Varázshegy – Moziajánló: Ifjúság

Tökéletes öltönyök helyett vadvirágos rét és havas csúcsok. Városi dekadencia helyett tehénkolomp. Olasz helyett angol. De ez is ellenállhatatlan. Paolo Sorrentino rég várt új filmjét a Mozinet Filmnapokon láttuk.

A 45 éves Paolo Sorrentinot láthatóan az öregség és az elmúlás problémái foglalkoztatják leginkább. Ennek a témának szentelte előző filmjét, a minden elismerést learatott Nagy szépséget, de egy öreg politikus nézőpontját érvényesítette már az Andreotti kormányzásának évtizedeire visszatekintő Il Divoban is.

A helyszín ezúttal egy svájci luxushotel. Az a davosi tüdőszanatórium, ahol a század elején Katja Mann is gyógyult. Itt látogatta meg férje, aki a betegek közötti sajátságos hierarchiát felfedezve kapott ihletet és írta meg a Varázshegyet. A filozofikus nevelésregény kései filmes rokonában nincs Hans Castorp, akinek a lelkéért az öregek harcolnak. Itt az öregek a főszereplők. És maga a helyszín, a hotel, amely megtestesíti a letűnt idők iránti nosztalgiát. A méltóságteljes főépület maga a belle epoque (kicsit olyan, mint Wes Anderson Grand Budapest Hotelje), de az új wellness spa részleg már a modern svájci minimaldesign jellegzetes terméke: elegáns kocka a hegyoldalon, kizárólag a legnemesebb és legdrágább természetes anyagokból megépítve. (Itt jegyzem meg, hogy a svájci pénzből is forgatott film imázsfilmnek sem utolsó – akinek Svájcból csak az imázs jut, nézze meg már csak ezért is.)

Ebben a hotelben időzik a film két főszereplője. Mick Boyle (a mindössze 76 éves Harvey Keitel) amerikai filmrendező, aki szeretne forgatni egy utolsó filmet, a művészi testamentumát. A főszerepre az egykor általa felfedezett nagy sztárt hívja (a 78 éves Jane Fonda alakítja, döbbenetesen). Az ifjú forgatókönyvírók csapatával éppen a film befejezését próbálják kitalálni. Barátja, Fred Ballinger (a 85 éves Michael Caine), a visszavonult karmester és zeneszerző ellenben hallani sem akar többet munkáról. Pedig éppen a királynő küldötte próbálja rábeszélni egy utolsó koncertre, hogy vezényelje el még egyszer leghíresebb művét, az Egyszerű dalokat. Ám ő személyes okokra hivatkozva elutasítja a felkérést. Inkább a lányát (Rachel Weiss, az ő kora nem érdekes) próbálja vigasztalni, akit épp elhagyott a férje. Nem függetlenül kettejük jeleneteitől, a film végére összeáll a kép, hogy mit is jelentenek pontosan ezek a személyes okok.

Két öreg művész beszélget tehát öregségről, elmúlásról, az emlékezés természetéről, kudarcaikról a szülői szerepben és a szerelemben. És a barátságukról. No meg persze a filmkészítésről. Mielőtt egy-egy dialógus végképp érzelgősbe fordulna, a finom irónia mindig visszabillenti a jelenetet. Ennek jegyében megtudunk egyet-mást a prosztatabántalmak szomorú következményeiről és a gyereknevelés örök hiábavalóságáról. Megható a meztelen testek szembeállítása a medencékben és a masszázsasztalon: a fiatalok hibátlanul vagy fogszabályozóval is elérhetetlenek, az öregek a saját elvesztett ifjúságukat csodálják bennük. Michael Caine a premier utáni sajtótájékoztatón, arra a kérdésre, hogy nem szégyellte-e egy szál törölközőben közszemlére tenni a testét, így válaszolt: „Ez az egyetlen, amim van. Az alternatíva az lenne, ha egy halottat játszanék. Akkor már inkább az öregség.”

