a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

70 éves lenne Bujtor István

bujtor_leadA nézők emlékezetében elsősorban Ötvös Csöpi rendőrnyomozóként él, de drámai filmekben is gyakran feltűnt senki máséval össze nem téveszthető, robusztos alakja, karakteres arca.

Még a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, amikor első filmszerepeit kapta. Máriássy Félix Karambol című filmjében tűnt fel 1964-ben, nem csupán epizódszerepben, és még abban az évben három másik filmben is. 58 mozi-  és közel 30 tévéfilmben szerepelt, forgatókönyvíróként öt filmet jegyez, valamennyi az ő főszereplésével készült vígjáték. Hármat ő is rendezett, kettőnek producere is volt (Hamis a baba, Három testőr Afrikában). Már 1985-ben saját céget alapított, és Az elvarázsolt dollárt (1985) mint produkciót is ő hozta tető alá.

A nézők emlékezetében elsősorban mint a Pogány madonna (r: Mészáros Gyula, 1980) és folytatásaiból ismert Ötvös Csöpi rendőrnyomozóként él, de drámai filmekben is gyakran feltűnt senki máséval össze nem téveszthető robusztos alakja, fiatalon is nagyon határozott, karakteres arca. Címszerepet játszott a Sándor Mátyás című tévéfilmben, Bors őrmester a Bors című tévéfilmsorozatban, de emlékezhetnek rá BÚÉK!-ból (1978, r: Szörény Rezső), a Szemüvegesek-ből (r: Simó Sándor, 1969), vagy akár a Kőszívű ember fiaiból (Várkonyi Zoltán, 1965).

Ő volt a magyar Piedone, aki nem csak szinkronizálta Bud Spencert, de érzékeny, igazságot kíméletes pofozkodással osztogató figuráját is importálta. Kevés olyan szerep van, amelyet anélkül sikerült magyarítani, hogy gyenge utánérzés lett volna. A nagydarab olasz nyomozó Bujtor István átköltésében az volt. A Pogány madonna (1980, Mészáros Gyula) és folytatásai egyenként is több, mint egymillió nézőt vonzottak a mozikba. Igaz, ez még a magyar film fénykorában volt.

A rendőr és a csirkefogó figurája nem is áll olyan távol egymástól. Bujtor István, mielőtt Piedone magyar hangja lett volna, már szerepelt bűnügyi vígjátékokban. Az oroszlán ugrani készül (1969, Révész György) című filmet a következőképp harangozzák be: "Színrelép a híres Menő Fej".

video

Az oroszlán ugrani készül (1969, r: Révész György)

Bujtor István színházi szerepei is jelentősek. Több darabot, amelyben szerepelt, később meg is rendezett. Győrben, Pécsett, Budapesten, Székesfehérváron és Veszprémben dolgozott különböző színházaknál. Díjai nem csak filmszínészi és vígjátéki alakításainak szólnak: Balázs Béla-díj (1979); Legjobb férfi alakítás díja – Filmszemle (1979); Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002).

"Komoly" szerepei közül korai rövidfilmje a Kézdi-Kovács Zsolt rendezésében 1966-ban készült Egy gyávaság története.

video

Egy gyávaság története (1966, r: Kézdi-Kovács Zsolt)

A mozinézők közül talán kevesen tudják, hogy Bujtor István Latinovits Zoltán féltestvére volt. Édesanyjuk, Gundel Katalin, a híres vendéglátós család sarja, száz évet élt. Felesége és fia híres hegedűművészek: Perényi Eszter és Bujtor Balázs. Bujtor István testvére a nála négy évvel fiatalabb Frenreisz Károly, a Metró basszusgitárosa, az LGT egyik alapítója, a Skorpió együttes frontembere. Bujtor István maga is Frenreisz volt édesapja után, de első filmszerepe idején Keleti Márton tanácsára felvette apai dédanyja családnevét.

Ezek a családi kapcsolatok nem csupán egy tehetséges művészdinasztia inspiráló együtthatásairól mesélhetnek, hanem például egy iskola iránti ragaszkodásról is. Latinovits Zoltán a budai Szent Imre Gimnáziumban érettségizett 1949-ben. Ugyancsak ott végzett Bujtor István is, ekkor már József Attila nevét viselte a gimnázium. A rendszerváltás után a ciszterciek visszakapták az épületet és az intézmény fenntartási jogát. Így ma már ismét a Szent Imre Gimnáziumban működik a Latinovits Zoltán Diákszínpad, ahol az örökös tagok közt szerepel Frenreisz Zsófia neve - ő a család híres rockzenészének lánya.

Az alábbi, 1960 májusi Filmhíradó a ballagásról tudósít a József Attila Gimnáziumban. A padsorokban feltűnik egy kitűnő tanuló: a végzős Frenreisz (Bujtor) István.

video

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2012.05.07. 13:00 • Címke: videó, játékfilm, évforduló