Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A verseny történetében először nevezhettek külföldön élő magyar animációs rendezők munkáikkal a fesztiválra, amelyen a 30. évforduló mellett a 100 éves magyar animációról is megemlékeznek – mondta el Mikulás Ferenc, a fesztivál igazgatója a program szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A latin-amerikai szekcióban olyan kolumbiai alkotásokat vetítenek például, mint a Cannes-ban debütált A csodálatos oroszlánfiú (The Magnificent Lion Boy) és a Behálózva (Enhebrado) című munkák, valamint az Oscar-döntőig jutott Jelzőlámpa (Semáforo) című rövidfilm, de úttörő kísérleti animációt és számos egészen friss művet is bemutatnak Argentína és Brazília legkiválóbb rendezőinek munkái közül.
Orosz Anna Ida program-koordinátor elmondta, hogy a fesztivál magyar szekciójában idén 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat-epizód, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm versenyez, a zsűriben Paul Bush, Jamamura Kodzsi és Szoboszlay Péter animációsfilm-rendezők, valamint Kriskó János és Süveges Gergő televíziós szerkesztők foglalnak helyet.
Az Európai Animációs Játékfilmek és TV-Speciálok versenyében idén hét egészestés és kilenc televíziós egyedi film mutatkozik be, az elmúlt két év európai filmjeit bemutató programba pedig összesen 20 TV-speciált és ugyanennyi egészestés filmet neveztek. A szekcióba a legtöbb munka Franciaországból érkezett, de lesz cseh, litván, holland, dán, román, ír, magyar és olasz alkotás is. A magyar munkák között versenyez Miklós Zoltán önfinaszírozásból született Manieggs című 3D-s akciófilm-paródiája, Szilágyi Varga Zoltán A jókedvű örmény temetése című novella-adaptációja, valamint M. Tóth Géza és Gerdelics Miklós a Magyar Operaház számára készített zenés információs filmje. A munkákról Olivier Cotte animációsfilm-rendező és történész, Alejandro R. González a cordobai Anima Nemzetközi Animációs Filmfesztivál művészeti vezetője, Hirsch Tibor filmkritikus, Muhi Klára és Zalán Vince filmesztéták alkotta zsűri dönt.
Negyedik alkalommal ad helyet a KAFF a Szabad Animációs Filmkészítők találkozójának (SZAFT), amelynek keretében a független, professzionális háttér nélkül dolgozó filmkészítők munkáit várják. A Tudomány és Technika Házába szervezett versenyen szereplő filmeket nevezni, majd később rájuk szavazni a Daazo.com rövidfilmes portálon lehet. A SZAFT zsűrijében Deák Dániel, az oldal alapítója, Traub Viktória animációsfilm-rendező és Fritz Zoltán illusztrátor foglal helyet.
Kecskeméten a magyar animáció száz évét feldolgozó, korábban a Pesti Vigadóban bemutatott tárlatot is meg lehet tekinteni. A Magyar animáció 100 az első amatőr trükkfilmkísérletektől a mai videomegosztó portálokon látható animációs kisfilmekig mutatja be a százéves történet legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, technikai fejlődésüket és a munkák mögött álló egykori és kortárs alkotókat. A látogatók betekinthetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba is, de eredetiben lehet találkozni a Tévé Macival, Mirr-Murral és Misi mókussal, Frakk-kal is, és a Magyar népmesék sorozat festett cellrajzaiból is gazdag válogatást lehet látni.
Figuraterv az Elátkozott kastély című magyar népmeséhez
Ezen felül a bemutató feleleveníti a 30 éves KAFF történetét is archív híradórészletek és fotók, a fesztivál plakátjai és a kezdetek óta egyedi tervezésű díjai segítségével. A Kecskeméti Kulturális Központban az Életre kelt (film)kísérletek – Az avantgárd első mozija című tárlat is helyet kap. A Művelődési Központban Haris László fotóművész panorámafotóival és Bartal Kiss Rita bábművész munkásságával is megismerkedhetnek a látogatók, a Kecskeméti Kortárs Galériában pedig Szűcs Édua karikaturista képeit állítják ki.
Szakmai konferenciák is lesznek: június 25-én a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével lesz tanácskozás a kistelepülések és a mozgóképkultúra helyzetéről, másnap pedig a 100 éves magyar animáció történetéről, magyar és külföldi mestereiről nemzetközi szakértők részvételével tartanak konferenciát a Katona József Megyei Könyvtárban.
Egy Macskássy Gyula-reklámfilm részlete
A KAFF-on mutatják be a Macskássy Gyula életművét feldolgozó képes albumot is, amelynek mellékleteként válogatás jelenik meg a művész rövidfilmjeiből, köztük az 1930-1940-es években készült korai magyar animációs reklámfilmekkel, amelyeket a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) gondozásában újítottak fel.
Retrospektív vetítéseken a magyar animáció meghatározó alakjainak, Kovásznai Györgynek, Reisenbüchler Sándornak és Vajda Bélának az életművét lehet megtekinteni, Nepp József, Békési Sándor, és Cseh András ikonikus alkotásai mellett, továbbá a vetítéseken megemlékeznek az idén hetven éve született Varga Csabáról, a Varga Stúdió alapítójáról, valamint a tavaly elhunyt Erkel András producerről is.
A 12. KAFF ideje alatt esténként koncertek várják a közönséget Kecskemét főterén, ahol a zenei programot szabadtéri filmvetítések követik. Péntek és szombat éjszaka fényfestés formájában a 100 magyar népmese üdvözli a 100 éves magyar animációt az Otthon mozi homlokzatán.
MTI