Sosem látott magyar migránsfilmet mutatunk

A magyar film és filmipar története bővelkedik migráns történetekben. Egy ilyen, eddig ismeretlen sztorit és a vele kapcsolatos ritka filmdokumentációt tárt fel kollégánk, a Hangosfilm blog szerkesztője.

Azazhogy csak a mi számunkra ismeretlen, mivel álmunkban sem gondoltuk, hogy ilyen film egyáltalán van és keresni kellene. Még a készítője sorsáról sem tudott egyetlen filmtörténet, egyetlen lexikon-szócikk sem, pedig a harmincas-negyvenes évek magyar filmiparának úgyszólván legmeghatározóbb ágát vezette biztos kézzel.

Mikor jöjjön szembe velünk egy ilyen emigráns-történet, ha nem éppen most, amikor szomorú sorsú bevándorlók tömege mászik át határaink kerítésén? A Hangosfilmre néhány hete kitettünk egy szócikket arról a filmlaboratóriumról, aminek nevét elég gyakran lehet olvasni a régi magyar filmek főcímén, és amiről bevalljuk, mi sem tudtunk valami sokat. Ez a zuglói „Kovács és Faludi” labor volt, ami 1945 előtt a Hunnia filmgyár összes produkciójának anyagait hívta és laborálta. Néhány hete ezzel kapcsolatban írt nekünk levelet az egyik alapító, Kovács Gusztáv lánya, Karlik Ágnes, egyenesen Ausztráliából. Eléggé meglepődtünk, de nagyon meg is örültünk, és kértük, mondjon el mindent, amit az édesapjáról tud, hogy elkészíthessük az adatlapját. Igazán csak akkor képedtünk el, amikor lassan sorjázva kibomlott a szívszorító történet és a napokban, amikor megjöttek hozzá a képek is. De ne szaladjunk előre, inkább lássuk az előzményeket, amelyekről korábban szintén nem tudtunk semmit, és amelyek jócskán kiegészítették hiányos filmtörténeti ismereteinket!

Kovács Gusztáv operatőr, 1914

Az agilis nagyváradi fiatalembert, aki pontosan 120 éve született, eredetileg nem Kovácsnak hívták, hanem Krupkának. Mivel azonban életrevaló testvérbátyja, András ezen a néven már korábban belevágott filmes vállalkozásába Budapesten, úgy gondolta, neki nevet kell változtatnia, és abban is bizonytalan volt, hogy egyáltalán a filmlaborálásánál maradjon-e, mint ahogyan bátyja tette. Iskolái elvégzése után 1912-ben Torinóba ment, ahol akkor világszínvonalú filmgyártás folyt. Egy ottani műhelyben három hónapig tanulmányozta a filmlaborálást, majd Budapesten a Thália filmgyár laboratóriumában lett gyakornok. 1915-ben testvéreivel elindítja első vállalkozását, Krupka Filmgyár és Filmlaboratórium néven. Valami azonban nem működött közöttük és egy évvel később két testvér is kivált a cégtől, így Krupka András egyedül vitte tovább a vállalkozást. Elhatározta, hogy valami másba fog: operatőr lesz. Kezdetben az Uher filmgyár alkalmazásában állt, ahol 1916-ban lefényképezte az első egész estés magyar filmet, a Mire megvénülünket. Nem sokkal később átszerződött az akkor alakult Corvin filmgyárhoz, aminek már főoperatőre lett. 1917 és 1919 között a később világhírű Korda Sándor csaknem összes filmjét ő fényképezte.

A Gólyakalifa forgatásán

Ezen a képen, amely 1917-ben, a Gólyakalifa című Babits-regény adaptációjának forgatásán készült, láthatjuk, milyen jó barátságban voltak. Bal szélen kalapban áll Korda és egy másik világhírű magyar emigráns, Beregi Oszkár öleli át mindkettőjüket. Kordával közösen forgatott féltucatnyi filmje közül egy teljes hosszban (Az aranyember), egy pedig töredékként (Yamata) maradt fenn. Az első világháború után rövid ideig mint kommunistát internálták, ám hamar kiszabadult és újra dolgozhatott. A húszas évek elején átmenetileg Bécsben vállalt munkát, majd 1925-ben végleg hazatért és közben segítette családjának a Trianon utáni Nagyváradról történő áttelepülését. Mivel a filmgyártás ezekben az években szinte a nullára esett vissza, inkább ismét laborvállalkozással kísérletezett. Az itt megkeresett pénzt visszaforgatva 1926-ban megalapította saját filmlaboratóriumát, amely néhány évvel később a magyar filmgyártás legnagyobb és legfelszereltebb filmutómunka műhelye lett.

