a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Agatha Christie találkozása Indiana Jonessal

bbc lead

Júliusban indul a BBC új Agatha Christie-sorozata, amely az eddigi adaptációkhoz képest tempósabb és akciódúsabb lesz. A nyomozók pedig nem Miss Marple vagy Hercule Poirot, hanem Tommy és a harcias Tuppence – utóbbi az írónő alteregója.

Az Agatha Christie-művek televíziós jogaival jelenleg az angol krimiírónő családja rendelkezik, amely még azelőtt szeretne egy új, dinamikus adaptációkkal teli korszakot életre hívni, mielőtt a szellemi hagyaték feletti szerzői jogok 32 év múlva lejárnak – olvasható a The Guardian internetes kiadásában. Szemben az eddigi kiszámítható és családbarát, elsősorban Miss Marple és Poirot kalandjait középpontba helyező adaptációkkal, az új kínálat első darabja az írónő kevésbé ismert párosára, Tommyra és a türelmetlen Tuppence-re fog koncentrálni a Partners in Crime (Bűnszövetkezetben) című hatrészes BBC-sorozat keretében.

Partners In Crime agatha christie
David Walliams és Jessica Raine együtt nyomoz (forrás: bbc.co.uk)

A csatorna olyan gyorstempójú kalandot ígér, amely egyesíti magában a Bosszúálló-filmek és egy Indiana Jones-thriller vonásait. Az 1952-ben játszódó, hatmillió fontból (2,6 milliárd forint) gyártott, és üldözésekkel, verekedéssel, kémkedéssel, valamint realisztikus erőszakkal teli sorozat főszerepeit David Walliams és Jessica Raine fogja alakítani. „Nem akarok egy utánzatot, a rosszfiúk itt igazán gonoszak lesznek. Embereket fognak ölni” – nyilatkozta David Walliams, akitől az új, a korábbi adaptációk kényelmességét elkerülni vágyó sorozat ötlete is származik. Míg a rendező, Edward Hall a Bosszúállók szellemiségét nevezte meg inspirációként, Hilary Bevan Jones a gyors tempó és a magas energiaszint hangsúlyozásáért kapta meg a produceri feladatokat. „Azt mondtam, legyen olyan, mint amikor Agatha Christie Indiana Jonesszal találkozik” – idézte fel Bevan Jones. Mathew Prichard, Agatha Christie unokája és a hagyaték felett rendelkező szervezet vezetője szerint mindez egy új esélyt jelent arra, hogy a rejtélyes bűnesetek varázsa a fiatalabbakat is megérintse. „Az emberek elfelejtik, hogy Agatha Christie egy kortárs írónő volt. Mindig is szerették a fiatal olvasók, ezért vissza akartunk térni valami fiataloshoz és szórakoztatóhoz” – hangsúlyozta.

agatha christie Partners In Crime
Tommy és Tuppence (forrás: bbc.co.uk)
   
„A nagymamám nyilvánvalóan nagyon szerette mindkettőjüket” – mondta a karakterekről szólva Mathew Prichard, hozzátéve, hogy Agatha Christie akkor nyúlt a pároshoz, amikor pihenésre és szórakozásra vágyott. Megjegyezte azt is, hogy a harcias Tuppence személyisége sok mindenben hasonlít az 1976-ban elhunyt írónőére. Agatha Christie születésének idén szeptemberben lesz a 125. évfordulója, ennek alkalmából új televíziós filmadaptáció is készül a Tíz kicsi néger című regényből, amely karácsonykor lesz látható a BBC egyes csatornáján. Emellett egy új Miss Marple-sorozatot is terveznek, a jövőben pedig új mozifilm várható a Gyilkosság az Orient expresszen című regényből, utóbbiról a 20th Century Fox filmstúdió júniusban Kenneth Branagh brit színész-rendezővel tárgyalt.

MTI/mandarchiv

• Publikálva: 2015.07.06. 14:27 • Címke: hír, televízió