a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Botrányhős és Shakespeare-színész

burton_lead

Ma lenne 90 éves Richard Burton, a háború utáni korszak kiemelkedő brit színésze. Már első filmszerepéért Oscarra jelölték, majd utána hatszor, de egyszer sem kapta meg a díjat. A dühöngő ifjúság, a Makrancos hölgy, a Nem félünk a farkastól mindmáig a közönség kedvencei.

1925-ben egy tizenhárom gyermekes, otthon walesi nyelven beszélő bányászcsalád tizenkettedik gyermekeként látta meg a napvilágot Pontrhydyfenben, az anyakönyvbe Richard Jenkins néven jegyezték be. A szegény, kiválóan tanuló fiút leginkább a sport érdekelte, de az iskolát tizenhat évesen abba kellett hagynia. A második világháború alatt katonai szolgálatra vonult be a légierőhöz, de látáshibája miatt nem lehetett pilóta. Itt vette pártfogásába parancsnoka, egykori angoltanára, Philip Burton, aki örökbe fogadta, és rábeszélte, hogy fejezze be iskolai tanulmányait. Oxfordi ösztöndíjat szerzett neki, és meggyőzte, hogy feltűnően szép bariton hangját színészként kamatoztassa.

burton
1953-ban a Palást című filmben (forrás: Wikipedia)

A negyvenes évek második felében Burton berobbant az angol színházi életbe. Azt a darabot, melyben először lépett fel Londonban egy turné keretében, kíméletlenül lehúzta James Redfren, a New Statesman sztárkritikusa, ám írását így zárta: „Richard Burton a szerencsétlen szerepében figyelemre méltóan ügyes.” Egy 1949-es The Lady's Not For Burning (A hölgy nem égetnivaló) előadáson pedig Phillip Dunne rendező emlékei szerint Burton egyenesen elhomályosította partnerét, Anglia akkori legnagyobb színpadi sztárját, John Gielgudot. Őstehetség volt. Úgy érezte, minden szerepében önmagát alakítja. „Mindenki úgy tartja, hogy az ő iskolája volt a legjobb. Ha Olivier-t kérdezik, akkor a The Central Academy of Art-ot nevezi meg. Gielgud ugyanezt felelné. Elizabeth inkább az MGM-et mondaná. De ezt tanár nem tudja megtanítani. Ha tudsz játszani, akkor tudsz játszani. Ha nem, akkor nem. Érzed a közönség reakcióit, amelyek aztán vezetnek a színpadon.” (Tanner Gábor: Richard Burton, Filmkultúra, 1999)

1947-ben szerelt le, ezután a West End színházaiban szerepelt. Első filmjének forgatásán beleszeretett partnerébe, Sybil Williamsbe, akit feleségül is vett. 1952-ben Hollywoodba szerződött, a következő évtől a híres londoni Old Vic társulat tagja lett, Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta, többek között a Hamletet is. Már első hollywoodi filmjéért Oscarra jelölték, majd 1953-ban újra, az első szélesvásznú film, A palást főszerepéért. 1958-ban a John Osborne drámájából Tony Richardson rendezésében készült Dühöngő ifjúság című filmet a kritika némi fanyalgással fogadta, ő viszont pályája egyik legjobb alakításának tartotta Jimmy Porter megformálását.

Életének fordulópontja a Kleopátra (1963) című film volt. Minden idők egyik legköltségesebb és leghosszabb ideig készülő szuperprodukciója hatalmas ünneplésben részesült, amiben a nézettség és a siker mellett az is közrejátszott, hogy a forgatás közben szerelmi kapcsolat szövődött a két főszereplő, Burton és Liz Taylor között. (Akkor még mindketten házasok voltak, a viszonyukat csak egy elhúzódó válás után törvényesíthették.) Kapcsolatuk két házasságot és két válást élt meg. A „se veled, se nélküled” időnként botrányba csapó hullámai állandó témát szolgáltattak a bulvárlapoknak. A magánéleti gondok ellenére jelentős közös alakításaik születtek: együtt játszottak Az iguana éjszakájában (1964), a Makrancos hölgyben (1967), és felejthetetlen alakítást nyújtottak a Nem félünk a farkastól (1966) vergődő értelmiségi házaspárjaként. A filmet Oscar-díjra is jelölték, de azt csak Elizabeth Taylor kapta meg. Burton 1964-ben játszotta Becket canterbury érseket a Becket című filmben, alakításáért szintén Oscarra jelölték.

burton_mti
Elizabeth Taylor és Richard Burton a budapesti Corvin moziban a Makrancos hölgy bemutatóján (1972, MTI Fotó: Friedmann Endre)

Több mint negyven filmben szerepelt, játszott lezüllött lelkészt, alkoholista tanárt, volt VIII. Henrik, Petrucchio a Zeffirelli által rendezett Makrancos hölgyben, pszichiáter a Peter Shaffer Equus (1977) című drámájából készült filmben, és ő alakította a címszerepet a Richard Wagner életéről készült szuperprodukcióban (1983). Utolsó filmjét 1984-ben forgatta Orwell 1984 című művéből. Színpadi alakításai közül különösen a Hamlet emelkedik ki, amelyet 1964-ben a Broadwayn mutattak be John Gielgud rendezésében. Halála után négy évvel svájci nyaralójának pincéjében megtalálták az emlékezetes előadást megörökítő filmet, amelyet kockáról kockára felújítottak, így a szélesebb közönség is megismerhette.

burton_mti
Wagner szerepében Virna Lisivel a Kékszakáll magyarországi forgatásán (1972, MTI Fotó: Friedmann Endre)
   

Kiváló versmondó volt, a szintén walesi Dylan Thomas – barátja, ivócimborája – talán legjobb tolmácsolója. Szerepelt a neve a 30 ezer tévénéző szavazata alapján 2002-ben összeállított „100 legnagyobb brit” listáján, holott a szavazók nagyon szigorúak voltak: a film és színház világából rajta kívül csak Julie Andrews és Charlie Chaplin került fel a listára. Az Oscar-díjra hétszer jelölték, de egyszer sem kapta meg, egy gyermekeknek szóló hangoskönyvért viszont Grammy-díjat vehetett át. Többször járt Magyarországon, utoljára 1982-ben, a Wagner-film forgatásakor.
   
Köztudomású volt róla, hogy keményen iszik, nevezték alkoholistának is, élete végén nyomorúságát súlyosbította hátfájása és függősége a fájdalomcsillapítóktól. Sokszor keveredett botrányokba szabadszájú nyilatkozatai miatt, 1974-ben az összes BBC-produkcióból kitiltották, mert nyilvánosan megkérdőjelezte Sir Winston Churchill épelméjűségét a második világháború alatt. Ötször nősült, de csak négy felesége volt, kétszer egymás után Elizabeth Taylort vette el.
   
Alig ötvennyolc évesen, a svájci Célignyben halt meg 1984. augusztus 5-én, s ott is temették el.

MTI

• Publikálva: 2015.11.10. 09:20 • Címke: évforduló