Kovács Gusztáv 1935-ben

Kovács az akkoriban felszámolás alatt levő Corvin-filmgyár elhanyagolt laboratóriumát bérelte ki, majd 1927. január 1-én Faludi Sándorral társulva létrehozta a híres Kovács és Faludi filmlaboratórium Kft-t. Kezdetben még filmkészítéssel is megpróbálkoztak, voltaképpen ők forgatták az első magyar hangos szórakoztató műsorfilmet, amelyet egy évvel a híres Kék bálvány előtt, 1930-ban vittek műterembe Budapesti hangos filmkabaré címmel. A laboratórium ebben a formában 1941-ig működött, mivel Faludinak a zsidótörvények miatt ki kellett válnia a cégből és Kovács megvásárolta társa részét. Ezután „Kovács Gusztáv filmgyár és laboratórium Kft.” néven vezette a háború végéig az Európa-szerte ismert és legmagasabb technikai szinten felszerelt laboratóriumot. Az akkori és későbbi korok filmlaboratóriumi szakembereinek legnagyobb része az ő üzemeiben tanulta ki a szakmát és biztosította a háború utáni filmszakma létezését.

Fénymegadó a Herschells-nél

A dráma a család történetében a háború után kezdődött. A labor az ostrom alatt nem nagyon sérült, ezért is számított nagy értéknek az újjászülető magyar filmgyártás számára. Kovácsot az ostrom után, nyilván „a biztonság kedvéért” letartoztatták, majd a börtönből egy szovjet forgatócsoport név szerint kikérte, hogy a Hofherr-Schrantz-Clayton Gépgyár területén dolgoztassák, míg ezalatt a laboratórium dolgozói feleségét és gyermekeit bújtatták. Ekkor elképesztő dologra szánta el magát. Kiszabadulása után 1948-ban elvált feleségétől, hogy azt a látszatot keltse: disszidálását követően itthon maradt családja már nem tartozik hozzá. Bécsbe menekült, ahol a Wien Filmnél saját konstrukciójú gépén németül feliratozta az amerikai filmek kópiáit. A cég később komolyabb feladattal, negatívok fénykiírásával is megbízta. Azonban itt is veszélyben érezte magát, így 1949 őszén, időközben hozzá kiszökött legnagyobb lányával, Ágnessel együtt kivándorolt Ausztráliába. Felesége és két másik lánya a vasfüggöny mögött maradt. A kivándorló hajóútról Arriflex kamerájával 35 mm-es riportfilmet készített, ami az egyedüli mozgóképes dokumentum a második világháború utáni ausztrál emigrációról. A film éppen ezért ma a canberrai Nemzeti Filmarchívum becses darabja, amelyből Ágnes narrációjával önálló dokumentumfilm is készült. Ez tehát a címben említett ismeretlen dokumentumfilm, amely most oly aktuális. A felvétel egyébként önmagában is nagy szenzációnak számít, mivel az ilyen történelmi menekülésekről és exodusokról a 20. század elején, kevés kivételtől eltekintve, soha nem készültek ilyen naplószerű filmdokumentációk.



De térjünk vissza a szétszakított magyar család szomorú történetéhez! Az ötvenöt éves Kovács Gusztáv és lánya Melbourne-ben letelepedve újrakezdte életét. Az apának az ottani egyetlen filmlaboratóriumban, a Herschells-nél sikerül fénymegadóként elhelyezkednie. Váratlanul és nagyon-nagyon messze érte őket néhány évvel később a forradalom híre. Ilyen távolságból képtelenek voltak az otthon maradottak, a feleség és két lány kimenekítését megszervezni, ráadásul a középső lány, Éva ezekben a napokban nagyon megbetegedett, így utazásról szó sem lehetett. A család sohasem egyesülhetett többé. Csak Kovács Gusztáv halála után, 1975-ben találkozhattak újra azok, akik életben maradtak: Kovács felesége és két lánya, mivel időközben Éva is elhunyt. Kovács Gusztáv ekkor már hat éve nem élt, 84 éves korában, 1969 szeptemberében halt meg Melbourne-ben, távol a hazájától, melynek filmkultúrájáért annyit dolgozott.

Kurutz Márton/Hangosfilm

• Publikálva: 2015.09.07. 08:35 • Címke: hangosfilm, filmtörténet, történelem