a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Thessalonikiben lesz a Hajnali láz világpremierje

hajnali_leadThessalonikiben lesz Gárdos Péter új filmje, a Hajnali láz világpremierje november 8-án. A kétmilliós görög kikötőváros filmünnepe a legnagyobb múltú európai fesztiválok egyike, immár 56. alkalommal rendezik meg. A Hajnali láz premierje Gárdos Péter forgatókönyvíró-rendező jelenlétében lesz a fesztivál különprogramjában.

Gárdos Péter új filmjében saját szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni akarás megható és csodálatos példázata. A 25 éves Miklós 117 lánynak ír levelet, hogy megtalálja az igazit. A 19 éves Lilivel fél évig levelezik, mire személyesen is találkoznak. A két fiatal fülig egymásba szeret, újra érzik, az élet szép is lehet, és úgy tűnik, nem állhat boldogságuk útjába semmi. Még az sem, hogy Miklós tüdőbeteg, akinek az orvos szerint csak néhány hónapja van hátra.



A Hajnali láz főszerepeit Schruff Milán (Kalandorok) és a ragyogó ifjú tehetség, Piti Emőke alakítják. A további szerepekben Kovács Lehel, Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, valamint két svéd színész Roger Strom és Anna Ascarate látható. Az idős édesanyát Izrael egyik vezető színésze, Gila Almagor kelti életre.

A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent szerelmes regényt nemrég a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, világsiker lett, és mindeddig harminc nyelvre fordították le. A megfilmesítés a Tivoli Filmben készült svéd és izraeli partnerekkel, producere Szekeres Dénes volt. Seregi László operatőr, Pacsay Attila zeneszerző és Horgas Péter látványtervező volt Gárdos alkotótársa a film elkészítése során.

hajnali_laz

A Hajnali láz a Filmalap 309,61 millió forintos gyártási támogatásával készült. Gárdos Péter új filmjét december 17-én mutatják be a magyar mozik országszerte az A Company Hungary forgalmazásában.

A Magyar Nemzeti Filmalap / Magyar Filmunió sajtóközleménye

• Publikálva: 2015.11.04. 11:15 • Címke: hír