. A háború azonban törést okozott a televíziós technika fejlődésében; jól mutatja ezt, hogy a mai értelemben vett élő közvetítés először csak az 1960-as római olimpiáról jelentkezett. A vesztes országokból a kutatómunka áttevődött az Egyesült Államokba és Angliába, s a vasfüggöny a műszaki cikkek beáramlását is sikeresen akadályozta. A kommunista vezetők persze tisztában voltak a tévében rejlő propagandalehetőséggel, ezért már az ötvenes évek elején szokásuk szerint bizottságokat állítottak fel, párthatározatokat hoztak, de a realitásokat – megint csak szokás szerint – nem mindig vették figyelembe, ezért igencsak elhúzódott a tévézés hazai beindulása. A már említett ’53-as siker után 1954. január 20-án indult a rendszeres kísérleti adás a Széchenyi-hegyről. Az Agancs utca 3. alatt lévő társasházra szereltek egy 100W-os adót, innen sugározták a műsort, ami jórészt mozifilmekből állt. Mivel az országban ekkor összesen száz tévékészülék volt, az adást csak az ezekből részesülő pártfunkcionáriusok élvezhették. A kis teljesítményű adó nem tette lehetővé, hogy az egész városban egyformán jó legyen a vétel, így többször megesett, hogy feltelefonáltak az Agancs utcába a pártközpontból, hogy igazítsanak az adón, mert X elvtársnál rossz a kép. Állítólag a sztenderd válasz az volt, hogy nem lehet, mert Rákosinál csak így jó a vétel.

A videorészleten látható lelkes beszámoló is ebből a korból, 1956-ból való: a képeken pont a fent említett Hargita névre hallgató társasház látszik az adótoronnyal. Az Orion gyárban készülő tévék viszont még nem kerültek akkor forgalomba, pontosabban épp akkor, a forradalom évében kezdték árulni őket hét havi átlagfizetésért. Ezért kezdetben nem magánszemélyek, hanem klubok, egyesületek vásárolták; komoly programnak számított elballagni egy-egy áruház kirakatához, ahol be volt kapcsolva a televízió készülék. Mindig nagy tömeg állt ilyenkor a vitrinek előtt – ezt jelentette a híradóban hallható "széles körben fogható" tévéadás. A rádió fennhatósága alá tartozó tévés stáb mindössze öt főből állt, a bemondó szerepe pedig annyi volt, hogy a vetítésre kerülő filmek címét felkonferálta. Sok volt az üresjárat is, a szünetekben állóképet adtak, amelyen fecskék ültek egy villanydróton, s az jelezte, hogy hány perc van hátra az adásidőig, hogy hány fecske trónolt a huzalon. Egy fecske nem csinált nyarat, de jelezte, hogy egy percen belül vetíteni fognak valamit.

Kádár János az '56-os forradalom után még korántsem szilárd hazai hatalmi bázissal a háta mögött merész húzásra szánta el magát. Az 1957-es május elsejei felvonulást győzelmi demonstrációnak szánta, s megkockáztatta azt, hogy a tévé egyenes adásban számoljon be a gyűlésről, beleértve a pártvezér beszédét is. Egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy rendben lezajlik majd minden – na nem a technikai problémákra gondolok (akár azok is előadódhattak volna), hanem esetleges zavargásokra, tüntetőkre. Akkoriban még nem tudták felvételről közvetíteni az eseményeket, mivel a képrögzítést még nem találták fel. A biztonság kedvéért a felvonulási téren és a város stratégiai pontjain fegyvereseket helyeztek el, ha esetleg szükség lenne rájuk rendet teremteni, de ez a rendteremtés nagyon csúnyán nézett volna ki egyenes adásban fél évvel a forradalom képei után. Később már megoldotta a tévé, hogy ne kelljen félnie rendbontástól, az egyenes adásokat is pár másodperces késleltetéssel sugározták, így egyből le lehetett állítani a közvetítést, ha bármi probléma adódott. Talán az 1978-as argentínai focivébén lehetett, hogy lankadt az elvtársak figyelme, és benne maradt a nézőtéri vágóképekben egy "Erdély = magyar" transzparens.

Visszatérve 1957-re, Kádár sakkhúzása bevált, a tévé képernyőin keresztül azt láthatta a világ, hogy a magyar társadalom egy emberként a párt vezetősége mellett áll, lelkesen vonul fel a munka ünnepén. Rendbontás nem történt, megindulhatott a kádári konszolidáció, és jól vizsgázott a televízió is. Ettől függetlenül kísérleti adásként üzemeltek egészen a Széchenyi-hegyi nagy tévéadó 1958-as felavatásáig, tehát születésnapként akár azt a dátumot is ünnepelhetnénk. Az első előfizető is csak ’58-ban jelentkezett, majd abban az évben 16 ezren követték a példáját. 1959-re ez a szám 59.600-ra emelkedett, egy évre rá 104 ezerre, míg 1962-ben már 325 ezer tévé előfizető volt hazánkban. Érdemes belepillantani az első ismert heti tévéműsorba (1957. május 6-12.), amely így nézett ki:

kedd, 19.00: Tavasz a kisvárosban – szovjet film
csütörtök, 19.00: Párizsi jégrevü (helyszíni közvetítés a Fővárosi Nagycirkuszból)
péntek, 19.00: Magyar Híradó, magyar kisfilmsorozat

Egészen a kilencvenes évek közepéig, a kereskedelmi csatornák megjelenéséig meghatározó szerepe volt az állami televíziónak az emberek életében. Iskolás koromban, ha megkérdeztük egymástól a suliban, hogy láttad-e az esti filmet, mindenki ugyanarra gondolt, mert sokáig csak egy csatorna üzemelt. Mindenki azt nézte, mindenki beszélt róla. Ott volt később már minden lakásban, családtaggá vált. Ha van valami a focin kívül, amihez hazánkban mindenki ért és mindenkinek véleménye van róla, akkor az a tévé. Ez is csak egy tömegkommunikációs eszköz, mint az újság vagy a rádió, de hatása jóval nagyobb, sokkal több emberhez eljut. Nem véletlen, hogy a különböző forradalmak is az éppen aktuális leghatékonyabb médiumot igyekeznek először megszállni, 1848-ban a nyomdát, 1956-ban a rádiót, 1989-ben Romániában a tévét.

Az internet elterjedésével a tévé szerepe visszaszorulóban van, de máig lehet hallani pletykákat arról, melyik párt melyik nagyobb csatornát szeretné megszerezni, úgyhogy valószínűleg még mindig látnak fantáziát a tömegtájékoztatás eme formájában.

Ötvenöt éves a magyar televízió, lassan nyugdíjas korúvá válik. Arra azonban nem kell számítanunk, hogy nyugdíjba is fog vonulni. Sok ember szórakozása, információforrása továbbra is kizárólagosan a tévé marad majd, amin lehet bánkódni vagy örülni neki, de attól még tény marad.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.04.30. 07:00 • Címke: videó, kultúrtörténet