a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Napló gyermekeimnek – DVD-bemutató

naplo_gyermekeimnek_leadMár kapható a boltokban a Napló gyermekeimnek, Mészáros Márta Napló-tetralógiájának első darabja, a MaNDA 74. DVD kiadványa. Bemutatója június 3-án, szerdán 16 órakor az Írók Boltjában lesz, az alkotók részvételével.

A digitális felújítást követően már kapható a boltokban a Napló gyermekeimnek, Mészáros Márta Napló-tetralógiájának első darabja, a MaNDA 74. DVD kiadványa. Az 1982-ben készült önéletrajzi vonatkozású filmmel a rendezőnő saját árvaságának, szülei elvesztésének okait kutatja. A háború után, a szovjet emigrációból hazatér az ott elárvult kamaszlány (Czinkóczi Zsuzsa) és az őt örökbefogadó, nem vér szerinti nagyszülők. Nagynénje, a baloldal igézetében élő, dogmatikus Magda (Anna Polony) hiába igyekszik vakhitű kommunistát nevelni a lenyűgözően makacs Juliból, aki minduntalan ellenáll az érzelmeit kimutatni képtelen börtönigazgatónak. Juli még a Szovjetunióba elhurcolt és legyilkolt apjának, és később meghalt anyjának emlékét, nyomait kutatva érik szuverén felnőtté. Ebben segítségére van tisztán látó, meg nem alkuvó nagybátyja, aki apjára emlékezteti (Jan Nowicki).

naplo gyermekeimnek
Megjelent!

A rendezőnő e lélektani, érzelmi háromszög fénytörésében ábrázolja a korszakot, ahogy a politika a legkisebb magánéleti motívumot is átszövi. Nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy azt jelenítse meg, milyen lélektani, politikai manőverekkel tudta „exportálni” 1947 után a Szovjetunió a sztálinizmus hatalmi modelljét a kelet-európai országokba. Andrzej Wajda Márványembere vagy Gábor Pál Angi Vera című filmje választott hasonló, kettős nézőpontot, s ezzel emelkedtek ki az évtizedfordulón sorjázó „ötvenes évek-filmek” vonulatából.

naplo_gyermekeimnek

„Egész életemen végigkísért az a tudat, hogy apámat koholt vádak alapján kivégezték a Szovjetunióban. Ezt a tényt sosem tudtam elfelejteni. Hazugságban, kettős tudattal kellett élnem, és ez ösztönösen kritikussá tett.” (Mészáros Márta)

A film első forgatókönyvét Mészáros Márta még a hatvanas évek közepén írta, amikor először indult apja nyomába. A kiadvány extrájaként megjelenő Mészáros László emlékére című film 1965-ben készült. Akkoriban a Budapest Stúdió vezetője, Nemeskürty István még reménytelennek látta a megvalósítást, de kis változtatásokkal a hetvenes évek fordulóján beindította a filmet. Ekkoriban Mészáros Mártát itthon a szakma legellentmondásosabb, „feminista” rendezőjeként tartották számon, túl nyolc magyar, jellegzetes női sorsot, nézőpontot ábrázoló, dokumentarista stílusú, nemzetközi sikerű filmen és három koprodukción. Amint a Napló leforgott, Aczél György és az akkori művelődési miniszter, Tóth Dezső dobozba záratta. Két év után, elsősorban külföldi nyomásra, a szovjet filmbetétek magyarra cserélése és más kisebb változtatások után megkezdhette sikerkörútját.

naplo_gyermekeimnek

A filmet 1984-ben meghívták Cannes-ba, ahol óriási sikert aratott, megnyerte a zsűri külön nagydíját, ötven ország vette meg, de egy kelet-európai sem. Számos nemzetközi díja mellett itthon a filmszemle fődíját, rendezői díjat, Czinkóczi Zsuzsa és Zolnay Pál színészi díjakat nyert. A Napló világhírének köszönhetően Mészáros Márta folytathatta nevelődési- és életregényének történeteit. 1987-ben elkészült az ötvenes éveket megörökítő Napló szerelmeimnek, 1990-ben az 1956-ot, és annak leverését felidéző Napló apámnak, anyámnak, és a 2000-ben forgott a szovjetunióbeli gyerekkort vallató Kisvilma – az utolsó napló. Mészáros Márta a hatvanas évek óta folyamatosan kutatott szülei után a szovjet levéltárakban, s ennek az anyagát is beledolgozta Naplóiba, s e kutatás legfrissebb, a televízióban most bemutatott darabja az Anyám levelei Sztálin elvtárshoz (2005) című dokumentumfilm.

naplo_gyermekeimnek

DVD-bemutató: 2015. június 3. szerda, 16 óra
A beszélgetés résztvevői: Mészáros Márta rendező, forgatókönyvíró, Pataki Éva forgatókönyvíró, Czinkóczi Zsuzsa színművésznő, Jancsó Nyika operatőr és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő, filmtörténész.

A rendezvény facebook-eseménye

naplo_gyermekeimnek_meghivo

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2015.05.28. 11:41 • Címke: mészáros márta, manda, dvd