a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Kincsem-film kétmilliárdból

kincsem leadTöbb mint kétmilliárd forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap Herendi Gábor rendező Kincsem munkacímű filmjét, Kostyál Márk első játékfilmjének, a Kojotnak pedig 320,5 millió forintos támogatást biztosítanak a Filmszakmai Döntőbizottság határozata alapján.

A filmalap hétfői tájékoztatása szerint a világhírű magyar csodakanca, Kincsem történetét feldolgozó modern kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr küzdelme lesz. Az 1848-49 szabadságharcot követő Habsburg megtorlás éveinek Magyarországán és Európa legendás lóversenypályáin játszódó történet mozgatórugója a szerelem. Herendi Gábor legújabb filmjében az öntörvényű Blaskovich és Klára, Otto von Oettingen modern és felvilágosult lánya viharos kapcsolata, valamint Kincsem páratlan pályafutása elevenedik meg.

blaskovich
Blaskovich Ernő (forrás: nemzetikonyvtar.blog.hu)

Mint írták, a legmodernebb technikával készülő film forgatásának fő helyszíne a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély, az alagi lóversenypálya, valamint a bécsi Prater eredeti formájában megőrzött lóversenypályája lesz, amely az egykori események tényleges helyszíne volt. A Kincsem című film forgatásán a hazai filmgyártásban szokatlanul magas számú statiszta működik közre. A lóversenyeken játszódó jeleneteket 10-15 kamera rögzíti a legizgalmasabb pillanatok felvétele érdekében. A Kincsem operatőre a többszörös díjnyertes Szatmári Péter lesz (Csapd le csacsi, Csinibaba, Dealer, Womb - Méh, Liza, a rókatündér).

Festetics-kastély Fortepan
A berzencei Festetics-kastély parkja kastélyokkal. A felvétel 1895-1899 között készült. A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.148

A Herendi Gábor (Valami Amerika, Magyar Vándor, Lora, Valami Amerika 2) rendezésében, a filmalap 2,078 milliárd forintos támogatásával készülő film producere Hutlassa Tamás (Kontroll, Dumapárbaj, Hurok), társproducere Herendi Gábor. A magyar nyelven, magyar színészekkel készülő filmet az alkotók a ma is világszerte csodált Kincsemhez méltóan a hazai közönségen túl a nemzetközi mezőnybe szánják.

Meglepő vizuális koncepciójú felnőttéválás-történetnek ígérkezik a neves reklámfilmrendező, Kostyál Márk játékfilmes bemutatkozása, a Kojot. A határon túli színházakban játszó színészek főszereplésével készülő film úgynevezett anamorf optikával készül. A kamera mögött Csoboth Attila operatőr mellett a rendező is részese lesz az operatőri munkának. A Kojot nagyvárosi élettől feszült főszereplője egy váratlan örökség folytán egy dunántúli kis faluban kezd új életet, ahol telekspekulációs ügybe keveredik és kénytelen harcba szállni a vidék kiskirályával. A forgatókönyvet, amely a filmalap szakmai és anyagi támogatásával készült, Kostyál Márk ötletéből Lengyel Balázs, Lovas Balázs és a rendező közösen jegyzi. A Kojot 38 napig tartó, főként vidéki helyszíneken zajló forgatása július közepén kezdődik. A Megafilm produkciójában készülő film producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. A Filmalap 320,56 millió forinttal támogatja a 2016 őszén mozikba kerülő film gyártását.

A másik Kincsem-film terv:

2014 augusztusában Bereményi Géza, Losonczi Gábor és Szőcs Géza bejelentette, hogy 2014 októberértől komoly költségvetéssel készítenek filmet nemzetközi koprodukcióban Kincsemről, a csodalóról. A forgatókönyvet Bereményi Géza eredeti könyve alapján Fonyódi Tibor írta, a dramaturg Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója, rendezőnek pedig egy Oscar-díjas alkotót, Roger Christiant kérték fel a film producerei (Csillagok háborúja Alien). A forgatást 2014 októberétől 2015 késő tavaszáig tervezték.

Újabb hír nem érkezett azóta a forgatásról.

Pálfi György új filmjének gyártás-előkészítését is támogatja a filmalap. A hang címmel készülő mozifilmre, amely a lengyel Stanislaw Lem Az Úr hangja (1968) című könyvének feldolgozása lesz, 30 millió forint gyártás-előkészítési támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A hang producere Pusztai Ferenc (KMH Film). A Filmalap 2011 óta 45 egész estés mozifilm gyártását támogatta, amelyek közül 21 már látható volt a mozikban és nemzetközi filmfesztiválokon. A támogatott filmtervek listája az alábbi linken érhető el: http://mnf.hu/winner/wpage.php

MTI

• Publikálva: 2015.06.30. 11:48 • Címke: hír