Nem játék(terápia) – Az HBO filmje a Baltazár Színházról

A Baltazár létében a természetessége a furfang: az a csavar benne, hogy nincs csavar.

Zelki János Játék az egész című alkotása volt az első 1998-ban, amely a Baltazár Színház megalakulásáról, első előadásáról tudósított. A szellemileg sérült emberek, és vezetőjük, Elek Dóra kitartó munkája egyik eredménye, hogy ma már nem az a hír, hogy a társulatot kik alkotják, hanem az, ha új bemutatójuk van. Vagy ha újabb film készül róluk.

Az HBO magyar dokumentumfilmes sorozatának részeként létrejött Varázslatos gladiátorokat (2011) Kabarcz Zsófi rendező és Boros Panna kreatív producer közösen jegyzik. Kettejük szoros együttműködése is, a kereskedelmi televíziós származás is fontos momentumok: azt jelzik, hogy a magyarországi dokumentumfilmezés lassan visszakerül a piacra, ami létfontosságú az utóbbi húsz évben jelentőségét szinte teljesen elvesztett műfaj jövője szempontjából. Az HBO magyar divíziója a hazai filmgyártás összeomlásával párhuzamosan lépett színre magyar dokumentumfilmek gyártójaként. Amilyen egyszerű az "HBO-s dokumentumfilm" formai meghatározása (’nem fikciós film’), annyira nehéz volna tartalmilag behatárolni az elkészült munkákat. A csatorna magyar televíziós sorozatai mintájára a dokuk is történet- és karaktercentrikusak, narratívájuk, dramaturgiájuk játékfilmes. A csatorna producerei nem leírt filmterveket, hanem trailert kérnek az őket megkereső alkotóktól, ami jelzi, hogy a sztoricentrikusság nem irodalmiasságot jelent, s nem a képi megformálás rovására történik. Az HBO piacot is biztosít a filmjeinek: regionálisan automatikusan sugározza őket, s mind a 16 HBO-t sugárzó ország képviselői válogatnak a termésből a maguk programja számára. Schultheisz Katalin executive producer egy interjúban elmondta, hogy emellett minden dokumentumfilmjüket nemzetközi fesztiválokra is nevezik, amelyeken Sós Ágnes Láthatatlan húrok (kritika), illetve Nagy Viktor Oszkár Két világ közt (kritika) című filmje is kiemelkedő sikereket ért el. A Varázslatos gladiátorok érzésünk szerint hasonlóan sikerre ítéltetett.

Varázslatos gladiátorok (részlet).

A Baltazár Színház tagjai olyan értelmi sérültek, akik főállású színészek. Elek Dóra, az alapító egy belga társulat példájára alakította ki társulatuk profilját és működési kereteit. Elek a színház felől érkezett, egészen Franciaországig kellett mennie, ott tanult színháztudományt, mert a magyarországi gyakorlattal szemben őt elmélet és gyakorlat együttesen érdekelte. Itthon három évig dolgozott Friderikusz Sándor Az én mozim című műsorában, egy Vas megyei intézetben élő fogyatékos, a madarak nyelvén beszélő fiúról szóló anyaga Pulitzer-díjat kapott (Madárka). Elek Dóra minden lehetséges fórumon hangsúlyozza: a Baltazár Színházban valódi színházi munka folyik, nem játékterápia. Az általa vezetett társulat működése elegánsan, sallangmentesen, mintegy mellesleg bizonyítja azt – s Elek számára is ez a legfontosabb –, hogy ha valaki azt csinálhatja, amihez tehetsége van, akkor megsokszorozódnak a jó tulajdonságai, az értékei. Egy Baltazáros előadás nézője lehetőséget kap arra, hogy a sérült tematikát övező hamis beszédmód kötelessége alól felszabadulva fittyet hányhasson a számtalan pozitív / negatív közhelynek: előadásaik nem kívánnak nagyobb nyitottságot, sem nagyobb nekikészülődést, mint bármilyen más produkció.

