a rovat írásai

Az éneklő bolond tényleg énekelt

Ma 85 éve vetítettek először hangosfilmet Budapesten.

Hatalmas siker a Himmlerről szóló dokumentumfilm a CineFesten

„A gyilkosság egy választás. Ha azt akarjuk, hogy a mai generáció tudja, hogy mi történt a holokauszt alatt a zsidó emberekkel, akkor nézzék meg ezt a filmet” – hangzott el a CineFesten A megfelelő ember teltházas vetítése után.

Bűvöletek – Orson Welles-Karen Blixen

Morten Henriksen tízéves volt, amikor irodalomtudós apja, Aage Henriksen révén megismerkedett a világhírű dán írónővel, Karen Blixennel. Az író-rendező 2011-ben készült BlixenA maszk mögött című dokumentumfilmjében tisztázza apjával kettejük viszonyát, amelyre súlyos árnyékot vetett az írónő rejtélyes alakja is.

Orson Welles ősbemutató a CineFesten

A halhatatlan történet című Karen Blixen-adaptációt láthatjuk szeptember 20-án, a CineFesten.

Az eltűnt idő nyomában – Moziajánló: Sráckor

A 166 perces játékidő az átfogott időtávhoz képest jelentéktelen. Amit a majd három óra alatt kapunk, az olyan gazdag, sok irányban elgondolkodtató, hogy legszívesebben rögtön újranéznénk.

Felkavaró érzelmek a Szemrevaló Fesztiválon

A szeptember 25. és október 3. között a budapesti Művész moziban futó Szemrevaló fesztivál több filmjében is az erőteljes érzelmeké lesz a főszerep.

​Februárban adják át a Magyar Filmdíjakat

Februárban adják majd át az első alkalommal, október 13. és 19. között megrendezendő Magyar Filmhét díjait.

Első Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten

A legújabb dokumentumfilmek érkeznek a világ minden tájáról, köztük az Egyesült Államokból, Izraelből, Skandináviából, Svájcból és Szerbiából az első Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra - Budapest International Documentary Festival (BIDF), amelynek szeptember 25. és 28. között a Corvin mozi ad otthont.

Erotika a magyar filmben

Beszélgetéssel fűszerezett, izgalmas estéket kínál a Művészetek Palotája ősszel induló filmklubja. A Leplezetlenül – A magyar filmek sokjelentésű erotikája címen futó digitális vetítéssorozat tíz magyar filmalkotáson keresztül veti fel a kérdést: milyen köntösben jelenik meg a vágy, az erotika és a meztelenség a magyar film történetében?

Zsigmond Vilmos kapja idén a CineFest életműdíját

Zsigmond Vilmos, A szarvasvadász, a Sugarlandi hajtóvadászat és a Harmadik típusú találkozások világhírű operatőre kapja a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet szombaton személyesen fog átvenni.

Meghalt Avar István

A nemzet színészét életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton.

Film összes cikke »

​Esterházy János

esterházy leadMegítélése éveken keresztül fekete-fehér volt, (Cseh)szlovákiában fekete, Magyarországon fehér.

Szlovákiai magyar parlamenti képviselők 1994-ben megalapították a Pro Probitate (Helytállásért) díjat, amelyet minden év május 15-én adnak át egy olyan személynek, aki kiemelkedőt tett a szlovákiai magyar kisebbség megmaradásáért. A dátum nem véletlen. Hetven évvel ezelőtt, 1942-ben ezen a napon történt a pozsonyi törvényhozásban a zsidók deportálásáról szóló jogszabály megszavazása, amelynek során egyetlen képviselő akadt az ülésteremben, aki demonstratívan nem emelte fel a kezét (kézfeltartással szavaztak akkoriban), hanem szigorú arccal és karba font kézzel ült a helyén – gróf Esterházy János. A törvény elfogadását ezzel a szimbolikus gesztussal természetesen nem tudta megakadályozni, de jelezte országnak-világnak, hogy nem ért egyet a "szégyenletes" törvényjavaslattal. Felszólalásában meg is indokolta, miért: "Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba. És az is szégyenteljes, hogy ugyanaz a kormány Szlovákiában koncentrációs táborokat állít fel, ahol a zsidókat és a cseheket minden bírói eljárás nélkül tartják fogságban… A mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt." Ez a kiállás, ami eszünkbe jut Esterházy János kapcsán, de sokkal többet nem tudunk róla, pedig politikusi életútja tipikus közép-európai politikusi-emberi sors.