A világtól elzárt miniuniverzum szertartásosan ismétlődő programpontjai között – fürdő, masszázs, vacsora, esti szórakoztató műsor a kivilágított forgószínpadon – felvonulnak az itt unatkozó gazdag csodabogarak. A bánatos fiatal színész (Paul Dano), akit egyetlen filmszerepével azonosítanak –  Birdman a szanatóriumban. Egy szeriőz házaspár, akik sohasem szólnak egymáshoz, csak találgatni lehet, hogy miért. A buddhista szerzetes, aki nem tud levitálni. Vagy mégis? Miss Universe, egy földre szállt istennő, meztelenül a medencében. És egy kiöregedett, elhízott focista, aki oxigénpalack nélkül lépni sem tud. A filmbéli figura (Roly Serrano) hátára egy óriási Marx-portré van tetoválva – az igazi Maradona a karján visel egy Che Guevarát. Maradona Nápolyban, Sorrentino szülőhelyén játszott a nyolcvanas években, a Napoli ekkor ért sikerei csúcsára, mindent megnyert – az ifjú Sorrentino számára Maradona tényleg maga lehetett az isten. A filmben megjelenő különös figurák egy része valódi: a szépségkirálynő, a popsztár, a díva önmagukat alakítják – csak Maradona nem. „Erre csak egy színész képes” – nyilatkozta a rendező.

A filozofálásnál, a szavak szintjénél ebben a filmben sokkal fontosabb a vizuális sodrás. Az álomszerű, szürreális stílus, amit Fellini után szabadon, Sorrentino tökéletesen tud. Alig történik valami, de a képek, az általuk megteremtett hangulat teljesen magába szippantja az erre fogékony nézőt. És a zene: nem csak a filmzene (ami ebben a filmben is fontos szerepet játszik), hanem a képek egymásutánjának zenei kompozíciója is. Kevés mai rendezőnek van ilyen atmoszférateremtő tehetsége. A néző hátradől és várja, hogy a képek és a zene vigye magával, a szürrealitás a hétköznapi valóság mögötti lényegre irányítsa a figyelmét, a párbeszédek elgondolkodtassák, a poénok megnevettessék. Semmin sem lepődünk meg, azon sem, ha a karmester a madarakat és a teheneket vezényli az alpesi réten; ha a rendező minden filmjének hősnője egyszerre monologizál a hegyoldalon, vagy ha az öreg focista teniszlabdákat rugdal az égig. A sziesztázó Hitlerről nem is beszélve. Valahogy beleillik a képbe.

Az biztos, hogy ez a film nem való mindenkinek. Ám akire az alábbi kritériumokból akár egy is igaz, feltétlen nézze meg. A magyar mozik december 24-én mutatják be – nekik tökéletes karácsonyi film lesz, igazi ajándék.

Ajánljuk annak,

• akinek tetszett a Nagy szépség
• aki végig tudta olvasni a Varázshegyet, akár többször is
• akit nem riaszt a szürreális látásmód és a cselekmény hiánya
• aki szívesen fedezi fel a filmekben a más filmekre tett utalásokat
• aki kíváncsi néhány első osztályú színészi alakításra
• aki hajlamos belefelejtkezni a képekbe
• és általában: aki érzelmes és melankolikus típus.

Ifjúság
Youth/La giovinezza, színes, feliratos olasz-svájci-angol-francia filmdráma, 2015
rendező, forgatókönyvíró: Paolo Sorrentino, operatőr: Luca Bigazzi, zene: David Lang, vágó: Cristiano Travaglioli, szereplők: Michael Caine (Fred Ballinger), Harvey Keitel (Mick Boyle), Rachel Weisz (Leda), Paul Dano, Jane Fonda (Brenda Morell)

Bemutató dátuma: 2015. december 24.
Forgalmazó: Mozinet

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2015.10.16. 09:59 • Címke: moziajánló