A Baltazár létében a természetessége a furfang, az a csavar benne, hogy nincs csavar. Csak akkor működik ez a színház, ha önértékén nézzük, azaz éppen azzal az optikával, amellyel minden mást is a világon. Jót tesz nekünk az a szintezési feladat, amellyel tudomásul vesszük a színészek vagy a darabok határait. A színházi élmény fontos aspektusa, hogy a néző esélyt kap arra, hogy törölhesse mindazt, amit korábban hallott, gondolt a külsejükről, a belső tulajdonságaikról. A szellemi sérültség stigmájának helyére hétköznapi gondolatok, érzelmek kerülnek. "Hátha az utcán látnak egy hétköznapi sérültet, azt gondolják, nem biztos, hogy úgy van, ahogyan látszik." – fogalmazza meg Elek Dóra. Mondatában az is ott rejlik, hogy ha sikerül elérnünk magunknál, hogy ne kategóriák, előítéletek mentén nézzünk, esélyünk nyílik arra, hogy az adott embert lássuk, s elvont általánosságok helyett a konkrétumokkal (színházról lévén szó: szöveg, díszlet, jelmez) bíbelődjünk. A mechanizmus hasonlóan működik minden előítélet esetén, s hasonlóképpen is oldható: ha a konkrétumokat vagyunk képesek látni, nem fogunk félni tőlük. S ha nem félünk, nem vagyunk manipulálhatók sem ellenük, sem mellettük.

A Varázslatos gladiátorok a 2010-es Aranylépés című előadásuk születésének, próbáinak tükrében beszél a színészekről és vezetőjükről. Az alkotók döntéseit, fontossági sorrendjét hadd érzékeltesük példával: a társulattal együtt dolgozó, a média számára jól ismert Müller Péter Sziámi nem kerül interjúhelyzetbe. Kétségtelen, hogy sok szépet, okosat tudna mondani, koncentrált, fegyelmezett arcát azonban csak próbaszituációban látjuk. A film nem róla akar beszélni, s mind az HBO-t, mind a fiatal rendezőket jól jellemzi, hogy meg sem próbálják mosóporszerű terméknek tekinteni az alkotást, s a "nagy névvel" eladni. Hasonló döntések egész sorát viseli magán az 51 perc. A film beszédmódjának kifinomultságát, a munkafolyamat mélységét ismét példával érzékeltetném: az első változat a Szépséges gladiátorok címet viselte. Jó cím lehetne, de csak "belülről", a társulat és a tagok iránti elkötelezett pozícióban működne. A magyarországi közbeszédben inkább megosztana, hiszen a szellemi sérültség – különösen a társaság gerincét jelentő Down-kórosok – félreismerhetetlen külső jeleket viselnek, amelyeket átlagosan nem szokás vonzónak, szépnek tartani. A varázslatos megjelölés érinti kicsit a (szeretet nyomán nagy valószínűséggel megszépülő) külső kérdését, ám elegánsan túl is lép azon. A tekintetet a teljesítményre, annak nehézségi fokára (gladiátorok) is, működési módszerére (varázslat ’a lehetetlen lehetségessé tétele’) egyaránt ráirányítja.

Ötvenen kezdtek. Az első fél év lazasága, heti három próbája után a Baltazár munkahellyé vált. Hetente ötször napi nyolc órában dolgoznak a társulat tagjai, s a munkájukért pénzt kapnak. "Én ugyanis színházat csinálok, és nem gyermekmegőrzőt vagy napközit. Hét éve dolgozunk így, és azóta nem ment el a társulatból senki." – nyilatkozta Elek Dóra. A Varázslatos gladiátorok fontos döntése az is, hogy a valódi színházi ember módjára bizony nem kesztyűs kézzel instruáló Eleket be meri mutatni, ahogyan Elek alkalmasságát pedig az mutatja, hogy nem kíván magáról úgymond kedvezőbb képet retusáltatni. Ebben a filmben világosan látszik annak a könnyed mondatnak a hétköznapi nehézsége, hogy "Elek az értelmi sérültekkel közösen valós tevékenységet végez". A színház komoly játék, a megkerülő, félrenéző, sajnálkozó ügyülü-bügyülüzésre a legkevésbé sem alkalmas. A teljesítménykényszer miatt sem, de az igazmondás kényszere miatt sem. Elek Dóra minden részletre kiterjedő természetessége teszi lehetővé, hogy a sérültek a hétköznapi, a megfelelés viszonyrendszerében működnek, és megfelelnek, ami bizony nem megy konfliktusok nélkül. Pető Andrásnak, a Pető-módszer kidolgozójának egyik legjobb tanítványa ő, akinek alapgondolata éppen az, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Nincsenek egyedül üdvözítő megoldások, mindenki úgy tud és képes adaptálódni, ahogyan azt az állapota, és "még egy pici" lehetővé teszi. Talán ez a "még egy pici" az, amit szokásosan reménynek hívhatunk, s Elek és társulata előadásban is, filmekben is éppen erről a piciről beszél szemérmes hallgatással.

