a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Van benne kraft

2. Budapest International Documentary Festival

bidfA BIDF első napja után bizakodva jelenthetjük ki: úgy tűnik, az idén 12. évfordulóját ünneplő VERZIÓ mellett új közönségvonzó dokumentumfilm-fesztivált üdvözölhetünk.

Mindennapos lehet az a csoda, amire olyan sokáig vártunk: a dokumentumfilm elnyeri az őt megillető helyét, nézik, beszélnek róla. A BIDF első napján konkrétan teltházas vetítéseket csinált két film is, ami az Uránia nagytermének befogadóképességét figyelembe véve nem kis teljesítmény.

A Visszaút még nem vonzott tömegeket, amit egyrészt talán témája, másrészt a korai vetítési időpont magyarázhat. Ilavában, Szlovákia legjobban őrzött börtönében kezdődik két visszaeső elítélt története, a tét az, ott is folytatódik-e. Zlatko és Miro várják ugyan, de félnek is közelgő szabadulásuktól. Végzettség nélkül, priuszosan, üres zsebbel kezdik az „új életet”, a változásban azonban maguk sem hisznek. A szlovák igazságszolgáltatásban bevezették a „három csapás” elvét, amelynek értelmében a visszaesőket a legkisebb törvényszegésért életfogytig tartó szabadságvesztéssel lehet sújtani. Történt ez olyan igazságszolgáltatás keretében, amelyben bizony előfordul az, ami Zlatko esetében történt: másodfokon ejtik azt a vádat, amelyért korábban tíz év letöltendő börtönbüntetést kapott.

drifter
Drifter

A nyitófilmet, a magyar-német koprodukcióban készült Driftert nagy várakozás előzte meg. A 2014-es IDFÁ-n a legjobb első film díját kapta, s a napokban jelentették be, hogy indul az Európai Filmdíjért is. Hörcher Gábor és stábja négy és fél éve dolgozik Steinbach Richárddal, Ricsivel és családjával. A rendező a dokumentumfilm vágása közben készítette Ricsi című diplomafilmjét, amely ugyancsak több fesztivált is megjárt. Az öntörvényű, haragját fékezni képtelen, ugyanakkor mély érzésű, szeretni képes, szeretetre vágyó tizenhét éves Ricsi nagy szegénységben él elvált anyjával egy Ajka melletti bakonyi kis faluban. Autószerelést tanul, mert az a nagy álma, hogy saját maga építette autóval raliversenyző lesz. Otthagyja az iskolát, amit un, s mert nincs pénze autóépítésre, barátaival betörnek. Apja is, anyja is a lelkére beszélnek. Szerencséje van, a bíróság figyelembe veszi megbánását, büntetlen előéletét, felfüggesztettet kap. Felcsillan a nagy lehetőség is: szülei jelzálogot vesznek föl a házra, s megépítheti A kocsit. A film akörül forog, tud-e élni az eséllyel. Gondjait tetézi, hogy szerelme terhes marad.

A vetítést követő beszélgetésen a közönséget az érdekelte elsősorban, barátok lettek-e a stáb tagjai és Ricsi környezete, illetve mennyire akarta, vagy éppenséggel tudta befolyásolni a rendező az eseményeket. Elgondolkodtató volt kettejük válaszának ellentmondásossága. A rendező szerint barátok lettek, Ricsi azonban nyilvánvalóvá tette: azt a társadalmi különbséget, ami közöttük feszül, nem képes feloldani, hogy közös korosztályba tartoznak. Abban azonban egyetértettek, hogy az időnként humoros helyzeteket sem nélkülöző eseménysorra Hörcher Gábornak semmiféle befolyása nem lehetett. Ricsi szabadságvágya öntörvényűségben, önmaga számára is kiszámíthatatlan döntésekben nyilvánul meg, így – mint Hörcher önironikusan megjegyezte – a rendezői etikának esélye sem volt sérülni. A magyar mozikban október 29-től látható film csaknem 200 órányi nyersanyagból készült, a filmből kimaradt jeleneteket a bemutató környékén a stáb az interneten közzéteszi majd.



A szintén telt házat vonzó A mi falkánk (The Wolfpack, Crystal Moselle) története is öt éve kezdődött, amikor Moselle az utcán fölfigyelt hat különös kinézetű fiatalemberre. Szóba elegyedtek, közös témájuk is rögtön akadt, a mozi. Kiderült, az Angulo-fivérek, s húguk, Visnu – akik úgy követték egymást 16 és 23 éves kor között, mint az orgonasípok – , maguk készítette jelmezekkel otthon el is játsszák a kedvenc filmjeiket, a Kutyaszorítóbant, a Ponyvaregényt, vagy éppen a Batmant. Arra már csak a róluk készített, eredetileg jópofának és viccesnek szánt film forgatása során derült fény, hogy egész addigi életüket egy Lower East Side-i, négy hálószobás lakásban töltötték el. Iskolába nem jártak, az anyjuk tanította őket, s átlagosan egy-kétszer hagyták el a lakást évente. Poszthippi apjuk szakított a társadalommal, amelyen úgy állt bosszút, hogy munkát nem vállalt, s a világ veszélyeitől úgy akarta megvédeni a gyerekeit, hogy nem engedte őket vegyülni a külvilággal. Édesanyjuk a legkevésbé sem így, bezárva képzelte el az életét, hiszen ő vidéki környezetben, fák, bokrok között, tágas mezőkön nőtt föl. Indiai istenekről elnevezett gyerekei lázadása idején talált vissza önmagához, s vitte ki aztán napfényre még a férjét is, aki a magára szabott lakásfogság idején bizony keményen bánt vele is, a gyerekekkel is, s noha ezt vádként egyik gyerek sem mondja ki, a néző tisztába jön vele, hogy a papa nem csak szimplán paranoiás, de masszív alkoholista is lett az évek során. A film az idei Sundance Film Festival legjobb dokumentumfilmje díját nyerte.

A fesztivál mottója (IGAZI  jó FILMEK), versenykategóriái (Nézz szembe a szüleiddel! / az öregedéssel!/ az elnyomással! / a sztereotípiákkal!) is személyesen szólítják meg a nézőt, mint azt tette egykor a Ha érteni akarod a világot fesztivál. A magunk részéről hallgatni fogunk rá.

2. BIDF – Budapest International Documentary Festival
2015. szeptember 23-27.
Uránia Nemzeti Filmszínház

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.09.25. 15:47 • Címke: fesztivál

Magyar játékfilmek