a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Makk Károly és a női lélek

Egy erkölcsös éjszaka DVD-bemutató

erkolcsos_leadMakk Károly 90. születésnapjára jelenik meg a MaNDA 82. DVD lemeze, az Egy erkölcsös éjszaka.  A kiadvány rendezői kommentárjában Makk Károly és Gelencsér Gábor filmesztéta a film műhelytitkaiba avatnak be.

A Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellája nyomán készült filmben Makk Károly Szerelem és Macskajáték című munkáihoz hasonlóan a századforduló szecessziós világához nyúl vissza. Ezekben a filmekben a korszak „közéleti” filmkultúrájával szemben már látványosan lélektani, magánéleti, erkölcsi kérdésekre koncentrál, kamaravilágokat teremt. Kelepei, a züllött diák beszállásolja magát egy kolozsvári bordélyházba, és a lányok kedvence lesz. Majd váratlanul megérkezik vidékről idős édesanyja, aki előtt a lányok megpróbálják a látszatot fenntartani, majd a Mama hirtelen visszatér birtokára. Eddig a novella. A forgatókönyv első verzióját Makk Károly és Bacsó Péter még 1956 után, Örkény István közreműködésével írta Leányfalun. Ezt a könyvet a hetvenes évek közepéig az aczéli kultúrpolitika nem engedte megfilmesíteni. („Mit képzelnek? Egy szocialista ország, nem bordély!”). A hetvenes évek közepére azonban ez a helyzet megváltozott: az önálló stúdiók megalakulása következtében a könyv húsz év után zöld utat kaphatott, s ez lehetett a Dialóg Stúdió első filmje.

egy_erkolcsos_ejszaka
Megjelent!

Makkék az eredeti, 11 oldalas művet számtalan mellékalakkal duzzasztották fel, s a történetet tovább fejlesztették: hogyan varázsol a Mutter a nyilvánosházból finom leánynevelő intézetet a Mama kedvéért, ahol ebben a játékban az ő „pipikéi” vágyott világa jelenhet meg. Álmok vőlegénnyel és többszobás kastéllyal… És parádés alakításokkal. A 90 éves Makay Margit leheletfinom rezdüléseiben ott van, tudja, hova csöppent, de benne van a kegyes hazugságok játékában. Ő és az alig 30 éves Cserhalmi György, aki egyszerre vásott és nagyon empatikus, el tudják hitetni, hogy anya és fia… És főképpen mindenki Mutterje, Psota Irén, aki nemcsak a pörköltet főzi meg „lányainak”, hanem kirándulni is viszi őket. Akinek elképesztő érzelmi váltásai, ezerszínű arcjátéka, királynői létezése összetartotta ezt az álmok és valóság helyzetkomikumára és tragikumára épülő, tündérien szatirikus világot. A lányok: Szécsi Kati és Kishonti Ildikó, a frissen felfedezett Tarján Györgyi, Szirtes Ági, Kiss Mari… A gyönyörű Carla Romanelli a mélabús Bella szerepében és Nusika: Edith Leyrer. Új szál volt a forgatókönyvben az ezt ellenpontozó móriczos, „kivilágos kivirradtig” férfi lét ábrázolása is Benkő Gyulával, Raksányi Gellérttel és Gyurkovics Tiborral. Amint kétnapos kártyaparti után részegen betörnek a bordélyházba a Mutter névnapját ünnepelni, s majdnem kitör a botrány, mikor a Mama ismét megjelenik…

egy_erkolcsos_ejszaka
Makk Károly a forgatáson

egy erkolcsos ejszaka

„A vizuális nyelv hasonlóságán, a tárgyak és a múlt elégikus kultuszán kívül a Nő, az Öregasszony, az Anya – és az őket megjelenítő Színésznő – áhítatos szeretettel szóló dicsérete” − fűzte össze Makk Károly és a magyar irodalom című írásában Györffy Miklós a három filmet. „Antonioni és Bergman mellett e filmjeiben Makk is a női lélek filmes ábrázolásának nagy művésze lett. Mindenekelőtt az élettől, emlékeitől, szeretteitől búcsúzó öregasszonyé.  A Szerelem Darvas Lilije és Törőcsik Marija, a Macskajáték Dajka Margitja és Bulla Elmája után az Egy erkölcsös éjszakában Makay Margit viszi azt a szólamot, amely Makk szívéhez oly közel áll. Igaz, az Egy erkölcsös éjszakában szemérmes, szerény tartózkodással, kissé bocsánatkérően hangzik fel ez a szólam, mintha a film nem vállalná igazán, és inkább jópofaságát szeretné hangsúlyozni, mégis az a legemlékezetesebb benne, ahogy ez a törékeny kis öregasszony a maga földöntúli mosolyával elbűvöli a bordélyházat, és derűsen, előkelő méltósággal az élet nagy titkaira, mindenekelőtt az elmúlásra emlékezteti a lányokat.” (Györffy Miklós:
A Liliomfitól az Utolsó kéziratig – Makk Károly és a magyar irodalom, Metropolis, 1999/3)

DVD-bemutató: 2015. december 3. csütörtök, 16 óra
A beszélgetés résztvevői Makk Károly rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, a  beszélgetést vezeti Fazekas Eszter filmtörténész, kiadványszerkesztő.

Helyszín: Írók Boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.

Az esemény facebook-oldala

• Publikálva: 2015.11.23. 14:31 • Címke: filmtörténet, manda, dvd