a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Van mire szerénynek lennie

Oláh György

olahleadKevesen tudják, hogy a Los Angelesben élő kémikus az egyik Nobel-díjasunk.
Családja Trianon után a Délvidékről menekült Budapestre. 1927. május 22-én született, édesapja ügyvéd volt. A Hajós utcában, az Operaház tőszomszédságában töltötte gyermekéveit. A Piarista Gimnáziumban tanult, a német megszállás alatt Sztehlo Gábor őt is bújtatta. A Budapesti Műszaki Egyetemen folytatott tanulmányai után 1949-ben doktorált. Fiatalkorában nem érdekelte különösképpen a kémia, a háború sújtotta Budapesten megélhetést biztosító szakmát keresett, így iratkozott be éppen erre a szakra (hasonló okok miatt döntött a kémia mellett Neumann János is). Azonban az első előadás után beleszeretett választott tárgyába. Különösen a szerves kémia érdekelte, így Zemplén Gézának, Magyarország legnevesebb szerves kémia professzorának lett asszisztense. Már egyetemistaként teljesen új, addig nem kutatott témát választott, a fluor-kémiát. Régi kollégái, barátai dinamikus, extrovertált, de nem törtető, hanem segítőkész és barátságos munkatársként emlékeznek rá. Egy anekdota szerint, amikor az ötvenes évek elején vegyszerhiány volt, Oláh György titokzatos módon egymillió forintot szerzett, s abból felszerelkezhetett a kutatólaboratórium.

Feleségét, Lengyel Juditot egészen fiatalon, még gimnazista korában ismerte meg, 1949-ben vette feleségül. Felesége szerint azért iratta be őt az egyetemre, hogy megértse, miről beszél. Később munkatársa, legfontosabb segítője lett. 1956-ban családjával elhagyta az országot, talán mert úgy gondolta, tudományos terveit a hazai keretek között nem tudja megvalósítani. 1956 után először Londonba, majd Kanadába mentek (már volt egy kisfiuk is), ahol egy ipari vállalat tudományos kutatóintézetéhez került. Később az USA-ba költözött, ahol 1977-ben kinevezték a Dél-Kaliforniai Egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává – ez az intézmény lett kutatásainak bázisa, ahol a mai napig tanít, magyar diákokat is. 1991-ben a Los Angeles-i Loker Hydrocarbon Research Institute igazgatója lett.

Az ő kutatásai vezettek az ólommentes benzin előállításának gazdaságos eljárásához, valamint a szén cseppfolyósítására alkalmas módszerek kifejlesztéséhez. Olyan új, energiatakarékos, így a környezetet is kevésbé terhelő módszereket fejlesztett ki, mint azt, hogy hogyan lehet hasznos anyagokká, például üzemanyaggá alakítani a most felesleges és ezért káros széndioxidot. Leghíresebb újítása a direkt-metanol üzemanyagcella (DMFC), amely metil-alkoholból közvetlen oxidációval állít elő elektromosságot, miközben melléktermékként csak víz és széndioxid keletkezik.

Tudományos sikereinek kulcsát a legendás színvonalú magyar oktatásban látja. Egy ország számára a legjobb befektetés az oktatás, állítja ő is, mint oly sokan az ő generációjából. Szerinte a kutatás nem a eszközök kérdése. A legfontosabb a kutató, az eszközök, gépek, a tárgyi feltételek csak segítenek a munkában.

Bár már több mint négy évtizede Amerikában él, pályafutása során mindig intenzív kapcsolatot tartott fenn magyarországi kollégáival, és akcentus nélkül beszél magyarul. 1990-ben az MTA tiszteletbeli tagjává választotta. 2003-ban dokumentumfilm készült róla (A Corvin-lánc díjazottjai: Oláh György kémikus, rendezte: Darab Gyula). Ebből való az alábbi rövid részlet, amelyben világhírű tudós elmagyarázza 1994-ben Nobel-díjjal elismert kutatásainak lényegét, célját.

video

• Publikálva: 2012.05.22. 15:25 • Címke: dokumentumfilm, technika, videó, évforduló, díj