a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Ki bír a filmiparban ilyen teljesítménnyel?

eastwood leadTalán csak Bollywood stúdióiban, vagy Hongkong filmes bugyraiban van olyan ember, aki annyi játékfilmben játszott, annyi filmet rendezett, vagy éppen pénzelt, illetőleg zenét írt alá, mint Clint Eastwood. A 85 éves művész megdöntött, vagy éppen felállított minden rekordot, ami a nagyfilmes műfajban létezik.

Ha valakinek kedve van hozzá, hát számolja meg a különféle ilyen dolgokkal foglalkozó oldalakon filmjeit. Mondjuk először azokat, amikben főszerepet játszott. Aztán azokat, amiket rendezett. Ezután azokat – ebből van a legkevesebb – ahol csak mellékszereplő volt. Aztán jöhetnek azok, ahol a produceri feladatokat is ellátott, és végül azok, amiknek zenéjét ő szerezte, vagy éppen összeállította. De akkor már ne felejtsük ki azokat sem, amikben felcsendültek betétdalai. Szóval ez egy szép nagy excell-tábla lenne, mondanom sem kell. Ezután pedig eme filmes táblázatot ki lehetne egészíteni egy „bukás” – „jövedelmező” oszloppal, és bizony az is kiderülne, hogy a bukás részbe nem nagyon kerülnének számok. És végül, de nem utolsó sorban a nőket is meg lehetne kérdezni egy „bejön” – „nem jön be” felméréssel. Itt is egészen biztos az eredmény. Hogy aztán miért alakulhatott ez így, arra sokan keresték már, és keresik is a választ. Pedig – mint ahogyan ez lenni szokott – az indulásnál még nem volt semmi különös.

eastwood
Eastwood 2006-ban (forrás: Wikimedia)
 
San Francisco születési helyként nem mond sokat, no és az sem, hogy a papa munkája miatt sokat költözött az államban a család. A műszaki főiskola sem ad sok támpontot, talán még az utána következő katonaságnak volt némi köze ahhoz, hogy Eastwoodot a hat évtized alatt nem igazán láthattuk férfiatlan szerepekben. A leszerelés után mindenesetre azonnal jött a filmszínészi pálya, mégpedig ahogyan az szokott lenni, B-kategóriás filmekkel és tévésorozatokkal. Hogy ma inkább ezeket „Zs” kategóriának neveznénk, az egy dolog, az biztos, hogy 1963-ban, 28 évesen az ügynöke nem javasolta neki, hogy elvállalja a Sergio Leone által Spanyolországban forgatott Egy maréknyi dollárért című spagetti-western főszerepét. Még szerencse, hogy nem hallgatott erre a jóemberre, és így naggyá tett egy rendezőt, aki pedig cserében ugyanezt tette vele. A Leone által kialakított új hős-karakterhez éppen illett a szikár alak, a viharvert arc és a résnyire húzott szem. És a 64-es kirobbanó siker után egy évvel már ott is a folytatás (Pár dollárral többért), majd pedig a dollár-trilógia utolsó, legjobb darabja, az 1966-os A Jó, a Rossz, és a Csúf.

eastwood_jo
A Jó (1964)

Hogy aztán Leone 1968-ban forgatott halhatatlanjába, a Volt egyszer egy Vadnyugatba, miért nem került be, biztos arra is van valami magyarázat, de az biztos, hogy a hetvenes évektől a legnagyobb sebességre kapcsolva dübörög a karrier. Csak néhány számomra kedves darabot említenék: az 1970-es Kelly hősei, vagy a manapság már lassúnak tűnő Piszkos Harry sorozat (1971-től 88-ig öt egész estés film) a 44-es Magnummal. Vagy 1992-ben a Nincs bocsánat, ami, ha színészként nem is, rendezőkét meghozza az első Oscarokat. Mert 1971 óta rendez is, 1995-ben a Szív hídjaiban, Meryl Streeppel rendezőként és főszereplőként is megmutatja, hogy a fegyvereken túl ért máshoz is. (Kiváló hegymászó például, lásd a Bosszú az Eigner csúcsán kaszkadőr/dublőr nélküli főszerepét.)

eastwood_gran
Gran Torino (2008)

2004-ben jönnek az újabb rendezői Oscarok a Millió dolláros bébiért, aminek a már megszokott rendező/főszereplő munka mellett ő a producere és a zeneszerzője is. 2006-ban pedig megszületik a Levelek Ivo Dzsimáról és a Dicsőség zászlaja, két szenzációs háborús film, ugyanaz a történet japán és amerikai szemszögből. És végül, de nem utolsó sorban a Gran Torino 2008-ban, ami után kijelenti, hogy színészként befejezte. Pedig dehogy, négy év múlva egy mogorva baseball-edzőt játszik Az utolsó csavarban. És 84 évesen újabb két film rendezése, amelyek közül az Amerikai mesterlövészt producerként is jegyzi. Mert a hazáját, no és a fegyvereket elkötelezett republikánusként mindig is szerette. Aztán öt asszonytól hét gyermeke született, ami nem éppen szemellenzős konzervativizmusát mutatja. És még csak 85 éves, láthatóan tele életkedvvel és energiával. Még egy főszerep? Egy rendezés, vagy filmzene? Vagy urambocsá, házasság? Nála minden lehet...

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.05.30. 09:12 • Címke: film, évforduló