​Fausto Coppi, a bringás legenda

Egy biciklis legenda a digitális univerzumban.

A kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkező emberek a történelemben mindig a figyelem középpontjában álltak. Legnagyobb közönségük talán a sportolóknak volt. Ahogy a világ fejlődött, ennek ütemében a fizikai erő, a pusztán testi képességek egyre kevésbé bizonyultak elégnek a hírnévhez. A lélek tulajdonságai, mint az állhatatosság, kitartás, figyelem-összpontosítás, az erő beosztása és a küzdelem egész tartamának taktikai-stratégiai megtervezése egyre nagyobb szerepet kaptak a sportban. A modern korban, a technikai eszközökkel űzött sportágakban különösen fontos volt a fizikai és mentális képességek összhangja.

Az Europeana honlapján a tízmilliónál is több tétel között nagy örömmel találtam meg a kerékpársport egyik legnagyobb alakjáról, az olasz Fausto Coppiról szóló dokumentumokat. Egy korabeli filmhíradókból összevágott videoklip elénk hozza a XX. század közepének legendás figuráját. Coppi a híres olasz körversenyt, a Giro d’Italiát ötször (1940, 1947, 1949, 1952, 1953) a francia Tour de France-t kétszer (1949, 1952) nyerte meg. 1942-ben az egyórás biciklizés világrekordját is beállította: 45,8 km/órás átlagsebességgel száguldott. Számtalan egyéb verseny szinte megszámlálhatatlan győzelmének begyűjtése után 1953-ban az országúti kerékpározás világbajnoka lett.

Coppi emlékműve a Pordoi-hágón.

Angelo-Fausto Coppi Castellaniában született 1919-ben. Iskoláit 13 évesen abbahagyta, hentesinas lett. 15 évesen kezdett versenyezni. Első nagy sikerére 1940-ig, a Giro d’Italia győzelméig kellett várnia. Ezután a második világháború szakította meg pályafutását – vagyis inkább pályatekerését. 1943-ban Észak-Afrikában angol hadifogságba esett, ahonnan 1945-ben tért vissza Olaszországba. 1945-ben, négy év kihagyás után újra versenyezni kezdett, nem is kell mondani, hogy győzött. Olaszországban Coppi színre lépésével a kerékpársport népszerűsége óriási méreteket öltött. Százezrek kísérték figyelemmel Fausto Coppi és nagy tehetségű vetélytársa, Gino Bartali versengését, amely – mint egy világszerte ismert, nagyszerű sportfotó is bizonyítja: a képen Bartali vizet ad a hegymenetben előtte pedálozó Coppinak – tisztességes, becsületes, igazi sportemberekhez méltó vetélkedés volt. Csatájuk azonban erősen megosztotta egész Olaszországot, Bartali konzervatív, vallásos, vidéken igen népszerű versenyző, Coppi pedig egy egészen más lelkületű, a magánéletben zabolátlan, új és új edzésmódszereket kitaláló, az északi iparvárosok kedvenc sportolója volt. Coppi – akit Camponissimónak is neveztek, de szívesen becézték hosszú lábai miatt "Gémnek" is – sikereinek végét, sportkarrierje hanyatlását lényegében laza erkölcseinek köszönhette.

A rendkívül népszerű élsportoló megtetszett egy katonatiszt feleségének. Annak ellenére, hogy Coppi is házas volt, Giulia Occhini, a tisztfeleség összeköltözött vele. 1954-ben Olaszországban nagyon nagy bűnnek számított a házasságtörés. A botrány egyre nagyobb lett a pár körül, kirakták őket bérlakásukból, bulvárújságírók követték minden lépésüket. Rendőrök ellenőrizték, hogy egy ágyban töltik-e az éjszakát. Hatalmas felzúdulás kísérte a szabadelvű biciklista kalandját. Coppi népszerűségére jellemző, hogy XII. Pius pápa arra kérte, hogy térjen vissza a feleségéhez. A nagy Fausto nem engedelmeskedett, a pápa pedig nem áldotta meg az az évi Giro d’Italiát, mert Coppi is indult rajta.

A következő években Fausto Coppi hiába próbálkozott, nyomába sem tudott kerekezni régi sikereinek. 1959-ben Burkina Faso uralkodója meghívott néhány neves kerékpárost, köztük Fausto Coppit is, hogy hazája kerékpárosaival versenyezzenek. Jutalmuk, sok minden más mellett, egy nagyszabású vadászat volt. Az afrikai kirándulás közben Coppi maláriafertőzést kapott, és ennek következtében 1960-ban meghalt. Emléke azonban szó szerint máig él, hiszen az olasz körversenyen a pálya legmagasabb csúcsát Cima Coppinak nevezik el minden évben. Az ezt leggyorsabban megmászó versenyző különdíjat kap. Számtalan emlékmű is hirdeti a kerékpársport legnagyobb alakjának hírét. Az egyik legismertebb közülük a Pordoi-hágón áll. 1995-ben A nagy Fausto címmel játékfilmet is készítettek életéről, ahol Sergio Castellitto jelenítette meg alakját, Ornella Muti pedig botrányos szerelméét.

Napjainkban tízmilliók kísérhetik figyelemmel a híres bicikliversenyeket. Májusban a Giro d’Italiát, júliusban a Tour de France-t, augusztusban a spanyol körversenyt, a Vueltát. Mostanában is vannak nagy sztárjai ennek a sportnak, de a korábbiaknál jóval több szerep jut a technikának. Pillekönnyű, szénszálas, elektromos sebességváltós gépekkel hajtanak a profi versenyzők. Szerelők hada kíséri őket autókkal, pótkerekekkel, pótkerékpárokkal. A közönség ugyanúgy bíztatja az Alpok emelkedőin felkaptató, vagy a Pireneusok lejtőin lezúduló színes ruhás kerekeseket, mint hatvan-hetven évvel ezelőtt. Igaz, akkor nem volt sem tévé, sem kísérőautó. Akkor acélvázas, nehéz biciklikkel küzdött egymással Coppi és Bartali, fejükön simléderes sapka, nyakukban pótgumi. Az inkább az emberek, nem pedig az eszközök csatája volt. Meglepő tény, hogy a kecses acélbringákkal, kezdetleges sebességváltókkal és külső segítség igénybevétele nélkül kerekezők ugyanakkora átlagsebességgel teljesítették a távokat, a napi több száz kilométeres szakaszokat, mint a maiak.

A biciklis emlékét nemcsak legendás időeredményei idézik meg, nemcsak a digitalizált képekről köszön ránk közismert mosolya, hanem ha Budapest utcáin elsuhan mellettünk egy-egy karcsú, elegánsan krómozott, vékony kerekű kerékpárcsoda, a vázán virító felirat: COPPI. A hatvanas évektől egészen a második évezred kezdetéig ugyanis a Coppi család bicikligyártó üzemet működtetett. Termékei közül néhány tucat a magyar utakon fut tehát, és hogy öröm megülni őket, a szerző, mint egy hófehér Coppi bicikli tulajdonosa, hitelesen tanúsíthatja.

Dippold Pál

• Publikálva: 2012.05.09. 14:21 • Címke: sport, europeana