Gróf Esterházy János 1901. március 14-én született az akkori Monarchiában, a mai Szlovákiában található Nyitraújlakon. Édesapja az ismert magyar főnemesi család galántai ágához tartozott – a későbbi politikus négy éves volt, mikor apja meghalt –, édesanyja lengyel grófnő volt, aki így egyedül kellett felnevelje három gyermekét. Lengyel származásával magyarázható, hogy Varsó egyik közterén is áll tavaly óta Esterházy-szobor, meg persze azzal, hogy lengyelek százainak segített a háború alatt Szlovákián keresztül Magyarországra, majd onnan nyugatra menekülni. Gyermekként kiválóan megtanult szlovákul, hiszen azon a környéken vegyesen laktak a magyar és szlovák családok, s akkor még ő volt a többségi nemzet képviselője, míg szlovák társai a kisebbségé. A kocka később fordult. Középiskolai tanulmányait már Budapesten végezte, de utána visszatért szülőföldjére gazdálkodni. Itt érte élete első meghatározó történelmi csapása, a trianoni békediktátum, amelyet nem tudott elfogadni, politikai pályafutása is a revízió jegyében indult, s végig ennek szellemében tevékenykedett. Birtokainak jelentős részét elvesztette, így a felvidéki kisebbségbe került magyarok érdekképviseletének őszinte vágya mellett a személyes megélhetés kényszere is a politika felé terelte. Ráadásul ebben az időben, 1924-ben nősült, feleségül vette Serényi Lívia grófnőt, akitől két gyermeke született, János és Alice. Utóbbi ma Olaszországban él, és küzd apja politikai rehabilitációjáért. A Felvidék elszakítása után megtehette volna, hogy Magyarországra költözik, hiszen birtokai a megmaradt országrészben is voltak, de fontosnak tartotta, hogy szülőföldjén maradjon ekkor is, és később is, amikor még nagyobb veszélyekkel járt a helyben maradás.

Ezt a helyet éppen Csehszlovákiának hívták akkor, s a fiatal, néha dzsentrikre emlékeztetően mulatozó gróf dzsentrikre egyáltalán nem jellemző módon járta a magyarlakta településeket, és szervezte a kisebbségbe szorult magyar társadalmat. Szlovák részről ma az az egyik vád ellene, hogy hazaáruló volt, mivel a magyar kormány tikos ügynökeként Csehszlovákia feldarabolásán dolgozott. Annyiban kétségkívül igaz a vád, hogy az államot a világháborút lezáró Párizs környéki békék által létrehozott mesterséges alakulatnak tartotta, de egyáltalán nem csinált titkot abból, hogy kapcsolatokat tart fenn a magyarországi politikai elittel, s teljes mértékben azonosult annak revíziós politikájával. Magyarországon született magyarnak vallotta magát, és mindent megtett annak érdekében, hogy – szülőföldjét el nem hagyva – ezt újra elmondhassa magáról. Addig pedig azért dolgozott, hogy az adott keretek között minél inkább érvényesüljenek a kisebbségben lévő magyarok állampolgári és emberi jogai. 1932-ben lett a Keresztény Szocialista Párt vezetője, majd a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga elnökévé választották. 1935-ben Kassa képviseletében bejutott a prágai parlamentbe, ahol továbbra is bírált minden olyan törvényt, szokásjogot, ami hátrányosan érintette a felvidéki magyarságot. 1938 novemberében az első bécsi döntés következtében a Felvidék visszakerült Magyarországhoz. Esterházyt miniszteri bársonyszék várta itthon, de ő nem akart hűtlen lenni a még az új határokon is kívül rekedtekhez, s ismét a maradás mellett döntött. Átérezve a mindenkori kisebbség helyzetét, arra kérte Horthyt, hogy a határmódosítással Magyarországra került szlovákoknak ugyanolyan jogokat adjon, mint amilyenekre ő tart igényt a határ túl oldalán a magyarság számára. Nem sokkal később Hitler elfoglalta Csehországot, és Szlovákia önállóvá vált a szélsőjobboldali Tiso vezetése alatt. Ebben az időszakban hangzott el az a rádióbeszéd, amelyet videónkon meg lehet nézni. Sehol nincs nyoma, hogy Esterházy nagy szónok lett volna, meghallgatva a rövid részletet, valószínűleg nem véletlenül.

