a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Könyvtármozi-hálózat kiépítése kezdődik Magyarországon

artmozileadKönyvtármozi-hálózat kiépítése kezdődik ebben az évben, amely a tervek szerint az ötezer fő alatti települések könyvtáraiban alapszolgáltatássá teszi a vizuális kultúrához való hozzáférést – mondta Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, a program egyik kezdeményezője csütörtökön, a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kísérőrendezvényeként tartott, A kistelepülések mozgóképkultúrájának helyzete című konferencián.

Ramháb Mária, aki a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója is egyben, kiemelte, hogy az országos mozihálózat megszűnésével a kultúra fontos eleméhez nem férnek hozzá a kistelepüléseken élők. Elmondta, hogy a program másik kezdeményezőjével, Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetőjével levelet írtak Hoppál Péter kulturális államtitkárnak, aki támogatásáról biztosította a tervet.

mozi_dombóvár
Dombóvár, az Ipartestület Mozgó Színháza, 1934 (forrás: Fortepan)

A könyvtármozi-hálózathoz szükséges infrastrukturális feltételek folyamatosan épülnek ki – mutatott rá Ramháb Mária, hozzátéve, hogy a filmeket a megyei könyvtárak fogják biztosítani. Megjegyezte, hogy a 19 megyei könyvtár több mint 2500, ötezer lakos alatti településen lévő könyvtárat lát el. A lakosság részére térítésmentes szolgáltatásként kívánjuk biztosítani a filmekhez történő hozzáférést, a könyvtári szolgáltatás részeként – fogalmazta meg a könyvtármozi lényegét.

mozi_heviz_fortepan
Hévíz, Moziház, 1942 (ma Bötös villa) (forrás: Fortepan)

Mikulás Ferenc, a vasárnapig tartó KAFF fesztiváligazgatója szerint fontos, hogy a kistelepüléseken élők is hozzájussanak magas színvonalú játékfilmekhez, dokumentumfilmekhez, animációs filmekhez és televíziós alkotásokhoz. Felidézte, hogy amikor 8 évvel korábban a KAFF díjnyertes filmjét kivitték a kistelepülésekre, kedvező volt a fogadtatás. Hozzátette: a most zajló fesztivál versenyfilmjeinek bemutatására már 16 Kecskemét közeli település jelentkezett.

dunaujvaros_dozsa_mozi_1959_fortepan
Dunaújváros, Dózsa mozi, 1959 (forrás: Fortepan)
   
Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke hangsúlyozta: üdvözölnek minden kezdeményezést, amely a mozgóképkultúrát népszerűsíti a kisközösségek körében. A könyvtármozi-hálózat kialakítását segíti az NKA is azzal, hogy ebben az évben pályázaton keresztül 100 millió forintot biztosított a kistelepülési könyvtárak eszközfejlesztésére. Doncsev András, aki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője is egyben, kitért arra, hogy az MTVA is támogatja a kezdeményezést. Ez fontos, hiszen az MTVA archívuma kiemelkedő kultúrkincs – tette hozzá.

kazincbarika_beke_mozi_1966_fortepan
Kazincbarcika, Béke mozi, 1966 (forrás: Fortepan)

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára emlékeztetett arra, hogy egy mozis vetítéssorozathoz a magyar játékfilmek közül kiválasztottak 53-at, majd ezek bemutatására megnyerték az MTVA-t is, és a filmeket így a Duna televízió is levetítette. Megfogalmazása szerint a filmekhez való hozzáférést könnyítené, ha egységesíteni lehetne a nemzeti filmkincs rendszerét. Könnyen kezelhető, átlátható, könnyű hozzáférést biztosító rendszert kell kiépíteni, amely elősegíti a nemzeti archívum filmjeihez való hozzáférést – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely.

csongrad_szabadsag_mozi_1968_fortepan
Csondrád, Szabadság mozi, 1968 (forrás: Fortepan)

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta, hogy a testület a tartalom oldaláról tudja támogatni a könyvtármozit. Hozzátette: a Médiatanács minden olyan kezdeményezést támogat, amely a magyar mozgóképkultúrát széles körben népszerűsíti. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években 900 millió forinttal támogatták a magyar animációs filmek készítőit. Mint rámutatott, a KAFF versenyprogramjában 19 olyan film van, amelynek előkészítését a Médiatanács támogatta.

nagykoros_1969_arany_janos_mozi_fortepan
Nagykőrös, Arany János mozi, 1969 (forrás: Fortepan)
   
A konferencián felszólalók egybehangzóan megfogalmazták azt, hogy intézményi keretek között, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az MTVA, valamint a Nemzeti Audiovizuális Archívum gyűjteményében rendelkezésre áll az az értékes mozgóképállomány, amely az országos könyvtárhálózat kiépített infrastruktúrája révén a kulturális alapellátás részévé tudna válni.

tatabanya_turul_mozi_1970_fortepan
Tatabánya, Turul mozi, 1970 (forrás: Fortepan)

MTI

• Publikálva: 2015.06.26. 09:13 • Címke: manda, hír