a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Audiard nem politikai filmet akart forgatni

canneslead

A párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Sri Lanka-i tamil menekültekről szól a francia Jacques Audiard Dheepan című filmje, amelyet csütörtökön mutattak be a 68. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.

Audiard a versenybe meghívást kapott öt francia alkotó közül az egyetlen nemzetközileg is elismert rendező, 2009-ben a börtönök világáról szóló A profétával a fesztiválon elnyerte a zsűri Nagydíját. Hetedik filmjéhez is nyomasztó témát választott: három Franciaországba menekült Sri Lanka-i  egy volt tamil lázadó, Dheepan, egy fiatal nő és egy 9 éves kislány – életét, akik a franciák előtt egy családnak adják ki magukat. Egyikőjük sem beszél franciául, de Dheepannak egy drogbandák által uralt veszélyes párizsi külvárosban sikerül házmesteri állást kapnia. A „család” mindent megtesz a beilleszkedésért és azért, hogy megértse az idegen kultúrát, de nem tudják magukat kivonni a bandaháborúból, s végül Londonban találnak rá a boldog életre. A rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón elmondta: elsősorban arra a kérdésre kereste a választ, hogyan válik igazi családdá a három menekült a megpróbáltatások által. A tamil lázadó a hazájában politikai okokból ragadott fegyvert, Európában a szerettei megvédéséért kénytelen harcolni, ezért a film elsősorban a Sri Lanka-i pár történetére, szerelmük kialakulására koncentrál.

deephan
A Deephan főszereplője, Anthonythasan Jesuthasan

A főszerepeket amatőr színészek alakítják, Dheepan szerepében Anthonythasan Jesuthasan író látható, aki 16 éves korában maga is a tamil lázadók oldalán harcolt Sri Lankában, s 1993-ban menekült Franciaországba. A rendező ugyanakkor nem foglal állást a Sri Lankában 37 éve tartó konfliktusban, szándékosan nem politikai filmet akart forgatni. „Elég hamar egyértelművé vált számomra, hogy ez nem egy dokumentarista film lesz a Sri Lankai- polgárháborúról vagy a francia külvárosokról, hanem mindkét dolgot díszletként használom”  hangsúlyozta Audiard, aki szokásához híven nagyon megosztotta filmjével a fesztiválközönséget.

assassin
Su Csi A gyilkos című néma harcművészeti filmben

A csütörtöki másik versenyfilm a tajvani újhullám alapítója és vezéregyénisége, Hu Hsziao-hszien The Assassin (A gyilkos) című filmje, amely a vu-hszia, egy eredetileg kínai irodalmi műfaj, a hősi harcművészek kalandjait bemutató műfajba tartozik. A 7-8. században játszódó kosztümös történet főhőse egy női lovag Su Csi tajvani sztárszínésznő alakításában, akit gyerekként elvesznek a szüleitől és igazságszolgáltató harcosnak nevelnek. Felnőttként a fellázadt tartományok elleni harcot kapja feladatul. A majdnem végig néma harcművészeti film sajtóvetítéséről az újságírók tömegesen távoztak, de a filmes szaklapok elismerően írtak a tajvani rendező „talán legszebb és legkülönösebb filmjéről”.

MTI

• Publikálva: 2015.05.22. 09:20 • Címke: cannes-i filmfesztivál