video

MFI 781 (1939. február)

Az 1942-es szavazásról már esett szó, arról viszont nem, hogy ehhez mekkora bátorság kellett. Hitler hatalma tetőpontján volt, s a szlovák bábállam mindenben kiszolgálta mesterét. Idővel megvonták mentelmi jogát, le is tartóztatták, majd a Gestapo elől kellett bujkálnia. Előlük még sikerrel tette, 1945-ben az NKVD (szovjet titkosszolgálat) elől már nem. Tíz évre ítélték, s Szibériába került a GULAG-ra, ahol egyes források szerint Szolzsenyicin volt rabtársa, akitől oroszleckéket vett. Sajnos nemcsak orosztudással gazdagodott, hanem a sarki hidegben begyűjtött egy súlyos tüdőbetegséget is; erre való tekintettel a csehszlovák hatóságok (igen, a háború után újra Csehszlovákiának hívták a politikus szülőföldjét) a távollétében hozott halálos ítéletet életfogytiglanra mérsékelték, amikor 1949-ben a szovjetek hazaengedték a grófot. Hogy ez kegyelem volt-e, nehéz megmondani, mindenesetre nagy betegen hurcolták egyik börtönből a másikban, míg végül 1957. március 8-án szervezete felmondta a szolgálatot.

Megítélése éveken keresztül fekete-fehér volt, (Cseh)szlovákiában fekete, Magyarországon fehér. Nálunk a zsidó-, lengyel-, cseh- és szlovákmentő hőst ünnepelték benne, Szlovákiában máig antiszemitának és fasisztának tartják. 1993-ban az orosz legfelsőbb bíróság már rehabilitálta, Szlovákiában máig nem történt ez meg. Az a merőben szokatlan dolog esett meg Esterházy kapcsán, hogy egy magyar napilapban megjelent, neki címzett nyílt levélre a Szlovák Köztársaság elnöke, Ivan Gašparovič szintén nyílt levélben válaszolt a lap hasábjain. A levél szerzője nehezményezte, hogy Gašparovič elítélte a kassai Esterházy-szobor felállítását, mondván, hogy helytelen egy fasisztának szobrot avatni. Válaszlevelében az elnök leírta, hogy kikérte a szlovák tudományos akadémia történészeinek véleményét a politikusról, s ők nem látták bizonyítottnak, hogy a háború alatt zsidókat mentett volna, a zsidótörvény szavazásán való tartózkodás szép, szép, de korábban az összes hasonló jogszabályt megszavazta. Tulajdonképpen Gašparovičnak igaza van. Ha érvényben van az ítélet, hogy valaki háborús bűnös, akkor ne állítsanak neki szobrot. Hála istennek, valami hajlandóság, hogy meghalljuk a szomszéd véleményét is Esterházy ügyében, már tapasztalható az utóbbi hónapokban. Idén márciusban a pozsonyi Historická revue szakfolyóirat egy szlovák történész mellett teret adott egy magyarnak is, hogy leírhassa álláspontját; áprilisban pedig itthon az Élet és Irodalomban jelent meg egy cikk (Lázár György: Kitüntetés, kérdőjelekkel, ÉS 2012. április 13.), amelyben sokkal árnyaltabban elemzik Esterházy politikai pályafutását, mint korábban.

Esterházy János politikai nézetei sok rokonságot mutatnak Teleki Pál nézeteivel. A trianoni revízió határozta meg mindkettejük alapállását, és tetszik, nem tetszik, mindketten bizonyos fokig antiszemiták voltak, ahogy a magyar urak közül akkoriban jó néhányan. Mindketten helyeselték a numerus clausust, ami a zsidó származású polgárok jogainak komoly korlátozását jelentette, de fizikai megsemmisítésüket ellenezték. Mi itthon, magyarok nem tudunk megegyezni arról, hogy Teleki megérdemli-e, hogy szobrot kapjon, vagy sem; hogy várjuk akkor el Szlovákiától, hogy a számukra idegen, hasonló politikai beállítottságú Esterházyt nemzeti hőssé avassák! Persze nem kell nemzeti hőssé avatni, de a koncepciós per vádjai alól előbb-utóbb biztos fel fogják menteni.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.05.15. 13:37 • Címke: filmhíradók, videó, történelem, évforduló

Magyar játékfilmek