Az előadások és a filmek egyik fontos társadalmi következménye, hogy piaci értelemben is átértelmeződni látszik az "értelmi fogyatékos". Az eltelt tizennégy év alatt a társulat professzionális lett, s a szakma legjobbjaival dolgoznak együtt: Király Tamás tervezi a jelmezeket, Preisich Anikó (sziráki kastélyszálló, IKEA) belsőépítész a teret és a látványt, Kecskés Karina tart beszédórákat, Hübner Teodóra készíti a fotókat, hogy csak a legismertebb művészeket említsük. A "fogyatékos" negatív bélyegből hétköznapi, kezelhető, már-már semleges tulajdonsággá vált esetükben, olyanná, mint minden más tulajdonság; olyanná, amelynek előnyei, hátrányai egyaránt vannak. "Úgy mondják: értelmi fogyatékos. De ez szörnyű szó. Mert valamelyikük elé odateszek harminc oldal szöveget, és egyszeri olvasásra tudja, másodszorra meg már visszafelé is elmondja neked. Értelmi fogyatékosok…? Mindenről lehet velük beszélgetni, a buddhizmustól a táncig, de mondjuk számolni nem tudnak. Azért sem képesek leérettségizni, mert a számolós tantárgyak, a matematika, a kémia, a fizika nem mennek nekik." – mondja Elek Dóra.

A társulat elfogadtatásához nagyban hozzájárult, hogy a média a kezdetektől pozitívan viszonyult hozzájuk. Első előadásukat, az Ébredéseket az említett Zelki-film érdekében talán kicsit éretlenebb fázisában mutatták be, a közönség reakciója ennek ellenére elemi erejű volt. Felszabadító élményt adtak nézőiknek, s ez az energiabomba azóta is töretlenül működik. Ahogyan Elek Dóra fogalmazott: "És ennek felmutatása a Baltazár Színház tagjainak a feladata ebben az életben. Mert nekik van feladatuk, és nem nekem – ez biztos. Ők igaz emberek, akiknek dolguk, hogy megmutassák és képviseljék a jót, mert nagyon egyszerű módon tudnak óriásit változtatni rajtunk. Ehhez azonban nekünk kell felnőni. Hogy ezek az emberek ne a fogyatékosságunkra emlékeztessenek bennünket, hanem az értékeinkre. A Baltazár Színház előadásai erről beszélnek."

Boronyák Rita

Varázslatos gladiátorok
r: Kabarcz Zsófi, (fk, dr, rip): Kabarcz Zsófi, Boros Panna, o: Somogyvári Gergő, Rév Marcell, Patócs Róbert Máté, Tausz Gábor, Tóth Attila, Vizkelety Márton, v: Feszt Judit, h: Novák Béla, Vass Zoltán, Gerendai Ferenc, Pejkó Balázs, Sabák Péter, fővil: Vida Sándor, z: Frenk és Szusza, gyv: Pejkó Tamás, kreatív p: Boros Panna, executive p: Marc B. Lorber, prod. vez: Schulteisz Katalin, sz: Elek Dóra, Bubnó Márk, Erdős Balázs, Fehér Dániel, Grutz Katalin, Horváth Szilvia, Janzsó Cecília, Kecskés Karina, Keresztes Anna, Keresztes Sándor, Keresztes Éva, Kovács Juli, Kovács Veronika, Kudari Réka, Medetz Attila, Müller Péter (Sziámi), Rafael Erzsébet, Szilvássy Márton, Taligás Anna, Vörös Ferenc, Vörös Ferencné
HBO, New Angle, 2011, video, szí, 51 perc

• Publikálva: 2012.05.11. 14:08 • Címke: dokumentumfilm, kritika, ajánló, színház